Jazz/World

Makovecz-emlékfesztivált szervez a Fonó

2012.10.24. 16:11
Ajánlom
A magyarság összetartozását, de a környező népek zenéjét is bemutatja a november 8-20. között, részben határon túli helyszíneken megrendezendő Héttorony Fesztivál.

Éppen húsz évvel ezelőtt épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja Sevillában. Éppen két évtizeddel ezelőtt alapíthotta meg Kiss Ferenc az építész és tanítványai támogatásával az Etnofon Népzenei Kiadót, és pont tíz éve rendezték meg az első Héttorony Fesztivált. "A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Mester épületeit és szellemi hagyatékát is" - mondja Kiss Ferenc.

2012 őszén a Fonó Budai Zeneház szervezésében újból elindul a - tervek szerint minden évben megrendezendő - fesztiválsorozat, melynek helyszínei mostantól átnyúlnak a határokon. A tavaszi Makovecz-Lajkó turnéhoz hasonlóan egy-egy nagyszabású koncertet szerveznek a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református, a csíkszeredai és százhalombattai katolikus templomokba, a lendvai Színházba, a dunaszerdahelyi Városházára, és Kárpátalján a csetfalvai református templomba. A fesztivál Mindenszentek és halottak napja után, november 3-án kezdődik és november 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződik be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A fesztiválon zenél a magyar etnozene Fonóban is rendszeresen fellépő összes jelentős képviselője, így - a teljesség igénye nélkül - a Muzsikás, a Dresch Quartet, a Balogh-Kálmán-Lukács Miklós cimbalomduó, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, Herczku Ágnes, a Sebő együttesé s a Poros zenekar, - és természetesen Lajkó Félix is. A november 20-i fesztiválzáró gálakoncerten Kiss Ferenc és zenésztársai, azaz az Etnofon Zenei Társulás, valamint vendégeik: Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Novák Péter, a gyermekágyból visszatérő Palya Bea, Szvorák Katalin (HUN) és Nyisztor Ilona (Moldva, ROM) zenélnek majd.

A koncertekhez kapcsolódóik a Fonóban már október 13. óta látható kiállítás, melyen elsőként kerül egyszerre bemutatásra az a hatalmas tablóanyag, amely az építész sevillai Magyar Pavilonjáról készült. A hiánypótló tárlatot a Héttorony Fesztivál végéig, november 20-áig lehet megtekinteni a Fonó Budai Zeneházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ZSIMÜ 2019

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.
Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.