Jazz/World

Lehet-e népszerű a népzene?

2019.02.11. 16:45
Ajánlom
Kell-e nekünk ez, amit Kodály, Bartók, vagy Kallós Zoltán olyan nagy erővel kutattak és próbáltak átmenteni egy másik kor számára – számunkra?

A cikk eredetileg a Fidelio 2018-as Kult50 című kiadványában jelent meg. Vásárolja meg a könyvet itt!

Már a cikk elején válaszolnék saját kérdésemre: a népzene népszerű. Köszöni szépen, él és virágzik, amit kiválóan bizonyít az, hogy újabb és újabb táncházak és folkkocsmák nyílnak, amiknek stabil és megújuló közönsége van. (A témában ajánlom A folkkocsmák világa videósorozatot). Ugyanakkor össztársadalmi szintén és a közbeszédben mégis érzékelhető egyfajta távolságtartás a népzenével szemben. Pedig – és ez már elcsépelt frázis – kevés olyan nemzet van, ami ennyire gazdag és sokrétű zenei hagyatékkal rendelkezik, mint mi. Bartók Béla például pont ezért nem tartotta szükségesnek a jazz meghonosítását:

Nekünk nincs szükségünk jazzre, van gyönyörű népzenénk, felesleges, hogy a jazz karjaiba vessük magunkat” 

– mondta az egyik interjújában arra hivatkozva, hogy a jazz is népzene, az afroamerikaiak népzenéje. Mára mégis sokan a primitivizmus, a "csizmacsapkodás", a „melldöngető magyar” és a pejoratívvá vált nacionalista kifejezések és sztereotípiák mentén gondolkodnak a műfajról. Ez a cikk nem is akarja meggyőzni a kedves olvasót az ellenkezőjéről, sokkal inkább az a célja, hogy mindkét oldal érveit latba vetve felmutassa, miért nem tud – ha egyáltalán akar – eljutni egy szélesebb közönséghez.

A népzene mint városi szórakozási forma

A népzene mára egy városi szubkultúra lett. Hasonlóan a punk, a rock, a techno vagy a pszichedelikus zenék kedvelőihez, ez is egy olyan jól körülhatárolható közeg, ami a zenén túli azonosulási pontokat kínál. Ez a legritkább esetben jelenti a „piros-fehér-zöld vér csörgedez az ereimben” típusú életérzést. Sokkal inkább a táncos csoportokból hozott erős közösségi élményt, a mozgás szeretetét, a nők és férfiak jól karakterizált, de egyáltalán nem egydimenziós szerepeinek megélését, vagy egyszerűen csak az élőzenés bulik iránti vonzalmat. Ez a szubkultúra-jelleg a táncházmozgalom kezdete óta jellemzi a szcénát: épp azért tudott olyan erős mozgalmi jelleget ölteni, mert underground módon, az ellenkultúra részeként tették újra divatossá a népzenét Sebő Ferenc és barátai, tehát a budapesti értelmiségi fiatalok. A „nomád nemzedék” a saját hagyománya felől szerette volna definiálni önmagát, és ez a 70-es években még, ha nem is rendszerellenes tettnek, de mindenképp megtűrt dolognak számított.

Természetesen, mint minden szubkultúrába, a belépés ide sem csettintésre történik.

Mint ahogy rocker is az lesz, aki sok rockzenét ismer, bőrdzsekiben jár, és hosszú haja van , úgy a „táncházas” létnek is vannak elsajátítandó attribútumai. Ezek nem annyira külsőségekben (bajusz, kalap, pörgős szoknya), mint inkább a zene és táncok ismeretében jelentkeznek. Hiszen ezeket a kötött formarendszerű páros táncokat az tudja igazán élvezetes szinten táncolni, aki időt és energiát fektet bele, mindaddig azonban kissé kívülállónak érezheti magát. Ebből a szempontból a moldvai körtáncok szolgálhatnak a kapugrogként a nem táncházban szocializálódott emberek számára.

A népzene a politika áldozata lenne?

Az ellenkultúra-jelleg a rendszerváltással megszűnt. Azóta a mindenkori politikai hatalom pitykegombként tekint a népi kultúrára, és hajlamos felhasználni a céljaira, a nemzeti ünnepeken díszdekorációként felállítani maga mögé a legkiválóbb táncosokat. Ez egy leegyszerűsítő attitűddel találkozik. Olyan, egydimenziós tulajdonságokkal ruházza fel a népzenét, minthogy az „ősi”, „eredeti”, „igaz”, „autentikus”, „természetes”, „tiszta”, ami azonban csak egy városi nézőpontból érvényes, ahol minden „új”, „mesterséges” és „megrontott”. Ennek következtében a népi kultúra az aprópénzzé váltott nacionalizmus eszközévé válhat, akkor is, ha annak művelői nem így gondolkodnak erről. Pedig Bartók Béla már 1937-ben arra figyelmeztet a Népdalkutatás és nacionalizmus című tanulmányában, hogy a közbeszédben és a tudományban is élesen el kell választani a népzenét a nacionalizmustól.

„Ami pedig a politikai kiaknázást illeti… igen, ahol a politika kezdődik, ott megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és belátás. (…) Ha a zenei folklór nagy hálával tartozott is a nacionalizmusnak, ma az ultranacionalizmus annyit árt neki, hogy ez a kár sokszorosan meghaladja amazt a hasznot”

– fogalmaz. Arra is rámutat, hogy sehol a világon nincs fajtiszta népzene, hiszen éppen attól olyan izgalmasak ezek a zenei kultúrák, hogy a környező népek zenéinek hatását is magukba olvasztják, eredetileg tehát legalább annyira nemzetközi, nyitott és európai a magyar népzene, mint amennyire speciálisan magyar, így aztán zászlóra tűzni és kirekesztő attitűdhöz kapcsolni furcsa önellentmondás.

Világzene-e a népzene?

Rendre forró vitákat szül, hogy az olyan, nevében a hagyományos népzenének szentelt rendezvények, mint az Országos Táncháztalálkozó, a Müpa által rendezett A népzene ünnepe, vagy a Budapest Folk Fest miért világzenei előadókat választ kiemelt fellépőnek. Az is érdekes jelenség, hogy a közelmúltban több fiatal és sikeres, nép- vagy világzenét játszó magyar együttes oszlott fel, vagy váltott tagokat azért, mert nem tudtak megegyezni abban, mennyire szabad eltérni a tiszta forrástól. Ezek a jelenségek nem csak azt mutatják, milyen nehéz az aktuális zeneipari szempontok szerint definiálni és „eladni” a népzenét, de azt is, milyen éles határ húzódik az autentikus zene és a világzene között. Mi ennek az oka?

Azt lehet mondani, hogy mára keletkezett egy szakadék az első generációs táncházasok és a második nemzedék között. Míg a táncházmozgalom első generációs művelői megélhették a lázadó, ellenkultúra-életérzést, addig mára a népzene a konzervatív-maradi lét egyik szinonimája lett a közgondolkodásban. Részben ennek következményeként, de főként belső indíttatásból a fiatalok nem minden esetben elégszenek meg az autentikus dallamok pontos és hű előadásával – ki akarják fejezni önmagukat. Fuzionálni szeretnék olyan modern zenékkel, amik a népzene mellett hatással voltak rájuk. Egyedi és csak rájuk jellemző koncertzenét igyekszenek létrehozni, ami teljesen más elvek szerint működik, mint a tánc alá játszott hagyományos zene. Elvitathatatlan, milyen ártalmasak az olyan easy-listening feldolgozások, amik a popzene felől közelítenek a népzenéhez, és az amúgy is közismert, az általános iskolában unásig ismételt dallamokból csinálnak három akkordos konzervzenét. Talán pont az ilyen feldolgozások miatt nem nézik jó szemmel sokan a „világzenét”, mert attól tartanak, hogy az megfojtja a népzenét. Való igaz, hogy

a népzene régen egy közösségi zenei forma volt, ahol a falu, térség lakói organikus módon döntöttek arról, mit integrálhat, és mit nem a népzene. Ez a közösségi cenzus mára megszűnt – mondják a feldolgozásellenesek – így aztán könnyű elvetni a sulykot, elveszteni az egészséges arányérzéket.

A félelem jogos, tekintve, hogy még a legmagasabb szintű népzenei képzésben, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene tanszakán – ahol részletekre kiterjedő, alapos visszatanulás zajlik – sem adnak támpontokat arra nézvést, hogyan lehet a folklórból kiindulva új, mégis szerves zenét létrehozni. Nincs zeneszerzés vagy zenei improvizáció óra, a társműfajokkal csak egyéni úton-módon lehet kapcsolatba kerülni.

Pedig a másik oldalon, a klasszikus-, jazz-, vagy popzenészek irányából is egyre nagyobb igény mutatkozik a népzenei elemek használatára.

Részben Bartók hatására a jazz-zenészek egyre inkább kezdik maguk számára felfedezni a folklórt mint ritmikai, strukturális, és harmóniai szempontból is kiapadhatatlan forrást. Klasszikus zenei szempontból beszédes volt, hogy tavaly népzenei fogantatású zeneművek komponálására írt ki pályázatot a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, amit a nép- és klasszikus zenében is jártas Vizeli Máté nyert meg Kalotaszegi szonáta című művével. A Dal című televíziós versenyben pedig az utóbbi két évben – a világzenész Both Miklós zsűrizése kapcsán is – nagy számban tűntek fel olyan produkciók, amik a népzene felől szerették volna definiálni magukat. Ezek a tendenciák mind azt mutatják, hogy van igény a nyugati zenétől gyökeresen eltérő harmóniai és ritmikai rendszerű, sajátosan magyar zenékre.

Külföldön egyébként a népzene mindenhol a világzene kategória részét képezi.

Ha megnézzük a külföldi világzenei szcénát, rengeteg világhírű, autentikus előadót találnuk: Cesaria Evora, vagy a tuvai torokénekes csapat, a Huun Huur Tu esete is azt bizonyítja, hogy igenis sikerre lehet vinni tradicionális zenei előadóként is. De nem kell ilyen messzire menni: a Muzsikás együttes 2008-ban első európai előadóként megkapta a legnagyobb világzenei vásár, a Womex nagydíját, amivel megelőlegezték azt, hogy Magyarország felkerült a világzenei térképre. A Songlines nevű brit világzenei lap kritikusa, Simon Broughton egyik beszámolója a Muzsikás koncertről érzékletesen mutatja be ennek a zenének az "idegen fülekre" gyakorolt hatását: "A Muzsikás Együttes záró koncertje alatt egy fiatal bengáli nő odajött hozzám, mert nagyon szeretett volna táncolni, és nem tudta, mit kezdjen ezzel az őrült magyar zenével. Azt gondolta, magyar vagyok. Mialatt megtanítottam neki azt a néhány egyszerű tánclépést, amit ismertem, elhomályosított engem a színpadon atletikusan táncoló Berecz István. 

De ez nem a tánc minőségéről szólt, hanem arról, hogy a zene hatalma arra késztette ezt a fiatal indiai nőt, Rinit, hogy legyőzve félelmét és a kulturális konvenciókat, odamenjen egy vadidegenhez táncolni". 

A Muzsikás sikere is közrejátszott abban, hogy 2011-ben már a magyarok szervezték a koppenhágai Womex hivatalos megnyitógáláját. A Hungarian HeartBeats gála sikere pedig az előszobája volt annak, hogy 2015-ben Magyarország kapta a legnagyobb világzenei expo rendezési jogát, ahol azonban szintén alul volt reprezentálva az autentikus magyar népzene.

A(z ön)menedzsment hiánya

Ebből is látszik, hogy a tradicionális zenének is van létjogosultsága, vígan megférhet a világzene mellett. Ahhoz azonban, hogy a zene eljusson a közönséghez, ma már műfajtól függetlenül mindenkinek érdemes élnie a kor adta zeneipari eszközökkel. A népzenészek viszont többségében ódzkodnak attól, hogy az általuk játszott zenét – amire közkincsként tekintenek – termékké tegyék. Pedig abban a pillanatban, amint a táncházi zenélésnek megszabnak egy árat, már a zeneipar törvényei szerint járnak el, vagyis beléptek a piacra. Másrészt

a mai zenekultúra – szemben a népzene közösségi szemléletével – egyénközpontú: életérzést vásárol az ember, amikor lemezt, vagy koncertjegyet vesz, ehhez pedig szükségesek a jó brandinggel rendelkező előadók.

Ennek rengeteg jó terepe van a közösségi médiától a zenemegosztó platformokon át egészen a színpadi megjelenésig. Azt hiszem, nem volt ez másként a régmúltban sem: Kalotaszegen nem csak azért volt a legkeresettebb muzsikus Fodor „Neti” Sándor prímás, mert technikailag virtuóz volt, hanem mert olyan derűs, humoros jelenség volt, aki egyéniségként is magára vonta a figyelmet. A nagyotmondásáról, mesélőkedvéről és szókimondásáról híres gyimesi prímás, Zerkula János igazi showman volt, a tereskei Pál István "Dudás" pedig jóval a kilencvenen túl sem fogyott ki a pajzán nótákból. A mai kor Netijének, Zerkulájának, Pál Istvánjának azonban nincs lehetősége szóbeszéd útján eljutnia a közönséghez a minket érő információs áradatban, az pedig önmagától nem fogja tudni, kit is kéne szeretnie.

A népzene olyan mint a nap: a gyűjtők állhatatos munkájának, az Utolsó Óra sorozatnak hála alaposan dokumentálva van, a legendás zenészek emléke élő és örök, úgy is, hogy azok a faluközösségek, amik ezt a zenét életre hívták, már eltűnőben vannak. A globalizáció megállíthatatlan folyamat, aminek pozitív hozadékai is lehetnek, például amikor egy hetven éves falusi hegedűs amerikai, blues zenész kortársával zenél együtt, ahogy a lenti, Mediawave-en készült 2001-es videóban. Már létezik koreai magyar néptáncsoport is, és japán fiatalok is táncolnak magyarul. Talán nem kell félniük a magyar népzenészeknek sem, amikor kibújnak mesterük köpönyegéből, és saját történetüket is elmesélik ezeken a gyönyörű dallamokon keresztül.

(A címlapképen Fodor "Neti" Sándor, Pál István "Dudás" és Zerkula János. A montázs Csabai Máté munkája)

Népzenéről - hashtagek nélkül

Kapcsolódó

Népzenéről - hashtagek nélkül

A fiatal nép-, jazz- és underground zenészeket, valamint képzőművészeket is magába tömörítő Parasztok Atmoszférában című projekt arra tesz kísérletet, hogy a progresszív kultúra és a táncházmozgalom között keressen átjárást. Kiss Balbinat Ádám népzenészt, a projekt egyik alapítóját faggattuk a Budapest Ritmo fesztiválon október 6-án látható előadás kapcsán.

Hamar Dániel: „Papírunk van róla, hogy világzenét játszunk”

Hamar Dániel: „Papírunk van róla, hogy világzenét játszunk”

Április végén indult, és egészen június végéig tart a Muzsikás Együttes Allegro Barbaro címet viselő országos turnéja. A koncertsorozatban Fülei Balázs zongoraművésszel közösen Bartók és Kodály művei, valamint a népzene közötti kapcsolódási pontokat mutatják be. Hamar Dániellel Bartókról, a népzene városi életben betöltött szerepéről és a definíciók visszásságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Ha az ember idős, már sokkal szabadabb” – születésnapi interjú a 80 éves Vidovszky Lászlóval

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A jeles alkalom apropóján pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről kérdeztük a komponistát.
Vizuál

Ezekkel a kiállításokkal várja idén a látogatókat a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria

Az ókori Mezopotámia örökségét bemutató nagyszabású tárlattal, Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója előtt tisztelgő emlékkiállítással, valamint Anna Margit életművéből nyíló tárlattal is készülnek.
Színház

Miért kell eljutni a tragédiáig? – Budaörsön rendezi meg a Hamletet Alföldi Róbert

Megtartották a h.ml.t. című előadás próbáját. Shakespeare drámáját április 20-án mutatják be a Budaörsi Latinovits Színházban, de a premiert még megelőzi egy nyílt próba márciusban, a Színházak Éjszakáján.
Színház

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Klasszikus

„Egy álmom válik valóra” – interjú Mohai Bálint fagottművésszel

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar március 3-i Mozart-napjának nyitókoncertjén csendül fel az örök érvényű mester Esz-dúr sinfonia concertantéja oboára, klarinétra, kürtre és fagottra (K. 297b). Ennek apropóján beszélgettünk az együttes szólamvezetőjével.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Omara Portuondo, a kubai Edith Piaf Budapesten is fellép búcsúturnéja során

A Buena Vista Social Club világhírű énekesnője október 6-án lép fel a Budapest Sportarénában, ahol a 93 éves előadó hosszú pályafutásának legismertebb dalai hangzanak el.
Jazz/World ajánló

Ráadáskoncertet ad Charlie triója a BJC-ben

A nagy érdeklődésre való tekintettel február 20-án a telt házas este nyolc órai koncert után fél tízkor is fellép a Trio Special a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Bartók jazzköntösben a Sárik Péter Trióval

Bartók Béla születésének 143. évfordulója alkalmából ad koncertet a Sárik Péter Trió március 25-én 19 órától az Óbudai Társaskörben.
Jazz/World videó

Jó hír – már meghallgatható a Dresch Quartet új albumának dala

„Ha van egy jó érzés, akkor azt elkezdem dalként építeni” – meséli a Kossuth-díjas Dresch Mihály, aki Quartetjével 2022 novemberében az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel. A koncert felvételéből március 8-án jelenik meg a Live in London című album.
Jazz/World ajánló

Világsztárok érkeznek áprilisban a Budapest Ritmóra

Mások mellett Salif Keita, Gérald Toto, Gaye Su Akyol és a BCUC is fellép a főváros legnagyobb világzenei fesztiválján április 11. és 13. között.