Jazz/World

Maratoni jazz a Trafóban: Steve Coleman

2005.12.05. 00:00
Ajánlom
Látszatra talán két Steve Coleman létezik: egy, aki az M-Base, illetve a Five Elements nevű társaságot irányította különböző ITM-lemezeken a nyolcvanas évek közepe óta, illetve aki egyes Dave Holland-albumokon bukkant fel szólistaként, valamint egy második, aki legfrissebb zenei elképzeléseit a Label Bleu kiadónál publikált korongjain valósítja meg.

Az altszaxofonos rejtélyes jazz-Doppelgänger volna? A Trafóban rendezett koncerten megnyugodhattak a tanácstalanok: csak egyetlen Steve Coleman létezik, a játéka azonban tényleg sokszínű.

Kezdetben az a benyomása támadhatott a fiatal Coleman hallgatóinak, hogy a szaxofonos makulátlanra gyúrt stílusát és feltűnően magas szintű technikai tudását különböző mai városi fekete zenék: beatbox, hip-hop és funk, valamint az igényes modern jazzidióma összeházasítására használja fel. Coleman az M-Base lemezein néha énekléssel is megpróbálkozott, hogy az általa művelt zenei szinkretizmus még különlegesebb legyen. A későbbi lemezeken is gyakran visszatértek a funky groove-ok, a jellegzetesen fekete ritmusképletek, s az egyes számok alapját alkalmasint statikus patternek képezték. Újabb produkcióit hallgatva azonban világosnak tűnik, hogy az altszaxofonos gondolatilag alaposan elmélyítette zenéjét, a jazz egyik metafizikusává vált, aki – a műfaj művelőinél nem ritka az ilyesmi – közvetlen kulcsot nem ad ahhoz, amit játszik és gondol. Midőn például kilenc évvel ezelőtt egyik lemezén jelezte, hogy ami ott hallható, az „Transmission of the metaphysics of a culture”, nem tette hozzá, milyen metafizikáról és milyen kultúráról beszél, valamint azt se, kinek szándékszik továbbadni e metafizikát. Döntsön a hallgató.

Steve Coleman szívesen jön Magyarországra. Néhány évvel ezelőtt az ő akkori forradalmi formációja volt a nagykanizsai jazzfesztivál fő attrakciója, s akik vállalták, hogy egészen Zala megyéig utaznak, hogy meghallgassák, nem bánták meg döntésüket. Coleman egy kortárs zenét játszó kiszenekar színpadi felállási rendje szerint helyezte el muzsikusait a porondon, s miközben kemény ritmikájú, mégis absztraktnak ható zenéjét játszotta, két táncosnő (egy fehér és egy fekete) is improvizált a zenekar előtt. Resistance Is Futile című lemezének anyagából mutatott be részleteket, s a néző figyelme megoszlott a kiváló fúvósszekció, a táncosok és a színpad jobb oldalán elementárisan doboló fiatal Sean Rickman között.

Az egy évvel ezelőtti budapesti fellépésén nem lehettem ott, de most, november 30-án végre személyesen ellenőrizhettem, mi változott Nagykanizsa óta. A publikum érdeklődését ráadásul alaposan felcsigázta a hír, miszerint Coleman ezúttal amerikai-magyar vegyes csapatot irányít majd. Saját emberei közül a már több lemezén hallható Jonathan Finlayson (trombita), illetve Tim Albright (harsona), az énekes Yen Shyu, valamint Thomas Morgan nagybőgős és Tyshawn Sorey dobos jött vele. A négy magyar vendég a hazai jazzélet krémjéből került ki: Winand Gábor énekelt, Borbély Mihály tárogatón és szopránszaxofonon játszott, Lukács Miklós cimbalmozott és Lantos Zoltán hegedült. Az altszaxofonos most is megtartotta jól bevált színpadi gyakorlatát: a muzsikusok félkörben álltak fel, a félkör jobb oldalán az amerikaiak, bal oldalán a magyarok kaptak helyet. Az első percekben úgy tűnt, a szimmetria elvét maradéktalanul érvényesítő, „demokratikus“ hangversenyt fogunk hallani, hiszen az első hosszabb szólót a magyar cimbalmos játszotta, s nem sokkal később Lantos Zoltán is hangot kapott. Később azonban furcsán megváltozott a helyzet: a nemzetközi együttes két egyértelmű súlypontja a félkör közepén álló Coleman, valamint a jobb szélre helyezett Tyshawn Sorey lett; a gyakran rövid, repetitív dallamokra épülő hosszú kompozíciókban a rengeteget szólózó, és ha lehet, még a korábbiakhoz képest is mesteribben fújó Coleman egy teljesen kompakt együttest irányított rettenthetetlen profizmussal, s bizony a magyar félkörnek nemigen maradt beleszólása a szerzemények menetébe. „Cserébe“ a közönség ámulhatott eleget Sorey varázslatos dobolásán. A nagydarab fiatal fekete muzsikus külsőleg Forest Whitakerre, a Szellemkutya főszereplőjére emlékeztetett, s amilyen bravúros szamuráj volt a film filozófáló hőse, olyannyira boszorkányos technikájú dobosnak mutatkozott Tyshawn Sorey. Ha a delejes hatású Rickman és közte kellene egy zenekarvezetőnek választania, csak jól (illetve rosszul) dönthetne.

A magyarok zavaró tétlenségre kárhoztatása ellenére is fergeteges hangverseny volt. Coleman a zenészek zenésze szerepét játszotta: a közönségről mintha tudomást se vett volna, hosszan kígyóztatta előadásait, melyek minden ritmikai fordulatuk és improvizatív betéteik ellenére a tökéletes begyakoroltság érzetét keltették. Irányítói utasításai ritkák voltak, mindenki pontosan tudta a dolgát, és mindenki remekül a szaxofonos keze alá dolgozott. Annyira begyakorolt részek összege, annyira hermetikusan zárt világ egy efféle két és fél órás maratoni produkció, hogy nem is csoda, hogy a magyar vendégek többnyire csak a tuttikban hallathatták a hangjukat. Bírálat legfeljebb az ilyen előadások steril jellegét érheti: Coleman (már Nagykanizsán is) a kortárs zenéhez közelítette produkcióját, vagyis az improvizációs zene színpadi szabadságát nyirbálta meg a kompakt hangzás érdekében. S a „fekete ritmika“ alkalmankénti felbukkanásai ellenére nehéz, a nézőtől végig aktív koncentrálást követelő zenét játszik, ami a Trafó közönségének egy részét túlságosan megterhelte. Másfél-két órai lankadatlan muzsika után kezdtek elszállingózni a türelmetlenebbek (és azok, akik még el akarták érni az utolsó villamost). A szaxofonos mindebből talán semmit se látott: társainak, illetve magának játszott, élvezettel és odaadással. Akárcsak Strindberg Álomjátékában, tér és idő nem létezik egy ilyen hőfokú hangversenyen.

(2005. november 30. 20:00 Trafó – Kortárs Művésztek Háza; Steve Coleman koncertje)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Tényleg segít a zenehallgatás a koncentrációban?

Miért segítene? Miért lenne jobb az agyunknak, ha egy dolog helyett rögtön kettőre kellene figyelnie: a zenére és arra, amit csinálsz?
Jazz/World balatonfüred

Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny

Ebben az évben a cigányprímásokon a sor, hiszen a 7. Prímásverseny nekik szól. A versenyre idén tíz prímás jelentkezett az ország több pontjáról.
Jazz/World hegedű

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.
Jazz/World gyász

Elhunyt a zenész, aki Mandelával egy színpadon énekelte az apartheid-ellenesek himnuszát

Hatvanhat éves korában kedden meghalt Johnny Clegg dél-afrikai énekes, dalszerző. Ő írta az Asimbonanga című dalt.
Jazz/World hír

Keresik Erdély legszebb magyar dalát

A zenei pályázatra erdélyi zenészek és zenekarok, amatőr és hivatásos zenészek jelentkezését várják.