Jazz/World

Máshogy szól a Cimbaliband – remaster koncert a Fonóban

2023.01.24. 10:50
Ajánlom
A Cimbaliband legnépszerűbb műsorában régi slágereiket keverte újra, igazította jelenlegi hangzásvilágukhoz. Aki ismeri a többszörösen nemzetközi toplistás és Fonogram-díjas zenekar munkásságát, biztosan hallotta már az Oppadiridát, Marikanénit, a Hétfőt, a Fő a kávét vagy a Balatoni nyaralót. A dalok január 28-án két nagyszerű vendéggel együtt szólalnak meg: Maszkurával és Lócival.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Cimbaliband zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal. A banda tagjainak jelentős népzenész múltja van, így a Cimbaliband „boszorkánykonyhájában” a gyökerekből merített autentikus zenéből kiindulva készülnek a fogások. A zenei csemegéket pedig úgy tálalják elénk, hogy

a dalok alapját egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja, megfűszerezve jazzel, latin zenével, balkáni ritmusokkal.

Nem véletlenül emlegetik a zenei szaklapok a gödöllői születésű Unger Balázst a „cimbalom Chuck Berry-je”-ként. A legendás zenekar bárkit dalra és táncra perdít, ezúttal még Csorba Lócit, a Lóci játszik frontemberét és Maszkurát, azaz Bíró Szabolcsot is, aki már többedszer lép színpadra a bandával.

cimbaliband8-103409.jpg

Cimbaliband (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

„Az évek során, ahogy idősödik az ember, rájön, hogy

a népzene, a népművészet tényleg körbevesz, ott van a zsigereinkben, és minden lefogott A-dúrban is, igazából kikerülhetetlen, és minek is kerülnénk ki?

Ezen a koncerten lesz lehetőségem ezt az oldalamat egy kicsit jobban megmutatni a közönségnek, milyen az, amikor Lóci átlátogat a népzene oldalára, vagy ahogy a tematikus koncertünk fogalmazott tavaly: milyen amikor a Lóci goes folk!mondta Csorba Lóci, a Lóci játszik zenekar frontembere.

A koncertre hangolódva a Hangmás című válogatást ajánljuk, amely nemrég került fel a zenekar YouTube-csatornájára. A válogatásban csaknem 40 percen keresztül szól a Cimbaliband-muzsika:

Cimbaliband és vendégei - Remaster koncert

Időpont: 2023. január 28., szombat, 20:00

Helyszín: Fonó Budai Zeneház

 

További részletek és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Cimbaliband (Forrás: Fonó Budai Zeneház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.