A Randomity lényege csak lassan, több hallgatás után bontakozik ki. Az albumon rövid, megírt etűdök és hosszabb improvizációk keverednek egymással, Gyárfás a shuffle mode-ban történő hallgatást javasolja – a trackeket véletlenszerű sorrendben lejátszva pedig minden alkalommal más zenemű szólal meg. Az így kikényszerített véletlenszerűség megfoszt a zenében egyébként is csak helyenként feltűnő kapaszkodóktól, ugyanakkor hozzásegíti a hallgatót, hogy odaszíjazza magát a pillanathoz. Divatos kifejezéssel élve, rávesz arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból.
Ha pedig az elhangzottakat folyamatként kezeljük, és fenn tudjuk tartani a figyelmünket, arra már nem marad idő, hogy elkezdjük hiányolni a dallamokat, vagy a ritmus periodikus sodrását.
Gyárfás Attila a roppant életerős hazai improvizatív zenei szcéna gyakran feltűnő alakja, aki mellesleg tegező viszonyban van az olyan friss és előremutató zenei tendenciákkal is, amiknek a kortársai egy része legfeljebb a távolból integet. 2013-ban alakult triója egészen érdekes árnyalat a hazai zenei palettán. A zenekarra természetességgel jellemző a gátlástalan kísérletezés, ráadásul expliciten jelennek a zenéjükben azok a tendenciák, amik itthon – és jórészt külföldön is – eddig csak szórványosan voltak jelen. A három tag (Gyárfás Attila – dobok, Marco Zenini – bőgő, Fenyvesi Márton gitár) Amszerdamban kezdett együtt zenélni, első lemezükön, a 2018-ban megjelent Cloud Factoryn vendégként csatlakozott hozzájuk az altszaxofonon játszó Felician Erlenburg, valamint Jason Alder (klarinét, basszusklarinét), akik felskicceltek kapaszkodó gyanánt néhány feszült kontrasztot, a Randomityre viszont csak az eredeti trió maradt. A zenei anyag ennek is köszönhetően zord, nehezen megragadható, de végig kihallható belőle az egyensúlyra való törekvés.
Egy ilyen zenei környezetben fontos, hogy a zenészek rugalmasan kezeljék a saját szerepüket. A klasszikus power trio felállásnak (gitár, bőgő, dob) fontos eleme, hogy az egyes hangszerek legfeljebb rövid időre tudjanak a többiek föle nőni. Gyárfás Attila triójában a hangszerek teljesen egyenrangúak, mert nem a hagyományos szerepeiknek kell megfelelniük, csak a pillanat által támasztott elvárásoknak. Mindhárom zenész él az elektronika adta manipulációs lehetőségekkel, kiterjesztve saját hangszereik határait, a Randomity azonban nem használ ki minden ziccert ezen a téren. Érdekes a kontraszt a megírt darabok determináltsága és a rögtönzések szabadon áradása között, utóbbiak esetében tényleg feloldódik a hangszerek eredeti szerepe. Zenini helyzetkihasználása kivételes, elejtett motívumokban domborodik csak ki a jelenléte, de ez igaz mindhármukra.
A zenekarvezető, Gyárfás Attila játékában gond nélküli az átjárás a melodikus területek felé, ez egyébként is jellemző rá, bármilyen zenei környezetben tűnik fel.
Fenyvesi Márton nem pusztán nagyszerű gitáros, hanem hazánk egyik leginvenciózusabb zenésze. Nagyon erős a jelenléte az albumon, a viszonylag takarékos eszköztárral dolgozó darabokban is ki tud teljesedni. Az albumon megszólaló rögtönzések mind kollektív improvizációk, amik nem egy meghatározott cél felé haladnak, a hagyományos értelemben vett egyéni hangszeres szólók nincsenek a lemezen. Nem is feltétlenül hiányoznak róla. A definíciós kísérleteket kiröhögő, korábbi jellemvonásait egyre inkább maga mögött hagyó jazz számára még mindig fontosabb a saját korának megragadása, mint a kinőtt ruháinak felkutatása a szekrény mélyén.
A Randomity címe nem pusztán a zenei anyagra utal. A végletekig determinált részek és a szabadon lebegő rögtönzések közt feszülő kontraszt ugyanúgy reflektál a valóság sajátos természetére, ahogy az is, hogy a szabadság nem mindig eleve adott. Munkát kell beletenni. A hallgatónak is. Gyárfás Attila triójának új albuma nem adja könnyen magát, elsőre ijesztően homogén anyag, mégis megéri időt és energiát fektetni bele.