Jazz/World

Mark Turner zárja a BJC idei világsztár sorozatát

2016.12.09. 08:28
Ajánlom
December 13-án az amerikai tenorszaxofonos, az úttörő gondolatairól és expresszív kifejezésmódjáról híres Mark Turner érkezik triójával a Hollán Ernő utcai jazzclubba.

A Budapest Jazz Club 2016-os világsztár sorozatáben a korábbi évekhez hasonlóan idén is a legnagyobb nevek adták egymásnak a stafétát. A tavaszi fesztivál keretében Joey DeFrancesco nyitotta a sort, májusban a külföldön is sikeres East Gipsy Band mellett a Rolling Stones egykori fúvósa, Tim Ries fújta a vasat. Szintén még tavasszal lépett a BJC színpadára Kurt Rosenwinkel formabontó triójával. Októberben a klubkoncertek között szokatlannak számító sztárcsapat, a YellowJackets adott duplakoncertet. Novemberben pedig E-Collective nevű formációjával először adott koncertet Magyarországon Terence Blanchard. Az amerikai sztárok mellett szép számmal léptek fel európai előadók is, köztük a brit díva, Liane Carroll is. Az világsztárok sorozat idei utolsó állomásán a 2014 végén már bemutatkozó újító géniusz, Mark Turner varázsolja el játékával az értő közönséget.

Mark Turner

Mark Turner

Mark Turner generációja egyik legelismertebb szaxofonosa, híres úttörő gondolatairól és expresszivitásáról. 1965-ben született Ohio-ban, majd Dél-Kaliforniában nőtt fel. Visszaemlékezéseiben rendre megemlíti, hogy gyerekkorában folyamatosan zene vette körül. „Mindig szólt az R&B, a jazz, a soul, vagy a gospel zene a házban. Ez még a 70-es évek elején volt, amikor ez az egész integráció és polgárjogi mozgalom kezdett beszivárogni a mainstream kultúrába. Az anyám és a mostohaapám az első fekete értelmiségiek között voltak, akik  középosztálybeli fehér negyedbe költöztek. Ők a barátaikkal rendszeresen jártak jazzclubokba, élő jazz-zenét hallgatni. Így aztán engem is hamar elkezdett érdekelni a jazz és az afro-amerikai zene története és persze maga a zene is. Az apám, aki másfél éves koromban meghalt, szintén szaxofonozott, valószínűleg én így kerestem vele a kapcsolatot” – emlékezett vissza.

Mark Turner zenéje az elmélyült komponálás és szabad improvizáció kettősségéből születik. Azt állítja, „a zene úgy bontakozik ki, mint egy elbeszélés”. Éppen ezért legutóbbi, 2014-es albuma, amit a trombitás Avishai Cohennen, a bőgős Joe Martinnal és a dobos Marcus Gilmore-ral rögzített, és amit az ECM adott ki, a Lathe of Heaven címet kapta Ursula K. Le Guin azonos című regénye után, ami arra a gondolatra épül, hogy  a valóság természete folyamatosan változik. 

Mark Turner többször járt már Budapesten: 1999. október 15-én a John Patitucci Group muzsikusaként lépett fel először Magyarországon a Nagykanizsai Jazz Hétvégén, legutóbb pedig 2014 novemberében a BJC-ben adott őrületes koncertet kvartettjével. Ezen az estén szűkebb, ám annál invenciózusabb felállással érkezik újra a BJC-be, hogy a közönség újra szem- és fültanúja lehessen, miért lett fogalom az “amerikai jazz”.

Mark Turner – szaxofon, Joe Martin – bőgő, Damion Reid – dob

2016. december 13. 20:00 

Jegyár: 4900 Ft

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Jazz/World

"Tragikus végű játszma" – A kékszakállú herceg várát új formába öntötte Sárik Péter

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Hegyi levegő receptre: a Bagossy Brothers Company

A Bagossy Brothers Company erdélyi csapatként eljutott oda, ahova csak nagyon kevesen: az elmúlt évek egyik legnépszerűbb koncertzenekarává nőtték ki magukat itthon. Talán éppen azért, mert nem tesznek mást, egyszerű érzésekről, otthonról, kötődésről énekelnek sallangmentesen, őszintén. A Gyergyószentmiklóson alakult csapat több tízmilliós nézettségű videói is jól mutatják: valamit nagyon elkaptak. Mi a titkuk, hogyan látják szülővárosukat és Budapestet, és mit takar a #HEGYILEVEGŐ?
Jazz/World ajánló

Megjelent a Zűrös Banda 2021 című új lemeze

A Zűrös második lemeze a 2021 címet viseli, egy nehéz évben született, de tele alkotó energiákkal és saját számokkal! A zenekar talán nem is fejezhette volna be jobbkor az albumot, hiszen itt a nyitás: a lemezbemutatóra már élőben, közönség előtt kerül sor a Fonó nagytermében június 4-én.
Jazz/World hír

"Tragikus végű játszma" – A kékszakállú herceg várát új formába öntötte Sárik Péter

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájára Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, melyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon.
Jazz/World ajánló

Kocsmazene magyarul – ezért könnyű beleszeretni az Aurevoir.-ba

Ma már egyre inkább elmosódnak a könnyűzene műfaji határai, de még ebben a sokszínű felhozatalban is akadnak karakteres, azonnal felismerhető stílusok. Az Aurevoir. rengeteg forrásból táplálkozó zenéje ethno-beat névre hallgat, és alig pár év alatt hódította meg a hazai klubszínpadokat. Népzene és angolszász beat-folk, lélekig hatoló mélységek és őrült elszállás: mutatjuk, miért ne hagyjátok ki a zenekar május 16-i ingyenes online koncertjét!
Jazz/World hír

Egyedi hangszín és világzenei hangulat

Szól a világ címmel május 10-én jelenik meg a Napfonat együttes első nagylemeze. Az öttagú a cappella csapat 2018-ban alakult és dalaikban a saját szövegeik mellett, versfeldolgozások, valamint magyar és más nemzetek népdalai szólalnak meg egyedi hangzásban.