Jazz/World

Létezhet-e Benkó Dixieland Band a névadó és alapító nélkül?

2019.06.04. 10:30
Ajánlom
A Benkó Dixieland Band nemrég megtartotta „névvisszaváltoztató” buliját, miután dr. Benkó Sándor halála után Dixie Kings Of Hungary-re cserélték nevüket. A Facebookon ifjabb Benkó Sándor, a művész fia hosszú posztot közölt arról, miért érzi jogtalannak ezt. Megkérdeztük mindkét felet.

Benkó Sándor 2015 decemberében bekövetkezett halála és 2016. január 15-i temetése után 2016. január 27-én Szalóky Béla, a zenekar trombitása a zenekar nevében írásban rögzítette, hogy elfogadják a család kérelmét, miszerint a jövőben senki ne használja a Benkó Dixieland Band nevet. Levelében azt írta, hogy a Benkó család kérését megértették és tiszteletben tartják, így a jövőben se a Benkó Dixieland Band, se a Benkó neveket nem használják, hanem más módon, más formában és másik név alatt folytatják zenei pályafutásukat. Az erről szóló emailt nyilvánosan is közzétette a klarinétművész fia, ifjabb Benkó Sándor.

Nagy Iván ehhez a levélhez hozzáfűzte, „Szalóky Béla jelentős nyomás alatt írta azt, a zenekar többi tagjának beleegyezése nélkül”. Ifjabb Benkó Sándor véleménye szerint "egyrészt semmiféle nyomásgyakorlásról nem lehetett szó; sőt a zenészek ebben a számukra nehéz átmeneti időszakban a Benkó családtól jelentős, külön anyagi támogatást kaptak". Hozzáteszi, amennyiben Szalóky Béla a többi zenész engedélye nélkül és akarata ellenére döntött volna így, úgy ellene feljelentéssel kellett volna élniük. Mindenesetre ifjabb Benkó Sándor édesapja halála után nem sokkal, még

2016-ban védjegybejelentési kérelmet nyújtott be a Védjegy Hivatalnál, melyről a zenekart is értesítette, akik azonban ezt megtámadták.

Jogi procedúra indult, aminek végeredményeként az Ítélőtábla visszautasította a védjegykérelmet, innentől pedig szabadon felhasználhatóvá vált a Benkó Dixieland Band név. Ifjabb Benkó Sándor közlése alapján az Ítélőtábla a Bartók Vonósnégyes analógiájára döntött így, amely Bartók halála után is viselhette a nevet, azonban a zenekar megvált ettől a névtől, miután az utolsó emblematikus alapítótag is távozott. Az Ítélőtábla Szalóky Béla levelét arra hivatkozva tekintette semmisnek, hogy Szalóky állítása szerint összetévesztette benne a többes szám első személyt az egyes szám első személlyel.

A kérdésre, hogy rendelkezett-e édesapja a zenekar további sorsáról, ifj. Benkó elmondta: a halál nemcsak a családot, de a mindig előre tekintő Benkó Sándort is váratlanul érte, így jelen ismereteik szerint nem hagyott maga után írásos végrendeletet. Csupán szóban közölte a családdal, hogy nélküle nem mehet tovább a zenekar ebben a formában. Ifjabb Benkó Sándor felidézi, édesapja sokszor nevetve indokolta azzal a zenekari névadást, hogyan lehetne Benkó Dixieland Band Benkó nélkül? Mint ifjabb Benkó Sándor fogalmaz, "soha nem volt helyettese és nem is jelölt ki senkit erre a posztra, valamint nem is osztotta meg senkivel a zenekar menedzseléséhez szükséges információkat". Azt is megtudtuk, hogy míg korábban legalább egy évre előre leszervezte a koncertek nagy részét, akár 30-40 fellépést is, halála idején mindössze két további koncert volt lekötve. Nagy Iván ugyanakkor hangsúlyozza, „azért nem volt sok koncert leszervezve, mert Benkó Sándor egyre gyengült, erre már az utolsó fél évében nem maradt energiája”. Elmondta, Benkó halála számukra messze nem volt váratlan, élete utolsó egy hónapját kórházban töltötte.

A zenekar Paor Lilla 2013-ban készült Lillás Reggeli című műsorának 40. percétől elhangzottakat tekinti a klarinétművész „végrendeletének”, melyben Benkó Sándor úgy fogalmaz: „Megindult a zenekar pályafutásának harmadik szakasza, ahol az aranycsapat tagjai sajnos lassan eltávoznak, és fölépül egy következő – nagyon remélem – aranycsapat kettő, akik már fiatalok, és akiknek van még harminc évük. Tehát ha netán én eltávozom, ez a zenekar ugyanúgy Benkó Dixielandként, a közönség által szeretve tovább tud dolgozni és viszi tovább a fonalat”. Ifjabb Benkó Sándor azonban hangsúlyozza, ez a riport akkor készült, amikor Zoltán Béla trombitás halála után apja még lelkesen fogadta az új tag csatlakozását, később azonban változtak a viszonyok. Ifjabb Benkó Sándor úgy véli, édesapja soha nem mondott volna rosszat nyilvánosan a zenekar tagjairól, akkor sem, ha olykor kimondottan elégedetlen volt velük, amit a családdal több ízben is megosztott. Fia szerint Benkó Sándor két zenekari tagtól is meg akart válni nem megfelelő magaviseletük miatt. A kérdésemre, hogy Benkó Sándor életében is voltak-e már konfliktusok a zenekar és ő közte, Nagy Iván elárulta, mint minden zenekarban, itt is voltak súrlódások, de Benkó Sándor erős kezű zenekarvezetőként tartotta egyben a csapatot. 

Ifjabb Benkó Sándor úgy véli, a zenekar azért ragaszkodik a Benkó Dixieland Band névhez, mert ez egy jól bejáratott brand, amit Nagy Iván is megerősít, amikor azt kérdezem, miért nem maradtak a Dixie Kings Of Hungary névnél: mert idő kell ahhoz, hogy ezen a néven beépüljünk a köztudatba, és ők is megküzdöttek a sikerért.

Ifj. Benkó Sándor ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a zenekar sikereiben a jelenlegi zenekarból kizárólag egy tag vett részt, sőt a billentyűs csak pár hónappal apja halála előtt csatlakozott. Hozzáteszi, "a Nagy Iván által hivatkozott interjúban Benkó azt is mondja, hogy az egykori aranycsapat teljesítményétől a halála előtti felállás művészi produkciója elmarad, de reméli, hogy talán majd egyszer ők is olyan jók lesznek". Mint mondja, a zenekar sohasem működött demokratikusan, hanem cégszerűen, amennyiben Benkó Sándor mérnöki hivatásához hű pontossággal, egy személyben intézte a zenekar működését, szervezte a fellépéseket és próbákat, találta ki a koncepciót, a zenekar tagjai igazából csak a vezető utasításait hajtották végre, illetve rendszeres havi fizetést kaptak attól függetlenül, hogy mennyi fellépésük volt az adott hónapban. Ehhez Nagy Iván hozzáfűzi: „nem kaptunk fizetést, számlát adtunk minden hónapban vállalkozóként”.

Ifjabb Benkó Sándor meglátása szerint a mostani formáció, színpadtechnikában, hangosításban, a repertoár tekintetében teljesen más koncepciót követ, mint amit Benkó Sándor idején, aki nem egyszerűen dixie-t játszott, hanem megfeszített munkával egy itthon ismeretlen műfajt emelt olyan színvonalra, amivel a legnagyobb koncerttermeket töltötték meg, és aminek híre ment külföldön is. Nagy Iván azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a család a művészi színvonallal érvel, úgy, hogy ők maguk nem zenészek és nem járnak a koncertjeikre. Nagy Iván a művészi színvonal esetében példaként említi Dennert Árpádot, aki a Jazzma 2019-es muzsikusi szavazásán az év klarinétosának és szopránszaxofonosának választottak (megosztva Borbély Mihállyal, illetve Joe Fritz-cel).

Ifj. Benkó Sándor nem vitatja a zenészek rátermettségét, a művészi aspektust, csupán azokra a beszélgetésekre hivatkozik, amelyeket édesapja vele folytatott. Az új klarinétos személye nem a zenei kvalitásai miatt nem volt elfogadható az alapító számára, hanem mert mást más szempontokat is figyelembe véve nála sokkal alkalmasabbnak tartott a helyére. Ifjabb Benkó Sándor elfogadható megoldásnak tartotta volna, ha a zenekar a Benkó nevet csak Benkó Dixieland Band Memorial vagy Tribute Bandként használja tovább, de Nagy Iván ezt elutasítja arra hivatkozva, hogy a csapat jelenlegi tagjai már az aranycsapatban is játszottak, valamint emlékeztet, hogy a család a Benkó név bármilyen formában történő használatát megtiltotta. Ebből a művész fia szerint annyi igaz, hogy egyedül Nagy Iván volt tagja az aranycsapatnak, de ő sem alapító tagként. 

Hogy Benkó Sándor távozása után is megmarad-e a zenekar korábbi fénye, azt csak a közönség döntheti el.

FRISSÍTÉS! 2019.06.04. 20:28

Cikkünk megjelenése után Nagy Iván megkereste lapunkat, hogy reagáljon Ifjabb Benkó Sándor állításaira. Mint megjegyzi, a zenekar most is ugyanabban a felállásban játszik, mint Benkó Sándor halálakor, kivéve természetesen az alapítót, valamint egy tagot, aki még évtizedekkel ezelőtt távozott. Nagy Iván szerint Benkó Sándor senkit nem akart kirúgni, a viták pedig mindig megoldódtak, a Lillás reggeli riportban pedig Benkó Sándor nem azt jelentette ki, hogy rosszabb a zenekar teljesítménye, „hanem éppen ellenkezőleg azt, hogy kialakulóban a második aranycsapat, ha már a minőségről van szó” – állítja Nagy.

„Dennert Árpádot nagyon is megfelelőnek tartotta, a 2007-es MÜPA-beli mise-bemutatóra őt hívta meg az évekkel korábban a templomi bemutatón a Joe Murányi (Armstrong zenekarának klarinétosa) által játszott szólamra” – írja zenésztársáról Nagy Iván, hozzátéve, halála előtt Dennert helyettesítette Benkó Sándort a november-decemberi fellépéseken is, Benkó jóváhagyásával.

A cikkben indított szavazást eltávolítottuk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Generációk csellista példaképe: 75 éves lenne Jacqueline du Pré

Tragikusan fiatalon hunyt el, de egyetlen évtized alatt beírta nevét a legfontosabb modern előadóművészek közé. Jacqueline du Pré inspiráció sokak számára ma is, egykori hangszerén pedig magyar művész játszik.
Könyv

75 éve verték halálra az Utas és holdvilág szerzőjét

Hetvenöt éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen az író szavai olvashatók: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Könyv

Szabó Magda Abigéljét ajánlja a New York Times

A múlt héten jelent meg az itthon közkedvelt regény angol fordítása, melyet a kiadó Jane Austen és J.K.Rowling műveihez hasonlít.
Plusz

Könnyeinkkel küzdünk a Kobe Bryantről szóló animációs kisfilmet nézve

A Grammy gálát is beárnyékolta a Kobe Bryant haláláról érkező megrázó hír. Alicia Keys részvétnyilvánítása után több művész is az elhunyt emléke előtt tisztelgett műsorával. Mutatjuk Kobe Bryant Oscar-díjas animációs filmjét, amelyet a saját életéről készített.
Jazz/World

Ilyen volt Chick Corea fellépése a Grammy-díjátadón (és itt a nyertesek listája)

Grammy-díjat nyert Caroline Shaw és Jennifer Higdon szerzői albuma, de Chick Corea és Esperanza Spalding is. A gála legnagyobb nyertese viszont a 18 éves Billie Eilish.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World grammy-díj

Ilyen volt Chick Corea fellépése a Grammy-díjátadón (és itt a nyertesek listája)

Grammy-díjat nyert Caroline Shaw és Jennifer Higdon szerzői albuma, de Chick Corea és Esperanza Spalding is. A gála legnagyobb nyertese viszont a 18 éves Billie Eilish.
Jazz/World ajánló

A Pisztrángötös jazzköntösben – Maria João a BMC színpadán

Úszónak készült, de ma már a hangok hullámain evez hatalmas magabiztossággal Maria João, aki január 28-án az Ensemble Darcos kamarazenekarral közös, legújabb lemeze, az Agora muda tudo (Most minden megváltozik) anyagával, és Schubert Pisztrángötösével ünnepli a portugál kultúrát a BMC Koncerttermében.
Jazz/World hegedű

Visszakapta az ellopott hegedűjét Lajkó Félix

Sajtónyilvánosság előtt kapta vissza ellopott hegedűjét Lajkó Félix január 23-án, csütörtökön, Újvidéken.
Jazz/World hír

Világszínpad? – Zenei felkészítő magyar zenekaroknak 

A magyar zenészek, énekesek és zenekarok többnyire a műsorra helyezik a hangsúlyt, ez viszont már közel sem elég az ismertség eléréséhez. Ebben segít a Hangvető, a Halmos Béla Programiroda és a Hagyományok Háza ingyenes zenei felkészítő workshopja, amit a budapesti Womexhez kapcsolódóan szerveznek.
Jazz/World bmc

Francia barátaival közös koncerten játszik Ávéd János

Az elismert magyar jazzszaxofonos zenekara, az Ávéd János Balance két francia formációval, a D.U.O.-val és a REVERSE-zel mozdul ki a műfaji keretek közül: január 25-én az Opus Jazz Clubban kép és hang szenvedélyes, szoros házasságát kötik meg performatív estjükön.