Csízi László felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén végezte. Az egyetemi évek alatt kétszer is kiérdemelte a Dongszan Alapítvány ösztöndíját, illetve egyéb szakmai díjakban is részesült. Olyan kiváló hazai zenekarokban hallhattuk játékát, mint László Attila zenekara, a Hybrid Trio, a Molnár Sándor Quintet, a Meleg Tamás Quintet, a Senior Big Band, az Ülkei-Pecze Quintet, a The Subtones, a Lantos Zoltán Opensource és a Budapest Jazz Orchestra, illetve közreműködött Szakcsi Lakatos Bélával is. 2011 óta a Modern Art Orchestra tagja.
Milyen formában találkoztál a Modern Art Orchestrával először és hogyan kerültél be a zenekarba?
Arra emlékszem, hogy első alkalommal még a régi BJC-ben voltam a MAO koncertjén a Múzeum utcában, de előtte már sokat hallottam a zenekarról. Fekete-Kovács Kornéllal egy helyettesítés alkalmával játszottam először a Morgan Workshop egyik próbáján. Ez 2011-ben történt és Kornél ugyanezen év októberében keresett meg, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a Modern Art Orchestrához. Akkoriban jelent meg a MAO és Miklósa Erika “Másképp” című albuma, aminek a lemezbemutató koncertjén már én játszottam.
Generációd egyik legkiemelkedőbb dobosaként számos formációban dolgoztál és dolgozol most is. Véleményed szerint miben különbözik a MAO világa az egyéb zenekarokétól?
A cél általában az, hogy legyen egy egyéni hangzásvilág, ami az adott zenekarra jellemző, legyen az trió, vagy big band. A jazzben nagyon fontos a saját nyelvezet, gondolkodásmód, erre törekszünk, de mindenki a hagyományokból merít ihletet. Az improvizáció egy nagyon izgalmas dolog és életen át tartó kísérletezés, tanulási folyamat.
Minél nyitottabb az ember, annál több impulzust engedhet közel magához, ami hatással lesz a saját zenei világára is.
A big band irodalomban számos olyan zenekar létezik, amely a nagyzenekari hangzást a saját képére tudta formálni, például Count Basie, Duke Ellington, Thad Jones-Mel Lewis, Woody Herman, Stan Kenton, Buddy Rich, vagy Maynard Ferguson zenekarai. Közös bennük, hogy az egyéni “sound” mellett mindenkinél hallani, hova vezetnek vissza a gyökerek.
Szerintem akkor tudunk hitelesek maradni, ha az amerikai hagyományok mellett máshonnan érkező hatásokat is beépítünk a saját zenénkbe. Ez nem feltétlenül tudatos munka eredménye, csupán el kell fogadnunk, hogy más környezeti hatások is érnek minket. A MAO is egy ilyen szellemben működő, erősen kísérletező kedvű zenekar, így nemcsak tradicionális jazzt játszunk, hanem kortárs klasszikus zenét, illetve számos "besorolhatatlan", kevert stílust is.
Kornél a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeresen játsszuk ma élő szerzők műveit is
és sok esetben az alkotók egyben a MAO hangszeres művészei. Nagyon izgalmas feladat végigkísérni ezeknek a műveknek az útját az első próbától a koncertteremig.
A ritmusszekció nélkülözhetetlen részeként a zenekar valamennyi koncertjén muzsikálsz. Milyen érzés a nagyzenekarral játszani és mennyiben különböznek a kisebb formációkkal előadott koncertek a teljes létszámú fellépésektől?
Nehéz összehasonlítani a kettőt, mert mindkét környezetben előfordulnak hasonló zenei helyzetek. Adott esetben minden hang pontosan le van jegyezve a kottában, máskor pedig teljesen szabadon is lehet játszani, ahol szinte minden a zenész fantáziájára van bízva. Talán csak ezeknek az aránya változó a kis- és nagyzenekarok esetében. Ha valaki big band-et emleget, akkor nem a free jazz jut először az emberek eszébe, hanem egy swinges lüktetésű, viszonylag kötött zenei közeg, ellentétben mondjuk egy trióval, ahol viszont könnyebben helyet kaphat a keretekből való merészebb kimozdulás.
A Felvidékről származó magyarként milyen érzéssel tölt el, amikor szülőhelyed földjén muzsikáltok a zenekarral?
A sok koncert és utazás miatt ritkán tudok hazamenni a szülőfalumba, de annál értékesebb, ha alkalmam adódik rá. Mindig különleges érzés azon a környéken játszani, ahonnan elindultam, ahol a zene alapjait elsajátítottam. Ez minden alkalommal eszembe jut, ha arra gondolok, hogy a mai napig azt csinálhatom, amit szeretek.
Mi a véleményed a jelenleg nagy népszerűségnek örvendő külföldi dobosokról és hogyan viszonyulsz a magyar kortárs jazzélethez, aminek magad is a szerves része vagy?
Nagyon sok kedvenc külföldi dobosom van, de amíg fiatalabb koromban a zenében főleg a dobolás fogott meg, ma már inkább a zene egésze érdekel. A dobolásban is azt szeretem, amikor a hangszer teljes mértékben a zenét szolgálja, akár kísér, akár szólózik. Nagy tanulság volt számomra, amikor New York eldugott jazzklubjaiban olyan "nem sztár" dobosokat is hallgattam, akiket előtte nem is ismertem, mégis elképedve figyeltem őket.
Rengeteg jó zenész van a világ minden táján, és mindig nagy öröm számomra egy új személyiséget megismerni.
Mely muzsikusok gyakorolják rád a legnagyobb hatást jelenleg? Milyen módszerekkel képezed magad a zenehallgatás és a gyakorlás eszköztárain keresztül?
Tényleg nagyon sok kedvencem van, nem tudnék közülük senkit kiemelni. Időről időre találok valakit, aki egy adott időszakban különösen nagy hatással van rám. Ha az elmúlt időszakból kellene egy listát összeállítanom, talán ez lenne: Bill Evans, Gadó Gábor, Keith Jarrett, John Coltrane, Radiohead, Big Thief, John Hollenbeck, Oregon és Aaron Parks. Számomra fontos a rendszeres gyakorlás és a sok kötetlen jamelés a barátaimmal, viszont sok esetben egy új lemez felfedezése nagyobb löketet adhat, mint több órányi dobolás. A lényeg, hogy mindkettő elengedhetetlen.
Milyen szakmai tanáccsal látnád el a tíz évvel ezelőtti Csízi Lacit?
Akármennyire is szerelem a dobolás, a sok ülést egy idő után muszáj kompenzálni. Amióta rendszeresen úszom, néha azt kívánom, bárcsak hamarabb elkezdtem volna.
Támogatott tartalom.