Jazz/World

Lajkó felturbózva

2014.07.17. 07:03
Ajánlom
Általában nem szoktam az időjárásról írni, most mégsem hagyhatom említés nélkül, mert a szemerkélő eső végig meghatározó maradt. KRITIKA

Az ablakon kinézve számomra már délelőtt világos volt, hogy bizony az esti koncertet el fogja mosni az eső, valami oknál fogva a szervezők mégis úgy döntöttek, nem tolják el esőnapra, hanem megtartják aznap Lajkó Félix szimfonikus debütálását. A koncert kezdésekor Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál főszervezője megnyugtatott mindenkit, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint nemsokára eláll az eső, és akkor megtartják a koncertet. Ez nem így történt, ám az optimizmus szellemében végül egy órás késéssel elkezdődött a koncert, amely szünet nélkül ment végig - így aztán az ajtóban osztogatott egyszer használatos esőkabátban üldögélve hallgattuk a zenét. Ennek ellenére nem láttam túl sok hézagot a közönség sorai közt, ami már önmagában jelzi Lajkó Félix zenéjének népszerűségét.

A hegedűművész jelenlegi legnagyobb projektje - saját bevallása szerint (Lajkó Félixszel készült legrissebb interjúnk itt olvasható) - a Budafoki Dohnányi Zenekarral közös szimfonikus album és koncertsorozat; ennek a bemutatkozása volt a július 13-i koncert. Az elnevezés hallatán - Lajkó Félix Szimfonik - rögtön a Szimfonik Live ugrik be az embernek, ami tulajdonképpen nem visz tévútra, hiszen valami nagyon hasonlót hozott létre Lajkó és Ott Rezső zeneszerző. Az egész koncertet egy nagy műként felfogó Lajkó Szimfónia cím jogossága viszont már vitatható. Persze Beethoven kilencedikje óta sok minden belefér a szimfónia műfajába, akár még tizenegy tétel is, mégsem gondolom indokoltnak, hogy ennek nevezzük a szimfonikus zenekarra hangszerelt Lajkó-számok sorozatát, amit ráadásul megszakít néhány a hegedűs saját együttesével előadott mű is. Azért is félrevezető ez az elnevezés, mert invenciózus zenekari anyagot várnánk, Ott Rezső műve azonban aligha több jól meghangszerelt kísérőakkordoknál.

Félretéve azonban a rossz idő okozta kellemetlenséget és az előzetes elvárásaimat mégis jó volt a koncert, tudott valami újat mutatni magából a „Vajdaság Paganinije". Lajkó Félix szokásosan hihetetlenül virtuóz játékához jócskán hozzáadott a szimfonikus zenekar által felturbózott hangzás, amit nevezhetünk jó értelemben vett hatásvadászatnak is. A standard zenekari felálláshoz csatlakozott egy cimbalom, amit már csak azért sem furcsálltam, mivel Lajkó saját zenekarának is van ilyen hangszerese. Ami meglepett, hogy az egyik bőgős egy-egy számnál átváltott basszusgitárra; nem feltétlenül éreztem szükségesnek a basszus ilyen megerősítését, főleg azért, mert a hegedűművész együttesében is csak bőgő szerepel.

A koncert szólóval indult és zárult, citerán illetve hegedűn, amelyeket az egész este folyamán váltogatott Lajkó. Hosszabb improvizációra leginkább ezek alkalmával volt lehetősége, illetve egy-egy kadencia, átvezetés alatt, bár játéka folyamatosan spontán maradt. A zenekar egyszerű akkordokból álló, többnyire homofón textúrája lehetővé tette ezt a szabad játékmódot, ezzel együtt érzékelhető volt a folyamatos kommunikáció Hollerung Gábor karmesterrel és a többi zenésszel. A Budafoki Dohnányi Szimfonikus zenekar tagjai egyébként láthatóan fiatal muzsikusok, ami talán előnyt jelent egy ilyen könnyed hangvételű zene esetében.

Legjobban azok a szimfonikus feldolgozások tetszettek, amelyekben Ott Rezső polifon, hangfestő elemekkel dolgozott; ilyen volt a rendkívül virtuóz Király, a fütyüléssel induló, többek közt harangjátékon, fuvolán, hárfán és triangulumon is csiripelő Madár, illetve a ráadásként szereplő spanyolos hangulatú El cavillo. Lajkó Félix láthatóan otthonosan mozgott ebben az apparátusát tekintve komolyzenei közegben, képes volt egyszerre koncentrálni saját és a mögötte szóló zenekar hangjára is. Furcsa, hogy ennek ellenére mégis előadott néhány számot saját együttesével is, amelyek teljesen más világot képviseltek.

Lajkó stílusa nem bekategorizálható egyetlen műfajba sem, talán csak a jolly joker világzene jelző illik rá. Azt azonban meg lehet állapítani, melyik műfajhoz közelít egy-egy koncertjén éppen. Jelen esetben a szimfonikus számok a filmzene, míg saját zenekara a népi irányt képviselte, amelyek ugyan szöges ellentétben állnak egymással, valamiért mégis működött az elgondolás.

Saját együttesével játszott utolsó száma közben elszakadt Lajkó hegedűjének legfelső húrja, amit azonban pusztán hallás alapján nemigen lehetett megállapítani.  Az autodiaikta hegedűművészt semmilyen helyzet nem hozza zavarba, sőt, képes előnyére fordítani az ilyen kisebb baleseteket is. Nem kérdés, hogy izgalmas vállalkozás a Lajkó Félix Szimfonik, ám aki félig-meddig klasszikus zenei koncertre számít, az csalódni fog. Minden esetre örülök, hogy egyre többen felfedezik fel a szimfonikus hangzás nem komolyzenei útjait is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.
Jazz/World

Billy Cobhammal és Richard Bonával vár a SopronDrum Fesztivál

A június 15-én kezdődő SopronDrum ütősfesztiválon világhírű ütőszenészek és világzenei előadók muzsikáján keresztül ismerhetjük meg az ütős zene sokszínűségét a fertőrákosi barlangszínház gyönyörű környezetében és Sopronban.