Jazz/World

Libabőrösek lettünk Freddie Mercury elveszettnek hitt felvétele hallatán

2019.06.20. 11:20
Ajánlom
A Time című dal egyetlen zongorával előadott, elveszettnek hitt változata Time Waits For No One címen jelent meg csütörtökön.

A Queen egykori énekese annak a dalnak egy egyszerűbb változatát énekli a felvételen, amelyet szólóénekesként rögzített Dave Clark brit zenész, szövegíró, producerrel az 1986-ban Londonban bemutatott Time című musical azonos című albuma számára. „Csak Freddie és a zongora hallatszik a felvételen, jól megmutatja, milyen csodálatos előadó volt, mekkora hangterjedelemmel énekelt. „Libabőrös lettem, ahogy előadott,

mintha minden szót külön ízlelt volna

– mondta el a Reutersnak Clark, aki sokéves keresés után találta meg a felvételt. Clark a Dave Clark Five együttes vezetője volt a hatvanas években, a Time című albumon több énekessel is dolgozott. Mercury két számot adott elő, a címadó dalt és az In My Defence címűt 1985-ben. A következő év januárjában Clarkkal ismét beültek az Abbey Road stúdióba, hogy háttérvokálokat vegyenek fel. Az album végső változatán 96 szám szerepelt.

Clark azt mondta, emlékezett az első próbára, amikor Mercury egy billentyűs, Mike Moran zongorakíséretével énekelt. „Egy évtizeddel később úgy éreztem, hallani szeretném az eredetit újra. Visszamentem a stúdióba megkeresni, de nem találtam rá. Néhány évvel később megpróbálta a hangmérnököm is, ő se járt sikerrel” – folytatta a történetet.

Végül 2017-ben újra megpróbálták, ekkor bukkantak rá.

A dalt négy kamerával videóra is vették 1986-ban, a 35 milliméteres filmet eltették. A 76 éves Clark felkérte Morant, hogy játssza újra a zongorakíséretet, amit a megtalált felvételhez kevertek.

Freddie Mercury vadabb és bátrabb volt annál, ahogy ebben a filmben bemutatják

Kapcsolódó

Freddie Mercury vadabb és bátrabb volt annál, ahogy ebben a filmben bemutatják

A Bohém rapszódia számos tekintetben kozmetikázza Freddie Mercury alakját, aki a valóságban többet közölt szexualitásáról, hedonizmusáról a dalaiban, mint amennyit a film megmutat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Mindenki azt mondta, ez egy kamaszkori őrület” – beszélgetés Nagy Emma jazzénekessel

Egy végtelenül finom, halk szavú, szinte rebbenő lány ül előttem. Kicsit bizonytalan, önmagát még keresgélő fiatal nő, de már pontosan érzékelhető, ahogy töredezik benne a gátlás, és ha egyszer igazán ki- és megnyílik, fantasztikus csodákra lesz képes. Nagy Emma 2023-ban zeneművészeti kategóriában átvehette az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat.
Jazz/World ajánló

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.