Jazz/World

László Attila: „Az én zeném lényege életkedvet csinálni az embereknek”

2025.01.31. 09:50
Ajánlom
Miért tudnak együtt játszani a Barcelona focicsapatában fiatalok és idősek? Mi lett volna, ha a nápolyi sikátorokban nem árulnak piros gitárokat? Hogyan lett a Lázból Kaszakő, és hol a helye a magyar jazznek a nemzetközi színtéren? Egyebek mellett ezekről is beszélgettünk László Attila gitárművésszel, a hazai fúziós jazz egyik meghonosítójával.

2023-ban betöltötted a hetvenedik életévedet. Milyen volt hetvenkedni?

Furcsa, mert el sem tudtam képzelni, hogy egyszer hetvenéves leszek, aztán felhívott a Müpa kulturális szervezője, hogy mit szólnék ahhoz, ha lenne egy hetvenéves jubileumi koncertem a Müpában. Bár, hozzátette, hogy alig akarja elhinni, hogy máris elértem ezt a kort. Egyébként én sem könnyen fogtam fel.

A Barcelona focicsapata napról napra bizonyítja, hogy tizenéves éves gyerekek remekül együtt tudnak játszani a náluk idősebb sztárokkal. A jazzben okoz problémát egy zenekaron belül a korkülönbség?

Nem, mert amikor egyszerre lép színpadra egy fiatal és egy idősebb zenész, az az igazság pillanata. Megmutatja ugyanis, hogy általában nem az életkor számít, hanem az, hogy egy-egy pozícióban ki hogyan működik, vagy kiben van meg az az életöröm, amely a focipályára vagy a zenei színpadra emeli.

Egyszer megkértek, hogy egyetlen szóban foglaljam össze a jazz lényegét. Azt mondtam: őszinteség. Márpedig az kortól független.

Több szóban mi a jazz lényege?
Az, hogy real time-ban tudunk zeneileg kommunikálni. Nagyon érdekes „társas beszélgetést” folytatni egymással, ezt nem érdemes bármiféle hierarchiákkal árnyalni. Az én zeném lényege például szándékom szerint: életkedvet csinálni az embereknek.

Inkább a generációs különbségekre gondoltam. A fiatalok mégiscsak más nyelven beszélnek. Ők például nem szakítanak a barátnőjükkel vagy a barátjukkal, hanem offolják őt…

A jazzben, ahhoz, hogy valaki értelmes módon tudjon megszólalni ezekben a valós idejű társas beszélgetésekben, a többiekkel azonos nyelvet kell beszélnie. Legyen fiatal, idős, egyszerűen jó zenész vagy világsztár. Volt alkalmam együtt játszani Randy Breckerrel, Billy Cobhammel, Anthony Jacksonnal, Bob Mintzerrel, Peter Erskinnel és még több nagy zenésszel, mindannyian bizonyos szempontból azonos nyelvet beszéltek.

Hogyan lehet erre a nyelvre rátalálni?

Először az igazi zenére vagy az igazi hangszerre kell rátalálni. Én például tizenkét éves koromban, Olaszországban, egy családi nyaralás során egy szűk, nápolyi sikátor hangszerboltjának kirakatában találtam rá az igazi hangszeremre.

A bátyámmal megpillantottunk egy meggypiros gitárt, és azt éreztük, hogy az nekünk kell.

Mi fogott meg benne?

Az, hogy meggypiros. Egyszer, sok évtizeddel később csináltattam egy gitárt Medgyesi Tibor hangszerkészítővel, és azt kértem tőle, hogy az a hangszer is legyen meggypiros. Medgyesi… meggypiros… szép, nem?

Laszlo_Attila_c_FazekasIstvan-095258.jpg

László Attila (Fotó/Forrás: Fazekas István / Jazzfest Budapest)

Szép. Ám, ha az a bizonyos olasz gitár sötétzöld lett volna, ma szegényebbek lennénk egy kitűnő gitárossal.

Valamint, ha nem vállaltuk volna a családdal, hogy egy Skodával, sátorral, gázpalackos főzőkészülékkel, konzervekkel megrakodva utazunk Olaszországba, akkor is így történt volna. Szóval a bátyámmal megpillantottuk ezt a bizonyos gitárt, és a szüleim nem is zárkóztak el attól, hogy megvegyék nekünk. Ennek egyetlen akadálya volt.

Kitalálom: a pénz.

Igen, az ára. Az volt a választásunk, hogy amennyiben megvesszük a gitárt, akkor Olaszországban maradunk, életünk hátralévő részében sátorban élünk, és konzerveket eszünk, merthogy nem lett volna pénzünk hazajönni. Szerencsére akadt ott egy másik, kicsit olcsóbb piros gitár, amit végül megkaptunk.

A szüleid bizonyára zeneközeli emberek voltak.

Édesanyám tanár volt, matematikát és fizikát tanított, édesapám unitárius lelkészből lett könyvelő. Mindezek ellenére erősen humán érdeklődésűek voltak, azonkívül édesanyám nagyon szépen zongorázott, édesapám pedig hegedült. Közük tehát kétségtelenül volt a zenéhez. Talán ezért tanultam én is nyolc évig hegedülni.

Mígnem megláttad a nápolyi piros gitárt. Miért pont a gitár érdekelt?

Mert akkortájt kezdett terjedni a rockzene, szerettem a Creamet, ahol Eric Clapton gitározott, szerettem Jimi Hendrix játékát, lenyűgözött aztán Herbie Hancock vagy George Duke, és ezek a zenék valamiféle csomópontokat hoztak létre a muzikalitásomban, zene iránti érdeklődésemben. Barátaimmal cserélgettük a lemezeket, már fel lehetett venni ezeket magnóra, én pedig

teljesen autodidakta módon kezdtem gitározni.

Mi fogott meg az említett előadókban?

Valami olyan érzést hozott létre bennem a játékuk, amitől akartam még egyszer és még egyszer hallgatni őket. De hogy miért, azt nem tudom pontosan szóban megfogalmazni. A focimeccset sem lehet lerajzolni. Azóta is keresem a hasonló zenészóriásokat.

Találtál?

Igen. Például Eric Gales blues gitárost. Fantasztikusan megfogott a játéka. Természetes és nagyformátumú gitáros-énekes, akinél ugyanazt a hatást érzem, mint az említett zenészeknél.

Hogyan lett mindebből jazz?

Elkezdtek érdekelni a ravaszabb harmóniák, az összetettebb formák, és lassan a jazz felé fordultam. Miközben a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára jártam, volt egy zenekarunk, a Láz. Trombita, szaxofon, pozan és ritmusszekció. Egy évig gyakoroltunk egy Római fürdőn található gyártelep lerobbant portásfülkéjében, még télen a hidegben is.

Kabátban, sálban, néha már azon gondolkodtam, hogyan lehetne kesztyűben gitározni.

Chicago-lemezeket tanultunk meg hangról hangra, született ebből három koncert is. Mindeközben építészhallgatóként a Bercsényi kollégiumban laktam, akkoriban ez volt a modern és progresszív kulturális irányzatok egyik központja. Szobrászok, képzőművészek rendeztek kiállítást, tartottak előadást, matracokon fekve, gyertyafénynél hallgattuk a Syrius együttest és másokat, hosszan mesélhetném.

Hogyan lett a Lázból Kaszakő?

A fúvósokat elhívták vendéglátózni, én viszont arra gondoltam, nem szeretném ezt a fajta zenét abbahagyni. Így született meg 1975-ben a Kaszakő, amely harmóniákban, formai, ritmikai megoldásokban talán már a jazz felé indult, gitár, basszusgitár, fuvola, oboa, fagott, ütőhangszerek.

Az 1977-es Ki Mit Tud?-on második helyezést szereztetek a Kisrákfogó mögött. A szokatlan zene nagy sikert aratott.

Azonnal elkezdtek hívni mindenhova, havi tíz-tizenöt koncertünk lett, és bár megszereztem az építész végzettséget, úgy gondoltam, engem mégiscsak a zene érdekel jobban. A Bartók Béla Konzervatórium Jazztanszakán még nem volt gitárszak, ezért bőgőszakra felvételiztem. Felvettek, aztán amikor lett gitárszak, átmentem oda. Miután elvégeztem, hívott a zenekarába Tomsits Rudolf, aztán hívtak a rádióba stúdiózenésznek, és akkor nagyon érdekes produkciókban is részt vehetettem, játszottuk rádiójátékok hangulatfestő zenéjét, színházi zenét, léptünk fel kitűnő színészekkel. Ezekből is nagyon sokat tanultam.

Később ismét lett Kaszakő.

Immár billentyűs, ritmusszekciós változatban újult meg, majd öt évig működött, utána 1985-ben megcsináltuk a Lakatos Tónival és a dobos Solti Jánossal a Things nevű jazz-rock zenekart, amellyel többek között

meghonosítottuk itthon a fúziós jazzt.

1992-től tizenöt évig működött állandó összeállítással a László Attila Band, azóta több zenekarban is játszom Oláh Kálmánnal és másokkal. A most is működő László Attila Fusion Circus például valami olyasmi, mint a Láz volt annak idején.

De esetedben nemcsak a jazzről beszélhetünk, hiszen az igényesebb popzenészek is hívtak rendszeresen.

Igen, nagyon fontos harmincegy évet töltöttünk Charlie-val, nemrég játszottunk 77. születésnapja alkalmából egy nagy koncertet a sportcsarnokban, vagy amikor Cserháti Zsuzsa visszatért az ő lemezét is nagyrészt én csináltam.

1987 óta tanítasz a Zeneakadémián. Nem lehet ezt megunni?

Nem, ez mindig érdekes. A big band foglalkozásokat oktatom. Az elmúlt harminchét év alatt körülbelül ötszáz növendéket tanítottam a Jazz Tanszéken több éven keresztül. Készítettem big bandre írt szerzői lemezt is, és nekem ugyancsak fontos az a háromtételes jazzgitárverseny is, amelyet Concerto for Jazz Guitar & Chamber Orchestra címmel 2019 nyarán mutattunk be.

Mit gondolsz arról, hogy a digitális világban alaposan megnőttek a hangszerek lehetőségei?

Sok effektem van, alig használok belőlük valamit.

Kizárod a világ változásait?

Nem zárom ki. Tudomásul veszem, hogy az analóg világot felváltotta a digitális világ. De

nekem jobban tetszett, amikor több volt a személyes kapcsolat, és máshogyan telt az idő.

Ma már jobban szelektálok a dolgok, emberek között. Akik figyelnek, időt szánnak rám, és fordítva, akikkel könnyen megértjük egymást, azok előlépnek egy kicsit, és ilyen dolgokból nagyszerű puzzle-t lehet összerakni. Ennek részesei a családom tagjai, és a zenében szintén vannak ilyenek. A zenélést csak ezzel a kölcsönös odafigyeléssel lehet jól művelni, ott nem lehet átugrani a valós időt. Na, én ezekben a dolgokban igyekszem megtalálni a saját világomat.

Nem zavar, hogy ma már nem elég jól játszani? Marketing nélkül a jót sem könnyű eladni. Lehet, hogy ezért szorul háttérbe a kultúra általában is?

A kulturális előadásokban ma már sokszor lényegesebb a forma, a megjelenés, mint a tartalom. Lehet, hogy látványosságokkal, meglepő formai megoldásokkal egy-egy koncert vagy színházi előadás jóval eladhatóbb. Én viszont nem tudok lemondani a tartalomról. És most meg fogod kérdezni, hogy mi lesz így a jazzel?

A jazz érzékeny, befogadó, megtermékenyítő hatásokkal van más műfajokra, irányzatokra, képes megújulni,

és szemben a klasszikus zenével alkalmat ad az azonnali kreatív zenei reakcióra. Mindez segített a műfajnak túlélni a számára nehezebb időszakokat is. Eddig tizenhárom önálló jazz lemezem jelent meg, amelyeken nagyszerű zenésztársaimmal játszunk. És akibe be van épülve a kreatív ritmikus zenélés – most ne is hívjuk jazznek –, az minden körülmények között csinálni fogja. Pláne, ha ennyi impulzust inspirációt kaphat innen-onnan, mint manapság.

Talán az immár rendszeresen jelentkező Jazzfest Budapest is tud ebben segíteni.

 A Jazzfest Budapest szervezője, Kleb Attila eltökélten hisz a minőségben, és olyan fantasztikus zenészeket hoz Budapestre, akikkel igen jól lehet népszerűsíteni a műfajt. Mikor annak idején először láttam meg, hogy milyen külföldi jazz zenészek jönnek ide a Jazzfest keretében, arra gondoltam, itt a szervezésben valakinek nagyon jó ízlése van… Másrészt a hazai jazznek is nagy lendületet ad egy ilyen eseménysorozat. Miközben azt is el kell mondanom, hogy a hazai jazz-zenészek nagyon jók, a klasszikus zenéhez hasonlóan a magyar jazz is be tud és be fog épülni a nemzetközi vérkeringésbe. Sőt. Gyakorlatilag már jó ideje ott is van.

Az interjú eredetileg a Jazzfest Budapest oldalán jelent meg.

Fejléckép: László Attila (fotó/forrás: Déri Miklós / Jazzfest Budapest)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.
Jazz/World hír

Megtarthatja az Erkel Színházba meghirdetett koncertjeit a Jazzfest Budapest

A konstruktív tárgyalásokat követően sikerült megegyeznie a színház vezetésének és a rangos fővárosi jazzfesztivál szervezőinek, így az eredetileg meghirdetett időpontban és helyszínen kerülhet sor Avishai Cohen, Dhafer Youssef és az e.s.t. fellépésére.