Jazz/World

Makám&Kolinda

2010.12.06. 11:27
Ajánlom
Több évtized után újból együtt lép fel a két zenekar.

A Makám&Kolinda közös projektje ugyan csupán négy évig tartott, ez az 1980 és 1984 közötti időszak bőven elég volt arra, hogy maradandó élményekkel ajándékozza meg a világzene kedvelőit. Fellépéseikkel nemcsak a magyar, hanem a nyugat-európai fesztiválok közönségét is elkápráztatták, emellett szerencsére két album (Makám és Kolinda, On the Way) erejéig rögzítették is a dalaikat. Most pedig, harminc évvel az alapítás után, december 22-én a Millenárison ismét együtt állnak majd a színpadon, hogy felidézzék a négy év közös hangjait, és a két zenekar azóta született műveiből is ízelítőt kapunk majd.

Kérdésünk: Hány éves jubileumát ünnepli a Makám&Kolinda?

A helyes megfejtést december 15-ig beküldők közül hárman partnerükkel együtt a Fidelio.hu vendégeként vehetnek részt a koncerten.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Grammy-díjas nagyságok a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon

A klasszikus gitár nagyjai, három Grammy-díjas legenda lesz a vendég az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 8-10. között a Zeneakadémián. Az Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára által hat éve életre hívott rangos fesztivál a klasszikus gitárzenét helyezi el a hazai zenei életben a megfelelő helyre, bemutatva a hangszer és irodalmának sokoldalúságát és kiemelkedő művészeit.
Jazz/World ajánló

Budapesten is bemutatkozik Harcsa Veronika menő belgiumi zenekara

A Next.Ape tagjai mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. A formáció szeptember 27-én játszik az A38 hajón.
Jazz/World ajánló

Szülővárosáról énekel Budapesten Dee Dee Bridgewater

A project ötlete évek óta érlelődött, miután Dee Dee Bridgewater visszatért Memphisbe, hogy felkutassa a zenei gyökereket, melyek hatással voltak egész életére. Október 7-én a Kongresszusi Központban énekli ezeket a nosztalgiával teli dalokat a Get Closer Concerts szervezésében.
Jazz/World budapest ritmo

Tartós zenei hidakat épít a Budapest Ritmo fesztivál

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek olyan koprodukciók, amik kifejezetten a fesztivál idejére állnak össze, de hallhatunk marokkói emancipációs zenekart, világhírű flamencoénekest, szülinapi koncertet és Césaria Évora emlékest is.
Jazz/World kritika

Érzelmi hullámvasút épült a New York-Hortobágy vonalon

Mi a közös egy magyar népdalban és egy mississippi bluesban? Ez is kiderült a szaxofonos Tóth Viktor Tercettjének Pocsai Kriszta és Horváth Sára Nina énekesekkel közös, szeptember 3-ai koncertjén.