Jazz/World

Magyar turnéra indul Boban Markovic

2016.11.29. 13:15
Ajánlom
Tíz helyszínen ad koncertet a balkáni zene kiváló fúvósa december 2. és január 6. között.

Az 52 éves Boban Markovic két évtizede Szerbia legjobb népi trombitásának számít, a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a Songlines szerint is ő a világ legjobbja. Boban több éve a Müpában indítja zenekarával az újévet; zenekara, a Boban Markovic Orkestar ezúttal január 3-án játszik itt, de a turné a Szegedi IH Rendezvényközpont után eljut Békéscsabára, Szombathelyre, Gödöllőre, és még karácsony előtt a kecskeméti és a tatabányai közönség is hallhatja a műsort. A koncertsorozat a Müpa-koncert után január 4-én Veszprémben, 5-én Győrött folytatódik, majd másnap a miskolci Művészetek Házában fejeződik be.

Boban Markovic

Boban Markovic

A Boban Markovic Orkestar a gypsy rézfúvós vonulat képviselője. A szerbiai trombitaművész és zenekara számos zenei díj birtokosa. A kilencvenes évek első felében tűnt fel, amikor zenekarával többször elnyerte a híres gucai trombitás fesztivál első díját. Ezután több Kusturica-film, például az Underground vagy az Arizonai álmodozók zenéjét szerezte, és működött közre mint előadó. Az ezredfordulóra Európa legnépszerűbb balkáni "rezesbandáját" vezette. Készített lemezt Lajkó Félixszel, majd 2002-ben Frank London (Klezmatics) munkatársa lett. Kutatja és bemutatja a Balkán cigányzenéjének kapcsolódását más zenei műfajokkal és kultúrákkal.

Fia, Marko mindössze 14 éves volt, amikor bekerült a Boban Markovic Orkestarba. A fiatal trombitaművész azóta is a zenekar szólistája és fő zeneszerzője. A 13 fúvóssal felálló zenekar több százezer lemezt adott el világszerte, klub- és fesztiválkoncertek százait adták, rajongók tízezrei követik zenélésüket, bárhol is játszanak Európában. Az együttes hangzása folyamatosan alakul, ma már a dob, a tarabuka is állandóan jelen van.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.
Jazz/World ajánló

Erkel találkozik a jazzel a Modern Art Orchestra sorozatában

A MAO-XX születésnapi sorozat második koncertjére október 31-én kerül sor, Erkel Duettek címmel, tisztelegve a magyar nemzeti opera zeneszerzője előtt.
Jazz/World hír

Magyar fókusz a Jarasumon: a Dresch Quartet koncertje nyitotta a dél-koreai jazz fesztivált

A Dresch Quartet adta a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztivál nyitókoncertjét a nagyszínpadon, míg a Jazz Lounge helyszín nyitónapi főfellépője a Gyémánt Bálint Trió, a Jazz Station színpadé pedig Lukács Miklós volt.
Jazz/World ajánló

The Necks – Ausztrália legkülönlegesebb improvizációs triója érkezik a MOMkultba

Improvizatív minimalizmus, kortárs jazz, repetitív ambient, avantgárd forma – de leginkább: csak a The Necks. November 5-én a MOMkult színpadán hallhatja őket újra a magyar közönség.
Jazz/World ajánló

Az afrobeat története

Adédèjì Adetayo a Liszt Ünnepen, a Magyar Zene Házában lép fel először Budapesten, koncertjét ráadásul a legendás műfajalapító, Fela Kuti születésnapján, október 15-én adja – azon a napon, amikor a világ legtöbb koncerthelyszínén az afrobeat ünnepét tartják.