Létezik-e olyan, hogy „jazz-hangszer”? I.

A tragikusan korán eltávozott kiváló szaxofonos, Csepregi Gyula 2009. februárjában látta vendégül Jazzbeszéd című zenés talkshowjában Szakcsi Lakatos Bélát. Az említett eseményen fény derült arra a hangszertörténeti mérföldkőként is értékelhető tényre, hogy az első hazai zenész, akinek birtokába került egy igazi Fender Rhodes elektromos zongora, az maga Szakcsi Lakatos Béla volt, ráadásul a hangszert egyenesen az Egyesült Államokból kellett repülővel Magyarországra szállíttatni. A világhírű zongorista a hetvenes évek jazzéletének hangszerújdonságaként aposztrofálta a Fender Rhodes-t, melyet feltalálója, Harold Rhodes után neveztek el.

Fender Rhodes

Tény, hogy lényegesen más a kifejezőereje, mint a hagyományos koncertzongorának. A zongora, mint hangszer már-már szakrálissá vált, tónusai, mély és magas hangjai mind a zene történetének mozdíthatatlan alapkövei, melyek önmagukban képesek az emberi érzelemvilág összes lépcsőfokát bejárni, hirdetve a zene örök érvényűségét. A hagyományos zongorához képest a Rhodes zongora hangzását leginkább úgy lehetne leírni, mint

a napfény által megvilágított üveggolyók zenei összekoccanása”.

Ennek köszönhetően egészen más energiákat képes átadni, és ez a hangzás tökéletesen passzol a jazz zenei világának érzelmi emelkedettségéhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Rhodes zongora át akarná venni a zongora helyét. A hagyományos zongora szerepe a jazz történetében megkérdőjelezhetetlen, gondoljunk csak például Erroll Garner máig népszerű életművére.

Mind a hangversenyzongora, mind az elektromos zongora más-más zenei célt szolgál, egyik se tudja, és szerencsére nem is akarja pótolni a másikat, sőt, nagyszerűen tudnak együtt szólni. Hogy erről megbizonyosodjunk, elég elővennünk Bill Evans 1971-ben megjelent From Left To Right című nagylemezét. Az album nyitánya a What Are You Doing the Rest of Your Life? (Michel Legrand zenéje, Alan Bergman és Marilyn Bergman szövege) című dal briliáns feldolgozása, melyben mind a Steinway zongorát, mind a Fender Rhodes-t Evans szólaltatja meg – egyszerre.

1981-ben jelent meg a Csak egy kis emlék című válogatásalbum, melyen a felejthetetlen Fényes Szabolcs dalai hallhatóak újrahangszerelve, az akkori kor sztárjainak (például Cserháti Zsuzsa, vagy Máté Péter) tolmácsolásában. A lemezen hallható dalok (mely dalokban a hagyományos és az elektromos zongora ismerős tónusaival is találkozhatunk) már jóval azelőtt közismert slágerekké váltak, hogy ez az LP megjelent volna, itt azonban Wolf Péter harmóniában gazdag, kristálytiszta zongorajátéka olyan zenei erővel ruházta fel Fényes Szabolcs szerzeményeit, hogy a dalok újjászülettek. Az egységesen magas zenei színvonalú album egyik csúcspontja a Mihály István szövegével jegyzett Holnap, ki tudja látsz-e még?, Cserháti Zsuzsa elementáris előadásában. Többek között ez a kompozíció is rávilágít arra, hogy Fényes Szabolcs zenei világa nem is áll olyan messze a jazztől, mint azt sokan elsőre gondolnák.

A hagyományos zongorát tekinthetjük akár a hangszerek fenséges kaméleonjának is: akár klasszikus zenében, akár könnyűzenében, akár jazzben szólal meg, tud érvényesülni, legyen a zene akármilyen fajta, a zongorának a legtöbb esetben mindig helye van. Ezzel szemben az elektromos zongora nem képes igazodni bármilyen zenei közeghez, mert ha megszólal, karakteres hangzása nyomban rányomja a bélyegét a kompozíció egészére. Ez a markáns sound az, melynek a jazz kiváló terepet biztosít, így az elektromos zongorát nyugodtan nevezhetjük a jazz alaphangszerének.