Jazz/World

Krall, Bublé és így tovább

2012.08.11. 14:51
Ajánlom
Diana Krall és Michael Bublé szupersztár előadók, és mindketten kanadaiak. De kik a trónkövetelők? Cikkének második részében két fiatal "straight”, azaz őszinte, belemenős dalénekest mutat be ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

A kanadai mainstream jazzénekesek közül - mint cikkünk első részében rámutattunk - Denzal Sinclaire a Nat King Cole-vonalon indult, Diana Panton pedig inkább Blossom Dearie, az egyszerre fölényesen ironikus és csábítóan affektáló amerikai énekes hagyományát követi. Panton ugyanis a sorvégeken rendre kiengedett vibrátójával éppen rá ütött. Azt persze nem tudom megmondani, hogy Panton ismeri-e Stacey Kentet, ennek a fajta vibrátónak a legnagyobb Élő-pontszámú nemzetközi nagymesterét, de még ez sem lehetetlen. Egyébként a már nálunk is ismert Kent New Jerseyből került Európába, ott lett énekes és ment hozzá angol jazzmuzsikus férjéhez. Példaképének, Blossom Dearie-nek (1924-2009) is belga férje volt, és rá is Londonban figyelt fel a fél világ.

Most azonban két fiatal, "straight", azaz őszinte, belemenős, tőröl metszett dalénekesről lesz szó. Emily-Claire Barlow énekében semmilyen modoros vibrátót nem lehet felfedezni. Mai első hősöm a maga 36 évével és készülő kilencedik előadói lemezével már nem is mondható igazán trónkövetelőnek: úgy túnik, meg van elégedve pályájának és magánéletének ilyetén alakulásával, legtöbbször ugyanis Daniel LeBlanc-kal, producer férjével dolgozik együtt, és láthatóan nem akarja magát minden áron még magasabb polcra feltornázni. A Kanada francia részéről származó, de teljesen kétnyelvű, mellesleg portugálul is pompásan éneklő Barlow több olyan erényt is csillogtat, amely Krallt világhrűvé tette. Csakhogy amíg Krall többnyire az észak-fok titok idegenség pozícióját foglalja el, addig a szintén bájos, de közvetlen Barlow elesettet vagy groteszket is mer mutatni. Mindeközben nagyon mélyen a vérében van a jazz lüktetés és a teljes show business, a singer-songwriter-ektől a big band- és a bossa nova repertoáron át a C'est Si Bon-ig.

Ugye nem lehet elhinni, hogy Barlow sokáig szőke volt?

Barlow szülei is jazz-zenészek (Brian Barlow dobos, aki a Bross Brass-szal is játszott, anyja énekes), így nem túl meglepő, hogy már hét évesen rádió- és szinkronstúdiókban dolgozott. Torontóban járt művészeti középiskolába, majd a Hunter College-ra, több hangszeren is megtanult játszani, bár ő nem kíséri magát, viszont nagyon hamar saját kezébe vette számainak hangszerelését. Huszonkét évesen már kihozta első saját lemezét, igaz, még apai segítséggel, és idén ősszel már a kilencedik fog megjelenni. Színésznőként is rendszeresen hívják tévébe, még filmbe is, de főleg szinkronhangként sikeres. A Globe and Mail, a vezető napilap akkori kritikusa, Mark Miller úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy "tisztasága és pontossága magasan kiemeli" a többi énekes közül. Miller akkor csak torontói mezőnyre gondolt, de nem túlzás ugyanezt a kanadai énekesekre általában vonatkoztatva is kijelenteni. Az egykori jazz szaklap, a Jazz Report pedig magával ragadó lendületét, örömteli(en tiszta) artikulációját és az előadói bátorságát emeli ki Emily-Claire erényei közül. Ehhez már csak azt tudom hozzátenni, hogy a legapróbb részletekig roppant muzikálisan dolgozza ki produkcióját, nem esik túlzásokba, és alaposan megválogatja eszközeit. Mindig ízléses és pontos, friss és vonzó. Persze azért ő sem tud minden alkalommal akkora trouvaille-t letenni az asztalra, mint a Soul Bossa Nova (Quincy Jones) és az The Beat Goes On (Sonny Bono) egybefűzésekor. Ez utóbbit egyébként inkább Buddy Rich 1967-es letétjéhez igazította, nem a Sonny és Cher-féle eredetihez.

Szemben Emily-Claire Barlow tájékozódásával, Elizabeth Shepherd nem nevezhető mainstream előadónak, sőt, ő maga nem is igen tartja magát kimondottan jazzénekesnek. Ezt persze csak az általa kultivált singer-songwriter-féle irány indokolná, azért ő nyakig ott van a jazzben. Ugyan mostanában valóban groove-osabb dolgokban utazik, de nincs a világon olyan jazzrovat, ahol Shepherdnek ne lenne helye. Összesen három perc, öt másodpercre van szükségem (beszámolással együtt), hogy erről bárkit meggyőzzek. A szám címe viszont Négy:

 

Idén Shepherd énekesként egy John Lennon-szerzeményekből összállított kanadai jazz-projekttel turnézik, a zenekarvezető-gitáros Michael Occhipinti meghívására. Shepherd all-round zenész, a zongora szakot végezte a leghíresebb montreali egyetemen, hangszeres játéka legalább olyan fontos, mint éneke, produkcióját is legtöbbször Elisabeth Shepherd Trio néven hirdetik meg. Mindeddig utolsó szerzői lemeze, sorrendben a harmadik, tavalyelőtt jelent meg, Heavy Falls the Night címmel, amelyre joggal büszke. Új dalaiban sztorikkal váltotta fel személyes érzéseit, ugyanis a Parkdale című, előző albuma- úgymond - inkább saját magáról szólt. Mostanában igyekszik a dolgokat lehető legegyszerűbben megformálni, nem keresi az alkalmat a virtuozitásra. Az meg aztán, hogy dívaként pózoljon, végképp távol áll tőle.

Nemzetközi pályafutásának kezdetét részben annak köszönheti, hogy a divatdiktátor DJ-nek és rádiósnak, Giles Petersonnak nagyon bejött Shepherd első lemeze, ezért Londonba is meghívták. Tokióban is rendszeres vendég, utolsó albuma már előbb jelent meg Japánban, mint hazájában. Jazz standardeket is gyakran játszik, de akkor azt legalább páratlan ritmusba teszi át, vagy rak alá egy ellenállhatatlan groove-ot. Szövegei nagy részét is maga írja, és ugyanolyan komoly dolgokkal foglalkozik benne, mint például Patricia Barber, csak kevésbé borúsan látja a világot. Ahogy például az élet nagy kérdéseiről is van szó ebben a nem kicsit dögös számban:

Arról nincs pontos információm, hogy életrajzának arra részére utalnak-e vajon ezek a sorok, hogy az Üdvhadseregben szolgáló szülei fogadták őt örökbe, vagy hogy immár neki is született gyereke, de így is, úgy is erősek. Shepherdől és Barlowról még biztosan fogunk hallani Európában is, a jövő héten pedig újabb ígéretes énekesekkel folytatom a sorozatot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Tánc

Mozdulatba zárt pillanatok

Ma már a modern tánc előfutáraként tekintünk rá, a 20. század elején azonban a mozdulatművészet még nem volt több egy lázadó gesztusnál, amely a klasszikus táncformák – különösképpen a balett – szigorú szabályrendszeréből kitörve a korlátlanságot hirdette. Börcsök Boglárka dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy rekonstruálja a mozgásnak azt a fajta konvenciókon túli szabadságát, amely az irányzat lényegét adta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.
Jazz/World magazin

Chick Corea – Hogyan kezdjünk ismerkedni a legendás billentyűs zenéjével?

Összeszedtünk tíz felvételt – stúdiólemezeket és élő felvételeket egyaránt –, amelyek remekül bevezetnek Chick Corea világába, ha még nem ismered a művészetét. Azok számára pedig, akik ismerik már az életművet, lehetőséget teremtünk az emlékezésre.