Jazz/World

Krall, Bublé és így tovább

2012.08.11. 14:51
Ajánlom
Diana Krall és Michael Bublé szupersztár előadók, és mindketten kanadaiak. De kik a trónkövetelők? Cikkének második részében két fiatal "straight”, azaz őszinte, belemenős dalénekest mutat be ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

A kanadai mainstream jazzénekesek közül - mint cikkünk első részében rámutattunk - Denzal Sinclaire a Nat King Cole-vonalon indult, Diana Panton pedig inkább Blossom Dearie, az egyszerre fölényesen ironikus és csábítóan affektáló amerikai énekes hagyományát követi. Panton ugyanis a sorvégeken rendre kiengedett vibrátójával éppen rá ütött. Azt persze nem tudom megmondani, hogy Panton ismeri-e Stacey Kentet, ennek a fajta vibrátónak a legnagyobb Élő-pontszámú nemzetközi nagymesterét, de még ez sem lehetetlen. Egyébként a már nálunk is ismert Kent New Jerseyből került Európába, ott lett énekes és ment hozzá angol jazzmuzsikus férjéhez. Példaképének, Blossom Dearie-nek (1924-2009) is belga férje volt, és rá is Londonban figyelt fel a fél világ.

Most azonban két fiatal, "straight", azaz őszinte, belemenős, tőröl metszett dalénekesről lesz szó. Emily-Claire Barlow énekében semmilyen modoros vibrátót nem lehet felfedezni. Mai első hősöm a maga 36 évével és készülő kilencedik előadói lemezével már nem is mondható igazán trónkövetelőnek: úgy túnik, meg van elégedve pályájának és magánéletének ilyetén alakulásával, legtöbbször ugyanis Daniel LeBlanc-kal, producer férjével dolgozik együtt, és láthatóan nem akarja magát minden áron még magasabb polcra feltornázni. A Kanada francia részéről származó, de teljesen kétnyelvű, mellesleg portugálul is pompásan éneklő Barlow több olyan erényt is csillogtat, amely Krallt világhrűvé tette. Csakhogy amíg Krall többnyire az észak-fok titok idegenség pozícióját foglalja el, addig a szintén bájos, de közvetlen Barlow elesettet vagy groteszket is mer mutatni. Mindeközben nagyon mélyen a vérében van a jazz lüktetés és a teljes show business, a singer-songwriter-ektől a big band- és a bossa nova repertoáron át a C'est Si Bon-ig.

Ugye nem lehet elhinni, hogy Barlow sokáig szőke volt?

Barlow szülei is jazz-zenészek (Brian Barlow dobos, aki a Bross Brass-szal is játszott, anyja énekes), így nem túl meglepő, hogy már hét évesen rádió- és szinkronstúdiókban dolgozott. Torontóban járt művészeti középiskolába, majd a Hunter College-ra, több hangszeren is megtanult játszani, bár ő nem kíséri magát, viszont nagyon hamar saját kezébe vette számainak hangszerelését. Huszonkét évesen már kihozta első saját lemezét, igaz, még apai segítséggel, és idén ősszel már a kilencedik fog megjelenni. Színésznőként is rendszeresen hívják tévébe, még filmbe is, de főleg szinkronhangként sikeres. A Globe and Mail, a vezető napilap akkori kritikusa, Mark Miller úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy "tisztasága és pontossága magasan kiemeli" a többi énekes közül. Miller akkor csak torontói mezőnyre gondolt, de nem túlzás ugyanezt a kanadai énekesekre általában vonatkoztatva is kijelenteni. Az egykori jazz szaklap, a Jazz Report pedig magával ragadó lendületét, örömteli(en tiszta) artikulációját és az előadói bátorságát emeli ki Emily-Claire erényei közül. Ehhez már csak azt tudom hozzátenni, hogy a legapróbb részletekig roppant muzikálisan dolgozza ki produkcióját, nem esik túlzásokba, és alaposan megválogatja eszközeit. Mindig ízléses és pontos, friss és vonzó. Persze azért ő sem tud minden alkalommal akkora trouvaille-t letenni az asztalra, mint a Soul Bossa Nova (Quincy Jones) és az The Beat Goes On (Sonny Bono) egybefűzésekor. Ez utóbbit egyébként inkább Buddy Rich 1967-es letétjéhez igazította, nem a Sonny és Cher-féle eredetihez.

Szemben Emily-Claire Barlow tájékozódásával, Elizabeth Shepherd nem nevezhető mainstream előadónak, sőt, ő maga nem is igen tartja magát kimondottan jazzénekesnek. Ezt persze csak az általa kultivált singer-songwriter-féle irány indokolná, azért ő nyakig ott van a jazzben. Ugyan mostanában valóban groove-osabb dolgokban utazik, de nincs a világon olyan jazzrovat, ahol Shepherdnek ne lenne helye. Összesen három perc, öt másodpercre van szükségem (beszámolással együtt), hogy erről bárkit meggyőzzek. A szám címe viszont Négy:

 

Idén Shepherd énekesként egy John Lennon-szerzeményekből összállított kanadai jazz-projekttel turnézik, a zenekarvezető-gitáros Michael Occhipinti meghívására. Shepherd all-round zenész, a zongora szakot végezte a leghíresebb montreali egyetemen, hangszeres játéka legalább olyan fontos, mint éneke, produkcióját is legtöbbször Elisabeth Shepherd Trio néven hirdetik meg. Mindeddig utolsó szerzői lemeze, sorrendben a harmadik, tavalyelőtt jelent meg, Heavy Falls the Night címmel, amelyre joggal büszke. Új dalaiban sztorikkal váltotta fel személyes érzéseit, ugyanis a Parkdale című, előző albuma- úgymond - inkább saját magáról szólt. Mostanában igyekszik a dolgokat lehető legegyszerűbben megformálni, nem keresi az alkalmat a virtuozitásra. Az meg aztán, hogy dívaként pózoljon, végképp távol áll tőle.

Nemzetközi pályafutásának kezdetét részben annak köszönheti, hogy a divatdiktátor DJ-nek és rádiósnak, Giles Petersonnak nagyon bejött Shepherd első lemeze, ezért Londonba is meghívták. Tokióban is rendszeres vendég, utolsó albuma már előbb jelent meg Japánban, mint hazájában. Jazz standardeket is gyakran játszik, de akkor azt legalább páratlan ritmusba teszi át, vagy rak alá egy ellenállhatatlan groove-ot. Szövegei nagy részét is maga írja, és ugyanolyan komoly dolgokkal foglalkozik benne, mint például Patricia Barber, csak kevésbé borúsan látja a világot. Ahogy például az élet nagy kérdéseiről is van szó ebben a nem kicsit dögös számban:

Arról nincs pontos információm, hogy életrajzának arra részére utalnak-e vajon ezek a sorok, hogy az Üdvhadseregben szolgáló szülei fogadták őt örökbe, vagy hogy immár neki is született gyereke, de így is, úgy is erősek. Shepherdől és Barlowról még biztosan fogunk hallani Európában is, a jövő héten pedig újabb ígéretes énekesekkel folytatom a sorozatot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.