Jazz/World

Liszt és Madonna is megjelenik az Esterházy-kastélyban

2016.08.04. 10:52
Ajánlom
A fertődi kastély szabadtéri színpadán, az Eszterházi Vigasságok programsorozat keretében augusztus 5-én és 6-én swing, popzene, afrikai ritmusok és klasszikus zene is hallható lesz.

Augusztus 5-én, pénteken egy vadonatúj műsorral lép színpadra a Talamba Ütőegyüttes. A Talamba hangjai - Liszttől Madonnáig című koncerten nagy utat járnak be a klasszikus zene dallamaitól kezdve a popzenéig, a tőlük megszokott humorral.

Talamba Együttes

Talamba Együttes (Fotó/Forrás: Nánási Pál)

A koncert három részre tagolódik a vendégelőadók szerint: a Horgas Eszterrel közös Francia szerelem című előadás a francia impresszionizmus világába repíti el a közönséget. A második részben a Swing á la Djangót látja vendégül a Talamba, akikkel a Spirit of Life című közös műsorukat mutatják be, amit a különleges ütőhangszerek, valamint a hegedű, a cimbalom, a nagybőgő és a harmonika találkozása jellemez. A harmadik részt a Tour De Drums című produkció darabjai alkotják, amiben az afrikai törzsek ritmusai és a 21. századi popzene is megjelenik. Itt Tóth Gabi és az egyik legnépszerűbb djembejátékos, a guineai Ibro Fall közreműködik.

Balázs János

Balázs János (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Másnap Balázs János zongoraművész a Győri Filharmonikus Zenekarral Amerika hangja címmel ad koncertet, Rácz Márton vezénylete mellett. A koncerten a jazz és a klasszikus zene találkozik egymással Ferde Grofé, George Gershwin és Leonard Bernstein művein keresztül.

Az Eszterházi Vigasságok augusztus 14-én folytatódik a Haydn Fesztivállal, amely szeptember 4-ig tart. A VIII. Haydn Vonósnégyes Fesztivált szeptember 9. és 18. között rendezik, míg október 1. és 22. között az Őszi fesztivált tartják, amellyel zárul az idei Eszterházi Vigasságok programsorozat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első alkalommal vetítenek koncertfelvételeket a Hangdóm vásznán a Magyar Zene Háza közelgő fesztiválján

Közönségtalálkozóval egybekötött újra-bemutatók, két új Hangdóm-film, valamint egy új, élőzenés sorozat is debütál a Magyar Zene Háza Hangdóm-fesztiválján, a DOME_RELOAD-on február 3-8. között.
Jazz/World ajánló

Jubileumi koncerttel ünneplik Jávori Ferenc „Fegya” 80. születésnapját márciusban

A magyarországi klezmer műfaj megteremtőjének, a több mint harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band alapítójának és vezetőjének bensőséges hangulatú születésnapi estjét március 7-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban.
Jazz/World ajánló

Világjáró gyerekdalok – családoknak szóló világzenei album jelent meg

Morvaországtól a Kárpát-medencén át a Balkánig – a Világjáró Gyerekdalok című lemez Kelet-Közép-Európa zenei világán kalauzolja át a családokat. Az Eszterhéj Műhely vadiúj albuma egy különleges koncerten mutatkozik be január 24-én, a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Kiemelkedő hazai fellépőkkel ünnepli nagykorúságát a Budapest Jazz Club

A tizennyolcadik születésnapját ünneplő klub két kiváló jazzformáció koncertjével, majd különleges Jam Sessionnel várja a közönséget január 10-én 20 órától. Fellép az Ifj. Szakcsi Lakatos Béla Trio, az East Gipsy Band, Nagy Iván, Bényei Tamás és Szalóky Béla, a belépés díjtalan.
Jazz/World ajánló

Ünnepi jazzvarázs a Szakcsi Rádióban

December 24. és 26. között a Szakcsi Rádió hallgatói válogatott koncertfelvételekkel, legendás jazzalbumokkal és egyedülálló rádiószínházi pillanatokkal ünnepelhetnek.