Ha a közönségen múlt volna, Liane Caroll még most is adná a ráadásokat, annyira nehezen engedték el a fantasztikus brit énekes-zongoristát. A közönséget csak úgy tudta jobb belátásra bírni Pallai Péter, a magyar-brit jazzunió főbiztosa, hogy megkérte őket, engedjék el a jam sessionre összegyűlt fényes társaságot, mert a BJC próbaidős működési engedélyét veszélyeztetné, ha még éjfél után is cingálkodna a bumbalmos. Akkor már elmúlt fél egy, és a pódiumon az extatikus közönségnek örömzenélő Carroll mellett Gerard Presencer trombitást, Chris Garrick hegedűst, a zárónap két másik brit szólistáját is lehetett hallani, akikhez csatlakozott a magyar közreműködők közül Gyárfás István gitáros, Horváth Plutó József basszusgitáros, és Jeszenszky György dobos - valamint a brit-magyar jazzunió főbiztosa, Steve Rubie, aki altfuvoláját vette elő. Amint előzetesen is hírt adtunk róla, a London Chelsea negyedében - igen, ott nem csak focistadion van - az 1978 óta sikerrel működő jazzhely, a 606 Club vezetője, Rubie, valamint Pallai Péter, aki a Londoni Magyar Kulturális Intézetet képviseli, negyedik éve dolgoznak közös magyar-brit jazz-produkciókon hol itt, hol ott. A múlt hétvégi, háromnapos, hét világszínvonalú brit szólistával rendezett fesztivál volt az új helyen működő BJC első nagy dobása. Pallaiék azt is tudták, hogy miért teszik utolsónak Carrollt: két korábbi fellépéséről, a BJC régi helyén mindenki szuperlatívuszokban beszélt. Mostani koncertjén Pluto és Jeszenszky Gyuri közreműködtek, de az első, közel fél órás szettben azt is megmutatta, hogy milyen blues-os vagy éppen szvinges, gördülékeny és sűrűn szövött kíséretet tud saját, elképesztő hangterjedelemben előadott énekéhez adni - mindezen legfeljebb humora és kicsattanó élettelisége tett túl.
A közönségben a szokásosnál (ami, ismerjük be, többnyire édeskevés) jóval több magyar jazzmuzsikus foglalt helyet. Carroll tényleg óriási hatást tett rájuk, egyikük azon nyomban az összes virtuális barátjával megosztotta, hogy mekkora élményben volt része, a másik meg még hajnalban levelet írt neki. Az előbbi Sárközy Fanni, az utóbbi Tóth Vera, mellettük pedig Micheller Myrtill és Mózes Tamara volt segítségemre abban, hogy a szubjektív rovatomból ez egyszer Fidelio Jazzfigyelő legyen, vagyis megosztották benyomásaikat olvasóimmal és velem.
Micheller Myrtill: "Liane varázsa magával ragadó. Már másodszor hallgatom őt a Budapest Jazz Clubban, és bár magyar zenész kollégái (Pluto - bass, Jeszi - drums) kiváló triót alkotnak vele, én mégis jobban szeretem, mikor egyedül ül le a zongorához, és muzsikál. Kitárja a lelkét, és mindegy, milyen stílusú dalt választ, magáévá teszi. Emellett fantasztikus humora van, ami spontán tör elő belőle, mind a zenében, mind a dalok között. Amikor szvingben kíséri magát, attól egyenesen borzongok, olyan lüktetéssel és stílusérzékkel csinálja. Közvetlensége a magyar közönséget is lehengerli, és nehezen szoktuk őt elengedni koncert végén. Köszönjük, Liane!"
Tóth Vera: "Nagyon tetszett a koncert, mert egyszerű volt és természetes. Azt hiszem, az igazi tehetség itt kezdődik. Engem elvarázsol Liane személyisége, amióta a Pictures in a Frame c. dalt hallottam vele. Épp a természetességével varázsol el, mert nem feltétlenül előadóművészre asszociál az ember, ha ránéz, amikor például elmegy mellette az utcán. Nehezen tudom szavakba önteni, amit ott éreztem, utána napokig tartott a bizsergés, kitartott a feltöltődés. Pedig a saját koncertemről estem be borzasztó fáradtan. A koncert után nem csak én áradoztam, hanem rengeteg zenész társam és énekes társam is.
A szemében azt láttam, hogy amikor a színpadon van, teljes fényében ragyog, csodálatos, nőies kisugárzása lesz ettől, ő maga a Nő. Akiben ott volt a pozitivitás, a természetesség, a lazaság, az asszony, az anya, a prostituált, szexualitás, minden. A saját nőiességemet is teljes mértékben feltöltötte energiával, amire nagyon kevés előadó képes.
Írtam neki egy levelet hajnalban, annyira a hatása alá kerültem. Azt írtam neki, hogy annyi mindent adott, hogy egyszer, ha erre jár, akkor jöjjön el egy koncertemre, hadd adjak akkor én is neki valamit, mert úgy érzem, hogy tartozom neki ezzel. Persze fontos a tudás, de ennek a hölgynek a lelke csodálatosan szép, miközben a kifáradt blues dívát is látom benne, például amikor a koncert után kiment a klub elé az utcára cigizni. Nem csak érzéki csalódás volt, hanem igazi nő, aki olyan hatással volt rám, hogy három napig azt sem tudtam, hol vagyok."
Sárközy Fanni: "Nem mindennapi, szívmelengető csodában részesülhetett az a maroknyi ember, aki a múlt szombaton élőben hallgathatta Liane Carroll-t. Hogy őszinte legyek, még most, jónéhány nappal a "történtek" után sem tudok napirendre térni a jelenség előtt. Az akár önmagán is kacagó, a közönséget vicces sztorikkal szórakoztató, ugyanakkor magából döbbenetes hangokat előcsalni képes Liane-ről megállapítottam: többről van itt szó mint "szimplán" jazzről, művészetről vagy éneklésről. Liane egész lényével harmóniában nagyon komoly energiákat közvetített, amit az elragadtatott hallgatóság állva, tombolva és sikítva tükrözött vissza rá. Megragadó és színes, játékos éneklésében egyetlen fölösleges hang sem volt, semmi manír, semmi megfelelni vágyás.
Improvizációja esszenciális és rendkívüli érzékkel tagolt, s zenésztársai improvizációival is ugyanolyan intenzíven együtt lélegzett. Az est minden pillanatát őszintén és szabadon élte meg, egyszerűen élvezte amit csinál. Zongorajátéka teljes egységben volt vele, mintha a hangszer a saját testének egy része volna. Nem mellesleg számára a tudás nem nyers erő, hanem eszköz volt önmaga kifejezéséhez. Örülök hogy láthattam valakit, aki ezt a sorrendet nem tévesztette össze, és merte a lelkén keresztül kiengedni felénk a neki oly kedves hangokat. Köszönet érte. Mindenkinek egy csipetnyi Liane-t kívánok!
Mózes Tamara: "Zongorista-énekesként Liane Carroll már régóta a legkedvesebb előadóim közé tartozik, élőben pedig most hallottam először. Kivételes zenész és személyiség, ennek a kettőnek a találkozása nem is magától értetődő. Miért lehet egy pillanat alatt ráhagyatkozni a művészetére, és tágra nyílt füllel és szemmel figyelni minden egyes hangra, amit játszik illetve énekel? Mert egyrészt párosítja a mély tudást a spontaneitással, másrészt előadóművészileg önazonos. A legfontosabb üzenetét képes közvetíteni a művészetnek. Nem termékként tekint önmagára, hanem a felszabadulás ősérzését adja vissza az embereknek a zenén keresztül. Nem abban a közhelyes értelemben, hogy „a jazz a szabadság művészete", hiszen úgy sok kétes produkció is megszületett már a világon, hanem egy sokkal magasabb, átfogóbb szinten. Liane Carrollnál igazi egységben van az arány, az ízlés, az individuum, a karizma és - a zene."
A sort annak a Szőke Nikolettának a szavaival zárjuk, aki Carroll két korábbi koncertjén ott volt, sőt szó volt már közös szereplésről is, ezúttal azonban nem tudta végighallgatni a koncertet, ezért írásban válaszolt érdeklődésemre: "Emberként és énekesnőként is szeretem Liane-t, szerintem is fantasztikus előadó. Abszolút önmagát adja, de nincs is szüksége pózokra, meg 'érdekes' mozdulatokra/hangelváltoztatásokra, mivel nagyon nagy kisugárzása van a tudásán túl - vagy pont azért?"
hírlevél
