Jazz/World

Kulturális programdömping a Budapesti Nyári Fesztiválon

2014.05.14. 16:44
Ajánlom
Shakespeare-minifesztivállal és színházi szemlével, szabadtéri Carmen-bemutatóval, Dózsa Györgyről szóló táncjátékkal és számos koncerttel várja vendégeit a június 13-án kezdődő Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban.

Bán Teodóra főszervező, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a fesztivált beharangozó május 14-i budapesti sajtótájékoztatón elmondta: céljuk idén is az, hogy minél szélesebb réteget tudjanak megszólítani, ezért műfajokban gazdag kínálattal készülnek. Az augusztus végéig tartó és tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál idén több évfordulóhoz is kapcsolódik: a Dózsa-féle parasztfelkelés és a magyarországi holokauszt évfordulójához, valamint a négyszázötven éves Shakespeare-jubileumhoz. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a budapesti idegenforgalom népszerűsítésében egyik fő hívószavuk a kulturális turizmus, hiszen a tapasztalatok szerint Budapest nemzetközileg is vonzó helyszín kulturálisan, amiben a Budapesti Nyári Fesztiválnak is nagy szerepe van. A Budapesti Nyári Fesztivál Snétberger Ferenc és barátai For my people (Népemnek) című koncertjével veszi kezdetét június 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A holokauszt roma és szinti nemzetiségű áldozatainak emlékére adott koncerten fellép a Keller András vezényelte Concerto Budapest.

Bán Teodóra a gazdag programkínálatból kiemelte a londoni Globe Színház június 21-i Hamlet-előadását, mely a Globe to Globe című két éves világkörüli turné keretein belül érkezik Budapestre egy több nemzet színészeit felvonultató társulat színrevitelében. Az izgalmasnak ígérkező előadás köré kis Shakespeare-fesztivál is szerveződik, mely június 20. és 22. között kerül megrendezésre a Margitszigeten. A program része lesz a "Szentivánéji slam komédia", Shakespeare szonettjeit pedig Sena Dagadu és Ónodi Eszter dolgozza fel angol és magyar nyelven. A szervezők az orosz-magyar kulturális kapcsolatok ápolásának egy egész estét szentelnek június 27-én a Margitszigeten. Különösen a klasszikus műfajok kedvelőinek szól ezen a napon Sztravinszkij két balettje, a Tavaszi áldozat és a Tűzmadár. A koreográfiákat a Moszkvai Állami Akadémiai Klasszikus Balett társulata mutatja be hagyományos előadásban.

Ugyancsak szabadtéri csemegének ígérkezik Bizet Carmenje, melyet az Operaház társulata és zenekara visz színre Oberfrank Pál új rendezésében, olyan nívós előadók prezentálásában, mint Rinat Shaham (Carmen) és Kiss B. Atilla (Don José). Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék helyreállítani a dalszínház és a Margitsziget között valaha virágzó kapcsolatot. Terveik szerint ezentúl minden évben kivinnének a szabadtéri színpadra egy új opera- vagy balettelőadást. A Dózsa György-féle parasztfelkelés idei ötszázéves évfordulója alkalmából megújult formában mutatja be a Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház augusztus 22-én. A Novák Péter főszereplésével megrendezett darabról Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus úgy fogalmazott: "a szerelmes, mélyen hívő és vívódó Dózsát szeretnék megmutatni". Zsuráfszky külön megköszönte a fesztivál szervezőinek, hogy a klasszikus műfajok mellett a néptáncnak is teret engednek a tömegeket vonzó rendezvényen.

A fesztivál másik helyszíne, a Városmajori Szabadtéri Színpad fő programja a vidéki és határon túli teátrumok előadásait felvonultató színházi szemle lesz - mondta Bán Teodóra. A seregszemle keretén belül Budapestre érkezik a Pécsi Nemzeti Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, az Újvidéki Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. A nyári fesztivál további neves fellépői közé tartozik Szalóki Ági, aki Karády-esttel készül, Tompos Kátya, aki első szólólemezét, a Keresztül Európánt mutatja be, és Lajkó Félix, aki "világzenei koncert-show"-val jelentkezik a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A Városmajorban fellép Rákász Gergely orgonaművész, aki tematikus látványkoncerttel kívánja mindenki számára fogyaszthatóvá tenni a klasszikus zenét, de a fesztiválra látogat a Boban Markovic Orkestar, a Talamba Együttes pedig a Harmonia Garden Zenekarral közösen lép fel ugyanitt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.