Jazz/World

Leroy a Steps oldalán rója

2010.03.14. 17:35
Ajánlom
A New Orleans-i trombitás, Leroy Jones lesz a magyar Jazz Steps Band szólistája azon a lemezbemutató turnén, amelyen Micheller Myrtill is közreműködik.

A Jazz Steps zenekar a New Orleans-i trombitással, Leroy Jonesszal és Micheller Myrtillel Side by Side címmel közösen készített lemezt. A zene a Mississippi-folyó mentén kialakult, tradicionális jazzműfajok - elsősorban a ragtime, a dixieland és a swing - jegyében fogant.

Leroy Jones 1958-ban született New Orleansban. Az iskolai zenekarban kezdett trombitán tanulni 10 évesen. 13 évesen már a templomi fúvószenekarában játszott. Az együttes idővel átalakult és a Hurricane Brass Band nevet vette föl, tagjai később a legendás Dirty Dozen Brass Band-be kerültek. Leroy Jones meghatározó figura volt a feltörekvő fiatal louisianai zenészek új generációjában a '70-es évek végén, amely keresztül vitte a New Orleans-i rézfúvós zenekarok reneszánszát. Jones a '90-es években éppen e hagyomány legfőbb őrének számító Preservation Hall Big Band szólistájaként is többször szerepelt.

A Steps fő törekvéseként a '30-as, '40-es évek swing korszakának kitűnő hangszerelésekben bővelkedő ismert és népszerű kompozícióit eleveníti fel, és a dixieland mellett swing és mainstream hatásokat is feldolgoz. Ezt a stílust a professzionális zenészek igényességével és egyéni íz hozzáadásával igyekszik megszólaltatni. A zenekar tagjai valamennyien, jazz vagy klasszikus zenei múlttal rendelkező, professzionális, fiatal muzsikusok, akik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szereztek diplomát. Az együttes klasszikus formában, szaxofon, trombita, harsona, zongora, nagybőgő és dob felállásban működik. Az alapítás óta eltelt tíz évben négy önálló CD-t jelentetett meg. Számos hazai és külföldi sikeres fellépéssel szerzett magának hírnevet, a többi között a Művészetek Palotájában, a Pesthidegkúti Nyári Fesztiválon, tavaszi fesztiválokon, illetve Európa-szerte Gronau, Kempten, Frankfurt, Zakopane, Rybnik és Sonneberg koncertpódiumain. A zenekar közreműködőinek saját szerzeményei mellett olyan örökzöldek is hallhatóak a az új lemezen, mint a Sing, Sing, Sing, a Sweet Georgia Brown, az It Don't Mean a Thing vagy a Stealing Apples - többek között Jerome Kern, Duke Ellington és Fats Waller szerzeményei.

A CD bemutatója három helyszínt érint, a debreceni és a pécsi koncert után a budapesti premier a Klebelsberg Kultúrkúriában lesz. A produkció fényét emeli az énekes szólista személye. Micheller Myrtill neve több mint egy évtizede ismerős a hazai zenei életben. Diplomás jazz-ének művész és tanár lévén számos formációban hallhattuk már hangját, vokalistaként több mint negyven zenei kiadványon közreműködött. 2006-ban két nemzetközi versenyről is díjjal tért haza. A Németországban megrendezett Voice and Guitar nemzetközi ének-gitár duó versenyen 55 versenyző közül a legjobb nyolc között díjazták Pintér Tibor gitárossal. A Finnországban rendezett Lady Summertime jazzének-versenyről III. díjjal tért haza. Micheller Myrtill saját zenekarával és duóban is több lemezt adott már ki.

Március 20, 19:00 Klebelsberg Kultúrkúria
Jazz Steps
Közreműködnek: Micheller Myrtill - ének, Leroy Jones - trombita, ének, Jazz Steps: Lázár István - trombita, ének, Finok Zoltán - szaxofon, klarinét, Almási Attila - pozan, Nagy Iván - zongora, Oláh Zoltán - bőgő, Berdisz Tamás - dob

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Vizuál

Egy éjszakán át tartó rémálom – David Lynch-maraton a Bem Moziban

Március 29-én este a januárban elhunyt filmrendező három remekművét élheti át újra nagyvásznon a közönség a Bem Moziban A Nagy Lynchelés elnevezésű eseményen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.