A Mediawave egészségén és értékein azonban ez sem ejtett nagy sebet. A fényírók fesztiválja irtózik ugyanis a kényszerű formaságoktól, a tekintélyek öncélú tiszteletétől, a közhelygesztusoktól, az ember által mesterségesen fölépített hierarchiától, és van ebben valami pukkasztóan megnyerő. Nemcsak közlésmódjában, értékválasztásában, hanem emberi kapcsolataiban, ösztönös szertartásaiban is eredeti és utánozhatatlan ez a fesztivál.

A rendezvény szokásosan dús és idehaza még mindig nem kellőképpen felfedezett zenei programjai közül a Miles Davis együttesében ismertté váló, s Chick Coreával is játszó Dave Holland és Quintetje hozta a biztos sikert. A "minőségi jazz egyik legnagyobb személyiségeként" ismert bőgős és kivételes tehetségű zenészei kissé megosztották a szakmát: illenek-e a fesztivál összképébe. Hiszen kikezdhetetlen profizmus, semmi sutaság, esetlenség, "csak" lenyűgöző, sodró, megfellebbezhetetlen muzsika. Vitatkozni okkal lehet a jelenlétükről, a sikert és az élményt megkérdőjelezni azonban lehetetlen.

Természetesebb hazája persze a Mediawave világának Marc Ribot és új triója. Ha valaki korábban azt mondja nekem, hogy erre a mellbevágó, nyers zenére többen majd táncra perdülnek a cirkuszi sátorban, hát valószínűleg eszelősnek gondolom. Pedig megtörtént, mégpedig a maga legtermészetesebb módján. Nem csak a sátorban tomboló közönség került a trió muzsikájának hatása alá. A környéken más célból portyázó néhány fiatal a zene hallatán a felhajtott sátorvászon alatt kúszott be a produkcióra.

A vetítőtermekben 59 előzsűrizett film pergett, s ami meglepő, a korábbi évekkel ellentétben most szinte mindig zsúfolt nézőtér előtt. Az is igaz persze, hogy a hátizsákos rajongókat kifejezetten bekergette az eső és a kisalföldi szél.

A különböző kategóriák remek filmjei közül legalább kettőt külön is érdemes megemlíteni. A fődíjas bolgár Andrey Paounov Georgi és a pillangók című dokumentumfilmje a pszichiáter Lulchev doktor vállalkozását mutatja be. Az orvos egy XVI. századi kolostorban akarja kialakítani a szellemileg fogyatékos férfiak otthonát. Nemcsak az a film felfedezése, hogy az elmebetegeket körülvevő külvilág olykor bolondabb náluk, hanem egyúttal egy orvos már-már derűs küzdelmét is bemutatja az ügyért, a betegeikért. A Mozart-év eddigi legszentségtörőbb, de egyben legremekebb alkotása a holland Petra Lataster-Czisch és Peter Lataster Születés-nap című, díjazott táncfilmje. Eredetiség, humor, önirónia, burleszk, s könnyed készülődés a titokzatos végtelenre. Már csak ezért a két filmért is érdemes lett volna megrendezni a fesztivált.

A Mediawave díjazottjai

A zsűri oklevéllel jutalmazta Mehrdad Oskouei iráni rendezőt, A burka másik arca című filmjéért. Különdíjat kapott Csigavár című alkotásáért Zsigmond Dezső. A Kodak Magyarország díját Madarász István vehette át, az Előbb-utóbb című kisjátékfilmért. A fesztivál legjobb kisjátékfilmje a Reggel 7.35, rendezője a spanyol Nacho Vigalondo. Az animációs filmek között az angol Chris Shepherd és David Shrigley Ki vagyok és mit akarok című filmjét díjazták.