Jazz/World

Kurd világzenei csillag a Müpában

2015.05.12. 16:25
Ajánlom
Az elmúlt évek egyik legnagyobb világzenei felfedezettje, egy rebellis énekeső lép fel a Müpában május 13-án. Çiğdem Aslant a rembetiko csillagának is nevezik, kurd, örmény, görög és szefárd dalokat szólaltat meg varázslatos hangon. A kurd művésznő Palya Beával ad közös koncertet a „Selymeim” - Énekesnők a nagyvilágból sorozatban.

Çiğdem Aslan Mortissa című debütáló albuma 2013-ban két hónapig szerepelt a World Music Charts Europe tízes listáján; 2014-ben elnyerte a Német Lemezkritikusok Nagydíját. A műfaj legnagyobb tekintélyei hajoltak meg a varázslatos hangú török énekesnő előtt.

Çiğdem Aslan isztambuli kurd családban cseperedett fel, és az egyetemi klubban kezdte énekelni kedvenc kurd, örmény, görög és szefárd dalait. Majd Londonba költözött, ahol előbb a balkáni Dunav együttes, majd a ma már világhírű She'koyokh klezmeregyüttes tagja lett. A 2013-as Mortissa című szólóalbuma azokat a húszas-harmincas évekbeli görög énekesnőket idézi meg, akik az uralkodó szokásokkal szemben nem rejtették véka alá a hasissal, az alkohollal és a férfiakkal kapcsolatos vágyaikat. A rembetiko annak idején Török- és Görögországban is tiltott volt. Ma Törökországban mortissának azokat a szabadon véleményt nyilvánító, független nőket is nevezik, akikből 2013 nyarán többet is láthattunk az isztambuli kormányellenes tüntetések során. A görög underground, a rembetiko kora volt az, melynek a hetvenes évek óta fel-fellángoló reneszánsza, és Aslan személyében egy török csillaga is van.

A Selymeim - Énekesnők a nagyvilágból sorozat a Müpában Palya Bea ötlete alapján, az ő 2014-es, Nő című albumát továbbgondolva indul el május 13-án a Çiğdem Aslannal közös produkcióval. Bea a sorozat minden darabjára meghív egy neki kedves művészt a világból. A sorozatban egy-egy estén így két produkciót hallhat a közönség: az egyiket Palya Beától, a másikat pedig vendégétől, de természetesen a közönség közös dalra is számíthat az estén.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Színház

Lőrinczy György a Szentendrei Teátrum új vezetője

Az idén ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum élén Lőrinczy György a korábbi igazgatót, Vasvári Csabát váltja, aki nem indult újra a pozícióért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World klippremier

Klippremier: „Árkon-bokron” átívelő dal a Shinterztől WaTáig

Egy angolszász király által építtetett földsánc ihlette a Shinterz zenekar Varga Tamás WaTa-val közös remixét, a Dyke-ot. A trió már biztosan ott lesz idén a Művészetek Völgyében.
Jazz/World klippremier

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)