Jazz/World

Krall, Bublé és így tovább

2012.08.11. 14:51
Ajánlom
Diana Krall és Michael Bublé szupersztár előadók, és mindketten kanadaiak. De kik a trónkövetelők? Cikkének második részében két fiatal "straight”, azaz őszinte, belemenős dalénekest mutat be ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

A kanadai mainstream jazzénekesek közül - mint cikkünk első részében rámutattunk - Denzal Sinclaire a Nat King Cole-vonalon indult, Diana Panton pedig inkább Blossom Dearie, az egyszerre fölényesen ironikus és csábítóan affektáló amerikai énekes hagyományát követi. Panton ugyanis a sorvégeken rendre kiengedett vibrátójával éppen rá ütött. Azt persze nem tudom megmondani, hogy Panton ismeri-e Stacey Kentet, ennek a fajta vibrátónak a legnagyobb Élő-pontszámú nemzetközi nagymesterét, de még ez sem lehetetlen. Egyébként a már nálunk is ismert Kent New Jerseyből került Európába, ott lett énekes és ment hozzá angol jazzmuzsikus férjéhez. Példaképének, Blossom Dearie-nek (1924-2009) is belga férje volt, és rá is Londonban figyelt fel a fél világ.

Most azonban két fiatal, "straight", azaz őszinte, belemenős, tőröl metszett dalénekesről lesz szó. Emily-Claire Barlow énekében semmilyen modoros vibrátót nem lehet felfedezni. Mai első hősöm a maga 36 évével és készülő kilencedik előadói lemezével már nem is mondható igazán trónkövetelőnek: úgy túnik, meg van elégedve pályájának és magánéletének ilyetén alakulásával, legtöbbször ugyanis Daniel LeBlanc-kal, producer férjével dolgozik együtt, és láthatóan nem akarja magát minden áron még magasabb polcra feltornázni. A Kanada francia részéről származó, de teljesen kétnyelvű, mellesleg portugálul is pompásan éneklő Barlow több olyan erényt is csillogtat, amely Krallt világhrűvé tette. Csakhogy amíg Krall többnyire az észak-fok titok idegenség pozícióját foglalja el, addig a szintén bájos, de közvetlen Barlow elesettet vagy groteszket is mer mutatni. Mindeközben nagyon mélyen a vérében van a jazz lüktetés és a teljes show business, a singer-songwriter-ektől a big band- és a bossa nova repertoáron át a C'est Si Bon-ig.

Ugye nem lehet elhinni, hogy Barlow sokáig szőke volt?

Barlow szülei is jazz-zenészek (Brian Barlow dobos, aki a Bross Brass-szal is játszott, anyja énekes), így nem túl meglepő, hogy már hét évesen rádió- és szinkronstúdiókban dolgozott. Torontóban járt művészeti középiskolába, majd a Hunter College-ra, több hangszeren is megtanult játszani, bár ő nem kíséri magát, viszont nagyon hamar saját kezébe vette számainak hangszerelését. Huszonkét évesen már kihozta első saját lemezét, igaz, még apai segítséggel, és idén ősszel már a kilencedik fog megjelenni. Színésznőként is rendszeresen hívják tévébe, még filmbe is, de főleg szinkronhangként sikeres. A Globe and Mail, a vezető napilap akkori kritikusa, Mark Miller úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy "tisztasága és pontossága magasan kiemeli" a többi énekes közül. Miller akkor csak torontói mezőnyre gondolt, de nem túlzás ugyanezt a kanadai énekesekre általában vonatkoztatva is kijelenteni. Az egykori jazz szaklap, a Jazz Report pedig magával ragadó lendületét, örömteli(en tiszta) artikulációját és az előadói bátorságát emeli ki Emily-Claire erényei közül. Ehhez már csak azt tudom hozzátenni, hogy a legapróbb részletekig roppant muzikálisan dolgozza ki produkcióját, nem esik túlzásokba, és alaposan megválogatja eszközeit. Mindig ízléses és pontos, friss és vonzó. Persze azért ő sem tud minden alkalommal akkora trouvaille-t letenni az asztalra, mint a Soul Bossa Nova (Quincy Jones) és az The Beat Goes On (Sonny Bono) egybefűzésekor. Ez utóbbit egyébként inkább Buddy Rich 1967-es letétjéhez igazította, nem a Sonny és Cher-féle eredetihez.

Szemben Emily-Claire Barlow tájékozódásával, Elizabeth Shepherd nem nevezhető mainstream előadónak, sőt, ő maga nem is igen tartja magát kimondottan jazzénekesnek. Ezt persze csak az általa kultivált singer-songwriter-féle irány indokolná, azért ő nyakig ott van a jazzben. Ugyan mostanában valóban groove-osabb dolgokban utazik, de nincs a világon olyan jazzrovat, ahol Shepherdnek ne lenne helye. Összesen három perc, öt másodpercre van szükségem (beszámolással együtt), hogy erről bárkit meggyőzzek. A szám címe viszont Négy:

 

Idén Shepherd énekesként egy John Lennon-szerzeményekből összállított kanadai jazz-projekttel turnézik, a zenekarvezető-gitáros Michael Occhipinti meghívására. Shepherd all-round zenész, a zongora szakot végezte a leghíresebb montreali egyetemen, hangszeres játéka legalább olyan fontos, mint éneke, produkcióját is legtöbbször Elisabeth Shepherd Trio néven hirdetik meg. Mindeddig utolsó szerzői lemeze, sorrendben a harmadik, tavalyelőtt jelent meg, Heavy Falls the Night címmel, amelyre joggal büszke. Új dalaiban sztorikkal váltotta fel személyes érzéseit, ugyanis a Parkdale című, előző albuma- úgymond - inkább saját magáról szólt. Mostanában igyekszik a dolgokat lehető legegyszerűbben megformálni, nem keresi az alkalmat a virtuozitásra. Az meg aztán, hogy dívaként pózoljon, végképp távol áll tőle.

Nemzetközi pályafutásának kezdetét részben annak köszönheti, hogy a divatdiktátor DJ-nek és rádiósnak, Giles Petersonnak nagyon bejött Shepherd első lemeze, ezért Londonba is meghívták. Tokióban is rendszeres vendég, utolsó albuma már előbb jelent meg Japánban, mint hazájában. Jazz standardeket is gyakran játszik, de akkor azt legalább páratlan ritmusba teszi át, vagy rak alá egy ellenállhatatlan groove-ot. Szövegei nagy részét is maga írja, és ugyanolyan komoly dolgokkal foglalkozik benne, mint például Patricia Barber, csak kevésbé borúsan látja a világot. Ahogy például az élet nagy kérdéseiről is van szó ebben a nem kicsit dögös számban:

Arról nincs pontos információm, hogy életrajzának arra részére utalnak-e vajon ezek a sorok, hogy az Üdvhadseregben szolgáló szülei fogadták őt örökbe, vagy hogy immár neki is született gyereke, de így is, úgy is erősek. Shepherdől és Barlowról még biztosan fogunk hallani Európában is, a jövő héten pedig újabb ígéretes énekesekkel folytatom a sorozatot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.
Jazz/World interjú

„Ha valaki nem őszinte, az a jazzben erősen kiütközik” - Interjú Oláh Krisztiánnal

A zongorista Oláh Krisztián mindössze 23 éves, de már nyolc éve profi zenészként működik. Azt meséli, most jött el az a pillanat, amikortól kezdve tudatos szeretne lenni a mindennapokban és a zenekarvezetésben egyaránt.