Jazz/World

Másfélszeresére nő a Hangfoglalás

2012.08.24. 10:36
Ajánlom
Koncertek, közönségtalálkozók, zenészek, dj-k és hangszer bolhapiac is várja a vendégeket a hetedik Hangfoglalás kiállításon október 5. és 7. között Budapesten. A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban minden eddiginél nagyobb, 12.000 négyzetméteres területen veszi át a főszerepet a zene, és az összes program ingyenes.

A zenekedvelő családok, barátok, a profi és a hobbimuzsikusok számára évek óta kiemelt esemény a Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás. A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban idén október 5. és 7. között több tízezer hangszert vehetnek kézbe a látogatók, és csaknem 300 ingyenes zenei esemény közül választhatnak. A rajongók találkozhatnak kedvenc előadóikkal, akik koncerteket, hangszerbemutatókat, közönségtalálkozókat tartanak. Idén újdonság lesz a hangszer bolhapiac, ahol használt gitárok, szintetizátorok, hegedűk, egyéb hangszerek, erősítők, mikrofonok és más zenei eszközök cserélhetnek gazdát.

Közép-Európa legnagyobb zenei demonstrációja tavaly a három nap alatt 47.000 vendéget fogadott, ezért idén megnyitják a SYMA A, B és C csarnokát is, így az eddigi 8000 helyett már 12.000 négyzetméteres területen mutatkoznak be a kiállítók és a programok. A bővülés lehetővé teszi, hogy külön csarnokba kerüljenek a hangos hangszerek, és lesz egy csendes terem is. Továbbá a korábbi évekhez képest több színpadról szól majd az élő zene.

A Hangfoglalás egyik legvonzóbb része, hogy a három nap alatt egymást váltják a színpadokon a hazai könnyűzenei élet sztárjai a legkülönbözőbb stílusokban. A profik mellett idén bemutatkozik az a 19 fiatal zenekar is, amelyek megnyerték a Hangfoglaló Magyarország 2012. nevű, nagyszabású tehetségkutató-sorozat regionális döntőit. A bandák a kiállítás mindhárom napján délelőtt lépnek fel, és a rendezvény végén kiderül, melyikük kapja a fődíjat, vagyis az egymillió forint értékű hangszereket és hangtechnikai eszközöket.

4CFE700E-19C6-45F3-9F5C-4651457FCD2D

Hangfoglalás 2011

A páratlan méretű tehetségkutató versenyre a világhálón még jelentkezhetnek a jövő nagy sztárjai. Az amatőr zenekarok szeptember 20-ig tölthetik fel egy saját szerzeményük videóját a YouTube-ra. Ha annak a linkjét elküldik a hfh@hanosz.hu e-mail címre, a videó megjelenik a www.hangfoglalasonline.hu oldalon. A videók alapján a közönség szavazhat majd az Internetes Hangfoglaló legjobb zenekarára, a szakmai zsűri pedig díjazza a bandák tagjait, vagyis a legtehetségesebb gitárost, basszusgitárost, dobost, billentyűst, énekest, dalszerzőt és szövegírót, akik ugyancsak értékes nyereményekkel térhetnek haza.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Berecz András mesemondó, énekes ezúttal a szövevényes görög mitológia labirintusában és a görög népdalokban keresi az igazságot, test és lélek harmóniáját. Síp és lant - Tisztelet Arisztotelésznek című estje május 26-án látható a Nemzeti Színházban. Interjú.
Jazz/World kritika

Omara, a napfény hangja

Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club egykori dívája valószínűleg utolsó koncertjét adta Budapesten május 18-án és 19-én, amin beteljesítette az összes Kubáról alkotott pozitív előítéletünket: napfényt hozott az esős budapesti vasárnapba.
Jazz/World ajánló

Zeneünnep - Pop, swing, klezmer

Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje június 1-jén,19 órától látható a MOMkult Színháztermében, a Zsidó Művészeti Napok keretében.
Jazz/World budapest folk fest

„A zenémben benne van az őseim gyökértelenségének fájdalma is”

Juan de Lerida Franciaországban élő flamencogitáros számára a zene az az út, amin visszatalál spanyol gyökereihez. A flamenco nuevo jeles képviselőjét magyar jazz- és klasszikus zenészek kísérik ezen az úton május 25-én, a Kobuci Kertben, a Budapest Folk Fest keretében.
Jazz/World ajánló

„A zene egy lelki húron való pendülés” – Film készült a 100 Tagú Cigányzenekarról

Halász Glória Alla Zingara című dokumentumfilmje a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar történetén keresztül mesél a zene falakat ledöntő, egységet kovácsoló és felemelő erejéről.