Jazz/World

Maratoni koncertre készül a Budapest Bár

2012.09.14. 16:58
Ajánlom
Szeptember 18-19-én kétestés koncertet ad fennállásának 5. születésnapja alkalmából Farkas Róbert együttese.

A Budapest Bár zenekar idén ünnepli fennállásának 5. évfordulóját (ez alkalomból rendhagyó interjút készítettünk az együttes vezetőjével, mely várhatóan a hétvégén lesz olvasható a Fidelio.hu-n). Az évfordulót a zenekar szeretné több szempontból is emlékezetessé tenni, ezért az őszi-téli időszakban sok különleges zenei programmal és egyéb, a zenekarhoz kapcsolódó projekttel találkozhatnak majd a rajongók.

Az 5. születésnaphoz kapcsolódó eseménysorozat első programja az a két napos maratoni koncert a New Orleans Klubban, amely az ős- és frissebb Budapest Bár rajongóknak egyaránt kedvez: előbbieknek azért, mert ismét előkerülnek azok a Budapest Bár dalok, amelyekkel kezdődött a zenekar története, és amelyeken keresztül megszerették őket, utóbbiaknak azért, mert ezeket a dalokat talán még sosem hallották élőben. Hogy egyetlen dal se maradjon ki a repertoárból, a két este alatt a Lovag utcai klub színpadán megfordul az összes jelenlegi Budapest Bár tag. A második koncert (szept. 19.) vendége lesz Szalóki Ági, aki egy éven át volt a Budapest Bár tagja, és szerepelt a zenekar első - Volume 1 című - lemezén.

Szeptember 25-én a zenekar utoljára játssza Budapesten a Hoppá! című koncertszínházi előadást a MOM Kulturális központban, erre az alkalomra jelenik meg az előadás alapján készült DVD is. Az ősz folyamán várható egy riportkönyv, valamint egy film is Farkas Róbert együttesének elmúlt öt évéről.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Klasszikus

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.
Vizuál

Elfajzott művészet a javából – Vaszilij Kandinszkij

Olyan művészetet akart teremteni, amely megszabadul a tárgyi ábrázolásból. A szovjetek elől Németországba menekült, a nácik elől Franciaországba. 75 éve hunyt el Vaszilij Kandinszkij.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Jazz/World magazin

Tudományos bizonyítást nyert, hogy a „zene közös nyelv”

Közhely, hogy a zene olyan univerzális nyelv, ami alkalmas a szavakon túli kommunikációra. Most egy bécsi kutatócsoport adatokkal is alátámasztotta, hogy a zene világszerte közös tulajdonságokkal rendelkezik.
Jazz/World ajánló

Zenész apák zenész fiaikkal adnak közös adventi koncertet

A Modern Art Orchestra Az alma meg a fája elnevezésű koncertjén december 14-én 19:30-tól a Budapest Music Centerben olyan szülő-gyerek párosok fordulnak meg a színpadon, akiket eddig nem hallhattunk.
Jazz/World ajánló

Új lemezt készített Kollár-Klemencz László

Decemberben jelenik meg Ég az erdő címmel Kollár-Klemencz László Kamarazenekarának új albuma – a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat január 19-én a MOMKultban nagyszabású koncerten mutatják be a zenészek.
Jazz/World gyász

Meghalt Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője 

Hatvanegy éves korában meghalt Marie Fredriksson svéd énekesnő, a Roxette nevű duó egyik tagja - írja a BBC hírportálja. A népszerű pop duó többször is fellépett Magyarországon.