Jazz/World

Makám 30, Krulik 40

2014.05.01. 10:21
Ajánlom
Kettős jubileumot ünnepel Krulik Zoltán, a hazai világzenei színtér egyik legsokoldalúbb szereplője. A harminc éve működő Makám zenekar, a muzsikusi pályára negyven éve lépett vezetőjével május 2-án pénteken a Művészetek Palotájában ad koncertet.

A hagyomány és a modernség, a kelet-európai, balkáni, ázsiai, közel-keleti és afrikai gyökerek összefonódása, az etnojazz és a kortárs repetitív zene, valamint az akusztikus és elektronikus hangzás fúziója a Makám történetében olyan megkerülhetetlen albumokat eredményezett, mint a Közelítések, a DiverTimento vagy a Café Babel, hogy aztán a csapat később a vokális népzene felé forduljon - szerepel a Müpa ajánlójában.

A dupla jubileum kapcsán a Makám koncertsorozatot tart, amelynek első állomása a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme. Az est az utóbbi tizenöt év vokális slágereire fókuszál, felsorakoztatva azokat az énekeseket, akik a zenekarral dolgoztak: Bognár Szilviát, Szalóki Ágit, Lovász Irént, Szirtes Edina Mókust és Hornai Zórát.

Krulik Zoltán dalszerző-gitáros már a Makám előtt meghatározó alakja volt az akkor még progresszív folknak nevezett irányzatnak. 1975 és 1980 között játszott a C.S.Ö-ben (Creativ Studio Öt), majd 1980-tól 1984-ig létezett a Dabasi Péterrel létrehozott Makám és Kolinda elnevezésű formáció, amely - ahogy korábban Krulik fogalmazott - a Kolinda népdalfeldolgozásos hagyományait ötvözte az ő szabadabb, jazzesebb megközelítésével, de a folklór hatása jóval erősebb volt.

"Az 1984-től létező Makám első nyolc-tíz évére alapvetően az improvizatív kamarazene és a strukturalista minimál zene volt jellemző. Első lemezünk, az 1988-ban megjelent Közelítések ezt az időszakot idézi. A zenekar a kilencvenes évek közepén Grencsó István szaxofonos beszállásával elmozdult a szabad zene felé, ennek az időszaknak a Café Babel című CD-nk a lenyomata" - idézte fel egy interjúban Krulik Zoltán.

A Makám az ezredfordulóra a magyar népzene archaikus dallamait ötvözte addigra már kialakult jellegzetes formáival. "A magyar népzenén nevelkedtünk, ez a legmélyebb hatás, aztán gimnáziumi éveimben a gregorián mellett a rockzene, elsősorban Jimi Hendrix hatott rám. Főiskolai éveimben az indiai klasszikus zenét, a páratlan ritmikájú balkáni muzsikát tanulmányoztam. Később Kurtág Györgytől is kaptam irányokat, ő hívta fel a figyelmemet az afrikai, Szaharán-túli zenékre. Ki ne felejtsem a repetitív korszakot, Steve Reich, Rzewski élményét. Ezekből a hatásokból született meg az a muzsika, amelyet a Makám már a kezdetektől játszott. Népdalfeldolgozásaimmal kezdtem a dalformával való ismerkedést, és annyira beleszerettem, hogy azóta is ezt művelem, s a dalok szövege is tőlem származik. A sor a 2001-ben megjelent 9 Colinda című lemezzel indult, és azóta mintegy tíz CD született" - sorolta korábban Krulik Zoltán.

Az elmúlt öt évben újjászerveződött és megfiatalodott Makám legutóbbi, 2012 végén megjelent lemezével, a Robinzon Kruzóval a városi blues és a rock világába tett kirándulást, mellesleg - erre eddig nem volt példa - valamennyi dalt Krulik énekelte fel.

A Művészetek Palotájában tartandó koncerten a Makámban a zenekarvezető mellett Korzenszky Klára énekel, Eredics Dávid fúvós hangszereken játszik, Kuczera Barbara hegedül, Boros Attila basszusgitározik, Keönch László pedig dobol és ütőhangszereket szólaltat meg. A koncerten a már említett énekesnők mellett közreműködik Szőke Szabolcs (gadulka), Mizsei Zoltán (szintetizátor, ének) és Zámbó Tamás (gitár).

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.