Jazz/World

Magyar spirituálék

2010.01.21. 18:02
Ajánlom
Szűk egy évvel életműkoncertje után újra a Müpában lép fel Vukán György. A Hétfő Esti Jazz sorozat első 2010-es koncertjén a zongorista, zeneszerző és fogorvos talán legkevésbé ismert oldaláról mutatkozik be: január 25-én zsoltárfeldolgozásai szólalnak meg.

Népszerű filmzenéi, a Super Trióval és a Creative Art formációkkal adott számtalan koncertje, vagy éppen a Horgas Eszterrel közösen megálmodott crossover produkciók mellett talán kevésbé ismert, hogy Vukán György nemcsak világi műveket komponált. És talán azt sem mindenki tudja, hogy a szülői házból hozott vallásosság elválaszthatatlanul végigkísérte a művészt a zeneakadémiai évektől a füstös jazzklubokon és az amerikai turnékon át az életének hosszú évtizedeken át keretet adó fogorvosi rendelőig.

A ’90-es évek elején Missa ad Dominum Jesum Christum címmel a jazz, a gospel és az európai egyházzene elemeit saját egyéni hangjával ötvöző misét írt, amit II. János Pálnak ajánlott a pápa budapesti látogatása alkalmából, de komponált oratóriumot Bernstein Kaddis-szimfóniája nyomán, édesapja emléke előtt pedig egy Requiemmel tisztelgett. Spirituális ihletésű műveinek sorát gazdagítja a 150 zsoltár vegyeskarra készített angol nyelvű feldolgozása, melynek ötlete 1993–94 táján született. A szerző naplójának részleteit is közlő, Szegedi-Szabó Béla szerkesztésében megjelent Vukán című interjúkönyvből az is megtudható, hogy a zsoltárokat halva született bátyja emlékére kezdte komponálni; azt a zsoltároskönyvet pedig, amelyből az angol nyelvű szövegeket vette, az Amerikából visszatért legendás jazz-szaxofonostól, Ablakos Lakatos Dezsőtől kapta.

Az elkészült zsoltárok közül néhányat még 1995-ben a 8+8 énekegyüttes adott elő. 15 év elteltével most a ciklus átdolgozott változatának bemutatójára kerül sor: két zongorista (a szerző és Szakcsi Lakatos Béla) valamint egy ütős (Balázs Elemér) csatlakozik az énekszólamokhoz, melyeket vegyeskar helyett ezúttal mindössze négy férfihang fog megszólaltatni.

Méghozzá nem akármilyen négy hang! Vukánék partnere a jazz és gospel, vagyis a vallásos ihletésű könnyűzene műfajaiban egyformán sikeres és népszerű Bolyki Brothers lesz, akik maguk is rendszeresen éneklik saját feldolgozásukban a 23. zsoltárt. Az est főszereplője és az énekesek között könnyen felfedezhetünk további hasonlóságokat: a Bolyki fivérek például éppúgy komolyzenészként indultak, mint a zongoraművész-zeneszerző.

Maguk a Vukán-zsoltárok is a műfajok és stílusok közötti átjárhatóság jegyében születtek. Egyrészt az angol szöveg és a jazzes kíséret a néger spirituálékra utal; másfelől a szerző, aki a komponálást és a rögtönzést művészete egyformán fontos és egymástól elválaszthatatlan részeinek tekinti, nagy példaképe, Johann Sebastian Bach koráljainak hangvételét is megidézi zsoltárfeldolgozásaiban. A magasságok és mélységek élményét ígérő kétrészes, egészestés koncerten az 1., 5., 6., 8., 9., 12., 14. és 18. zsoltár, valamint egy záró Alleluja csendül majd fel a Fesztivál Színházban.

HÉTFŐ ESTI JAZZ
2010. január 25. 19:30 - Fesztivál Színház
Vukán György: Psalms
Km.: Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Balázs Elemér (dob)
Vendég: a Bolyki Brothers (Bolyki András – bariton, Havas Lajos – tenor, Bolyki László – basszus, Bolyki Balázs – kontratenor)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!
Vizuál

Egy kis napfény – Budapesti életképek 1945–1949

Budán még javában zajlott az ostrom, amikor Pesten már megnyílt az első mozi, a következő napon megindult az első villamosjárat, majd Buda felszabadulása után öt nappal fogadta vendégeit az első kávéház is. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal az 1945 és 1949 közötti néhány békés évből válogattak fotókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ülj föl a balatoni jazzhullámokra! – Jön az első Babel Jazz Fesztivál

A Babel Sound világzenei fesztivál szervezői ezúttal a jazz műfaján belül teremtik meg azokat az ünnepi találkozásokat, amik immár a Babel védjegyét jelentik. Május 27. és 29. között Budapesten, május 30-tól június 1-ig pedig Balatonbogláron várnak az izgalmas hazai és külföldi együttesek.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

A gothic metál egyik legnépszerűbb énekesnője a Zsidó Művészeti Napokon

Izgalmas zenei fúzióval érkezik az idei Zsidó Művészeti Napokra Moran Magal izraeli származású énekesnő.
Jazz/World interjú

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Berecz András mesemondó, énekes ezúttal a szövevényes görög mitológia labirintusában és a görög népdalokban keresi az igazságot, test és lélek harmóniáját. Síp és lant - Tisztelet Arisztotelésznek című estje május 26-án látható a Nemzeti Színházban. Interjú.
Jazz/World kritika

Omara, a napfény hangja

Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club egykori dívája valószínűleg utolsó koncertjét adta Budapesten május 18-án és 19-én, amin beteljesítette az összes Kubáról alkotott pozitív előítéletünket: napfényt hozott az esős budapesti vasárnapba.
Jazz/World ajánló

Zeneünnep - Pop, swing, klezmer

Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje június 1-jén,19 órától látható a MOMkult Színháztermében, a Zsidó Művészeti Napok keretében.