„Nekem a népzene az a miliő, amelyben önmagam is megtaláltam. Minden élethelyzetre, örömre, bánatra, de sokkal összetettebb érzésekre is van egy éppen megfelelő, egy éppen odaillő dal, ami segít elmerengeni és továbblépni. Számomra a zene gyógyír. A népdalok pedig hatványozottan azok”– írja biográfiájában Laposa Julcsi Junior Príma Díjas népzenész, akit 2017-ben beválogattak az 50 Tehetséges Magyar Fiatal programba, ahol Rúzsa Magdi lett a mentora. Éjjel-nappal zenél, hegedűn és furulyán játszik, énekel, idegen nyelveket beszél, emellett több diplomát is begyűjtött - nemrég a párizsi Sorbonne-on végzett zenei mediátorként.
Fiatalkorod ellenére már most különleges az életutad. Hogy kerültél a zenei pályára?
Egy Tekenye nevű faluból származom, ami egy nagyjából 500 főt számláló település Zala megyében. Négyéves koromtól kezdve jártam balettra és néptáncra Zalaszentgrótra, zenélni hétéves korom körül kezdtem, furulyán és klasszikus hegedűn.
Azt hiszem, elég kíváncsi gyerek voltam.
14 éves koromban kerültem Zalaegerszegre középiskolába, a népzene itt kapcsolódott be igazán az életembe. 2007-ben az akkori néptáncegyüttesemmel elmentünk egy franciaországi turnéra, ahova egy népzenekar is jött velünk. Az egyik társam elkotyogta egy zenekari tagnak - Horváth Károlynak, vagyis Karcsi bácsinak, aki Zalaegerszegen volt népzenetanár -, hogy hegedülök. Pont akkor volt egy komoly váltás az életemben: nyolc év után abbahagytam a klasszikus hegedűt, mert éreztem, nem az én világom, nem tudtam igazán kibontakozni benne, de nagyon vágytam valami másra. Karcsi bácsi volt az, aki elindított ezen a pályán.
Laposa Julcsi és ifj. Horváth Károly a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)
Miért „nem a te világod” a klasszikus zene?
Nagyon szerettem együtt zenélni a társaimmal duókban, kvartettekben, de valahogy éreztem, hogy ez nem az én utam és szívesen kipróbálnám magamat úgyis, hogy egyedül hegedülök egy zenekarban.
Így az élet észrevétlenül elém gördítette a prímáskodást.
Gyakran jársz haza?
Persze, ha lehet, egy hónapban többször is. Igyekszem jelen lenni Zalában minden népzenei fórumon: tanítok, koncertezem, táncházat tartok, és az egyik szervezője vagyok egy hetedik éve futó háromhetes intenzív népzenei tábornak Zalaegerszegen.
Nem akarom feladni az otthoni dolgaimat, csak azért, mert jelenleg máshol élek és sokat utazom a világban – sőt, annál jobban érzem a késztetést.
Vidéken hatalmas igény van a népzenei eseményekre - Budapesten már nehezebb a dolgom, mert itt túlkínálat van programokból. Ezért vidéken nagyobb fantáziát látok ebben a misszióban. Nagyon jó érzés, hogy ápolhatom a gyökereimet, amellett érzem, sokkal „több térre” van szükségem. Legközelebb Olaszországba megyek népzenei gyűjtőútra, utána pedig irány India!
Laposa Julcsi (Fotó/Forrás: Seres Péter)
Egy évet jártál a Sorbonne-ra is, zenei mediáció szakra. Mit csinál egy zenei mediátor?
A zenei mediátor hidat képez az emberek és a zene közt: megpróbálja lefordítani, hogyan lehet kapcsolatba lépni – az én esetemben – a népzenével.
Egy zenei mediátor nem foglalkozik a lelki- és egészségi állapot fejlesztésével, egyszerűen az emberek közérzetére próbálok hatni: megmutatni nekik, hogy a zene az övék, és milyen jó dolog a részesévé válni, nemcsak hallgatóként, szereplőként egyaránt. Egyébként én voltam az egyetemen az egyetlen, aki népzenére szakosodott. Jelenleg óvodákba, bölcsődékbe járok mediációs népzenei foglalkozásokat tartani, valamint gyerekkoncerteket tartok országszerte. A párizsi kint létem gyümölcse egy óvodás és kisiskolás korú gyerekeknek szóló interaktív kiadványsorozat, a Népi hang-színek, aminek a célja játékos „népművelés”, kultúraátadás. A Kárpát-medence népviseleteit, hímzésmotívumait, népdalait mutatja be, színezőkkel, kottákkal, CD melléklettel. A következő kiadvány ősszel lát napvilágot, a Magyar Zene Háza szervezésében kerül majd bemutatásra az A38 Hajón október 12-én, ahova ezúton is szeretettel invitálok mindenkit, akinek felkelti az érdeklődését.
Laposa Julcsi a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)
Szerinted mi az a tulajdonság, ami elengedhetetlenül szükséges ehhez az életmódhoz? Kevesen tudnak egyszerre ennyifelé helytállni, az biztos.
Úgy gondolom, nagyon jól tudok alkalmazkodni. Ugyanolyan gyorsan feltalálom magam egy pajtában, ahol kukoricát kell morzsolni, mint amikor a MÜPÁ-ban kell fellépnem. Szerencsére a szüleim nagyon hamar felismerték ezt a vonást a természetemben, és habár féltettek, de sosem korlátoztak semmiben.
Húszéves koromban például szó nélkül hagyták, hogy egy hegedűvel és egy vonóval utcazenélni menjek Svájcba.
Azt mondtam, hogy legalább annyi pénzt össze akarok szedni, amennyi az útiköltségem fedezi - ez egy óra alatt összejött. Folyamatosan hajt a vérem, hogy a világ új pontjait ismerjem meg. Látni, tapasztalni akarok, ugyanakkor igyekszem az egyensúlyt fenntartani a magánéletemben is, hogy a családommal, barátaimmal minél több időt tölthessek.
Fejléckép: Laposa Julcsi a Partitúra forgatásán (Fotó: Gál Bereniké)
hírlevél
