Jazz/World

Különleges évaddal jelentkezik a Fölszállott a páva

2018.10.02. 11:35
Ajánlom
A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor hatodik évadában az eddigi legjobbak mérik össze tudásukat.

A Duna Televízió október 26-án és november 2-án sugározza a Fölszállott a páva két felvezető adását, amelyekben a versenyzők visszaemlékeznek az elmúlt évadok legjobb pillanataira. A műsor élő adásai november 9-én az elődöntőkkel kezdődnek, és december 21-én a döntővel zárulnak.

A döntők döntője alcímet viselő évadban régi nagy kedvencek lépnek a színpadra: a felnőtt és gyermek évadok szereplői is versenybe szállnak a legjobbnak járó díjért. A Fölszállott a páva szakmai zsűrije 48 versenyzőt választott ki a korábbi évadok indulói közül a 2018-as megmérettetésre. A népzenei és néptáncos tehetségek ezúttal is négy kategóriában mutathatják meg tudásukat: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok, valamint a néptáncegyüttesek.

Fontos változás, hogy az előző évadoktól eltérően a zsűri a produkciók szóbeli értékelése után átadja a döntés jogát a televíziónézőknek.

A közönség szavazatain múlik, kik kerülnek a középdöntőkbe, illetve melyik produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben két, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz. "A műsorban a táncok és a zenék az igazán érdekesek, illetve a fiatalok kisugárzása, személyisége, és természetesen a tudásuk. Az előző évadokban az volt a nagy szívfájdalmam, hogy többször olyan szereplők között kellett választanom, akiket ugyanolyan jónak tartottam. Örülök, hogy még egyszer fel tudnak tűnni a Fölszállott a páva színpadán" mondta el a zenész.

Idén is szerepel a zsűriben Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus.

Fejléckép: Váradi Levente / MTVA

Ilyet még nem láttál: ázsiaiak, akik magyarul táncolnak

Kapcsolódó

Ilyet még nem láttál: ázsiaiak, akik magyarul táncolnak

Kissé képzavarosnak tűnhet a felvezetés, de mindez valóság: a magyar táncházmozgalom oldalhajtásaként Kelet-Ázsiában mára több aktív, magyar néptáncegyüttes is működik, amelyek közül kettő most Magyarországra érkezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.
Jazz/World ajánló

Zeneversek decemberre a Modern Art Orchestrától

A Modern Art Orchestra egy egész estet szentel Weöres Sándor műveinek december 17-én, Harcsa Veronikával kiegészülve.
Jazz/World ajánló

A sokoldalú cimbalom – Balogh Kálmán és ifjú tehetségek estje

Balogh Kálmán Cimbalmos Triója és a hangszer hét tehetséges fiatal művésze lép fel a Müpa Világraszóló sorozatában, ahol a népzene mellett a jazz és az improvizáció is szerepet kap.
Jazz/World ajánló

4X4 Sessions koncertsorozat az Oláh Krisztián Quartettől a Budapest Jazz Clubban

A négyéves együttes novembertől februárig négyrészes koncertsorozattal jelentkezik, amelyen az Oláh Krisztián Quartet eddigi repertoárja mellett készülő negyedik albumjukból is ízelítőt kaphat a közönség.
Jazz/World ajánló

Egy nap a gitárőrület jegyében

December 10-én adventi hangulatú jazzkoncertek várják az érdeklődőket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban működő Jazzpresszóban. A nap során olyan neves fellépőkkel találkozhatunk, mint Canarro, Bolba Éva és a Jazzterlánc, Guitar Madness vagy a Gyárfás István Trió.