Jazz/World

Lovasi András egy szál gitárral

2021.10.05. 14:45
Ajánlom
A legismertebb Kispál és a Borz-, Kiscsillag- valamint szólókarrierje során írt dalokból ad válogatás koncertet Lovasi András október 16-án az Újpalotai Közösségi Házban.

Lovasi András az 1987-ben Pécsett alakult, egykori Kispál és a Borz énekese, basszusgitárosa és dalszerzője. Az együttes nevéhez számos, mára kultikussá vált dal fűződik, mint például az Emese, a Ha az életben, a Húsvágó hídverő vagy a nagy sikerű Csinibaba című filmben is hallható Kicsit szomorkás című szám.

Az eMeRTon-díjas formáció fennállása alatt tizenegy stúdióalbumot adott ki és Magyarország egyik legismertebb alternatív rockegyüttesévé vált, sokezres rajongótáborral. A Kispál és a Borz 2010-ben, huszonhárom év után oszlott fel, a búcsúkoncertjüket a Sziget fesztiválon tartották, melyre 45.000 néző volt kíváncsi, és a felvételéből mozifilm is készült.

Ezt követően, 2005-ben a Kispál és a Borz eredeti alapító tagjai (Lovasi András, Ózdi Rezső és Bräutigam Gábor), valamint a Pál Utcai Fiúkból ismert Leskovics Gábor létrehozták a Kiscsillag nevű együttes. A zenekart háromszor jelölték Fonogram-díjra, melyet 2012-ben az "Az év hazai alternatív albuma" kategóriában, a Néniket a bácsiknak! című lemezükkel elnyertek.

Lovasi András munkásságát Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, Budapestért díjjal, illetve 2010-ben a magyar könnyűzenében eddig legfiatalabbként, mindösszesen 43 évesen, Kossuth-díjjal ismerték el. 

“Egy az egybe ... csak maga” egy szál gitárral

Lovasi András szólóestje

Időpont: 2021. október 16. 19:00

Helyszín: Újpalotai Közösségi Ház (1157 Budapest, Zsókavár u. 15.)

Jegyek elővételben válthatók a Csokonai Kulturális Központ telephelyein, az Újpalotai Közösségi Ház információjában, illetve rendezvény előtt a helyszínen.

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható!

Fejléckép: Lovasi András (forrás: Újpalotai Közösségi Ház)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.