- Először is Budapest - és ezt most tényleg komolyan gondolom - csodálatos hely, ahol az ember rögtön jól érzi magát. Mindig jó visszatérni ismerős helyre egy új produkcióval. Számomra a legfontosabb az állandó megújulás, folyamatosan új kihívásokat keresek. Most például életre hívtam egy új projektet otthon, Lisszabonban, csupa fiatal zenésszel, sok-sok elektronikával.

- David Linx-szel való együttműködése régebbre nyúlik vissza. Hogyan találtak újra egymásra ?

- Rendkívüli megtiszteltetés, hogy a Brussels Jazz Orchestra, ez a fenomenális, jól olajozott zenekar meghívott, hogy legyek David partnere a projektben. Ez komoly kihívás nekem, több okból is. Az első, hogy köztudottan nem vagyok valami jó kottaolvasó. Tudja, amikor a pályafutásom elindult Mario Laginha-val (João állandó zongorista-zeneszerző partnere - a szerk.), minden rohamtempóban történt. Elsősorban a fülemet használtam Mario gyakran bonyolult zenéjének megtanulásához. Nem tagadom, most jól jönne, ha jobban olvasnék kottát (nevet), ez a zene igen bonyolult, könnyen el lehet veszni a sűrű hangszerelésekben, hol a szaxofonkórussal, hol a trombitákkal énekelek együtt, a szólisztikus részekről nem is beszélve. Ezeknek a fickóknak a Brussels Jazz Orchestrában nem okoz nehézséget a szólamok elolvasása, én meg szenvedek azok memorizálásával...

- Nekem az volt a benyomásom, hogy azért igen jól manőverezett a szólamok közt.

- Az igazság az, hogy ez egy nagyon különleges projekt, ahogy David Linx az anyagot újragondolta, ahogy meghívta a 14 különböző muzsikust a hangszerelésekre. Bár nem gondolom magamról, hogy tökéletes lennék erre a feladatra, de az biztos, hogy rengeteget tanulok ebből a tapasztalatból és úgy érzem, Bess megformálásával jobb emberré válok.

 - Nos, mivel ez egy 100%-ig jazz projekt, és én nem tartom magamat 100%-ig jazzénekesnek, nem tudok mást csinálni, mint magamat adni. Amúgy ez egy folyamatos küzdelem magammal. Egy biztos: ez az én Bess-em, lehet, hogy nem 100%-ig a fekete, amerikai Bess - bár mint tudja, anyám afrikai származású - de fő az, hogy megtalálom benne magamat úgy, hogy közben a zenét szolgálom, ami a legeslegfontosabb.

- Most túl vannak három koncerten, mi a folytatás?

- Igen, a bemutató január végén volt Brüsszelben, a Flagey színházban, ez a miniturné Maastrichtban indult, tegnap Zágrábban voltunk. Most következik az, hogy lemezre vesszük az anyagot. David és a zenekar valójában már felvette, csak még hiányzott Bess szólama. Előre tudom, hogy meg fogok izzadni a stúdióban. Frank Vaganée, a zenekar művészeti vezetője és David is perfekcionisták abban az értelemben, hogy a szólamok, a tempóváltások a lehető legprecízebbek legyenek. A végeredmény minőségét garantálja az is, hogy túl vagyunk a koncerteken, ahol működött a dolog.

- És mi a helyzet az otthoni projektekkel?

- Természetesen továbbra is együtt dolgozunk Mario Laginha-val, nemrég készítettük el Chocolate című új albumunkat. Épp ezzel indulunk holnapután az Ankarai Jazzfesztiválra. Aztán otthon, Lisszabonban koncertek várnak az új csapattal, amit Ogre-nak neveztünk el, tudja, a Shrekből, mert úgy érezzük, minden lehetséges, ez amolyan mitologikus dolog.

- Akkor Lisszabonba kell utazni, hogy hallhassuk ezt a produkciót ?

- Attól tartok, igen, ez amolyan „indie" produkció, nem fér bele a Universal lemezmulti profiljába, ahova amúgy szerződés köt. A közelmúlt másik izgalmas projektje egy big band-del felvett anyag, standardekkel, valamint dalokkal saját repertoáromból, a Blackberries and Redberries címet adtuk neki. Azután nemrég tanítani kezdtem az egyik lisszaboni főiskolán, amivel rengeteget tanulok magam is.