Jazz/World

Különleges hangzásvilággal szól a jazz a Rieger Rhodes Quartet első albumán

2021.06.11. 10:15
Ajánlom
A Rieger Rhodes Quartet (RRQ) Long-lost Brothers című debütáló anyaga a patinás svájci jazz kiadó, a UNIT Records gondozásában jelenik meg. A júniusi magyar megjelenés megelőzi a nemzetközi kiadást, amely szeptember elejére van kitűzve. Ekkor lesz elérhető a nyolc saját kompozíciót tartalmazó CD teljes anyaga a nagyobb zeneletöltő portálokon is.

A felvételek 2021 januárjában az egykori Hungaroton stúdió legendás Rottenbiller utcai nagy feljátszójában készültek. Az lemezen a Fonogram-díjas Rieger Attila játszik gitáron, Rozsnyói Péter zongorázik, Oláh Zoltán nagybőgőzik, Csízi László dobol, valamit az ifjú tehetség, Horváth Albert játszik Fender Rhodes-on.

A Fender Rhodes a ’70-es évek analóg elektromos zongorája, a gitáréhoz hasonló hangszedőkkel szólal meg a puha, cselesztára emlékeztető varázslatos, csilingelő hangján. Hazai színpadjaink gyakran nélkülözik az akusztikus zongorát vagy pianínót, Rieger Attila éppen ezért szeretett volna olyan megoldást találni, amely egyszerre adja vissza ezeknek a hangszereknek a hangzásvilágát, ugyanakkor mégsem kell a mai digitális hangszerek zongorahangjára támaszkodni – ezt a funkciót a Fender Rhodes – melyet a modern jazzben is gyakran használnak teljes értékű hangszerként – tökéletesen betölti. A lemezen a hangszer egy ’50-es évekbeli Böhm csöves erősítőn szólal meg.

„Ez egy gyönyörű lemez nagyszerű szerzeményekkel, Rieger Attila és együttese előadásában. Attila hihetetlen hangzásvilágot jelenít meg fantasztikus gitárjátékával, amely nagyon egyéni és érett zeneiséget tükröz.

Az együttes rendkívüli érzékenységgel, beleérzéssel és kellő nagyvonalúsággal hozza felszínre minden egyes szerzemény hangulatát. Nagyszerű zene!”

– mondta az albumról Peter Bernstein, amerikai jazz-gitáros.

A Rieger Rhodes quartet alapítói és az album anyagának szerzői, Rieger Attila és Rozsnyói Péter, a Liszt Akadémia Jazz tanszékén ismerkedtek meg. A diploma után útjaik különváltak, de csaknem 15 év után újra keresztezték egymást.

A Fender Rhodes alkalmazásán túl a lemez különlegessége, hogy minden egyes borító Nemes Péter szobrászművész-grafikus kézzel készített munkája, amely környezettudatosan, a lehető legkevesebb műanyag felhasználásával készült.

A lemez az alábbi oldalon megrendelhető meg.

Fejléckép: Rieger Attila (fotó: Birtalan Zsolt)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.
Jazz/World ajánló

Muzsikás 50 – Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az 50 éve alakult Muzsikás jubileumi koncertsorozatát a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zárja a zenekar, egy mély és feledhetetlen koncerttel december 8-án.
Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.
Jazz/World ajánló

Zeneversek decemberre a Modern Art Orchestrától

A Modern Art Orchestra egy egész estet szentel Weöres Sándor műveinek december 17-én, Harcsa Veronikával kiegészülve.
Jazz/World ajánló

A sokoldalú cimbalom – Balogh Kálmán és ifjú tehetségek estje

Balogh Kálmán Cimbalmos Triója és a hangszer hét tehetséges fiatal művésze lép fel a Müpa Világraszóló sorozatában, ahol a népzene mellett a jazz és az improvizáció is szerepet kap.