Jazz/World

Második öröklét

2008.07.16. 00:00
Ajánlom
Huszonöt év elteltével újra elhatározta Chick Corea, Al Di Meola, Stanley Clarke és Lenny White, vagyis a Return to Forever klasszikus felállásában játszó tagjai, hogy egy színpadra állnak. Pontosabban vagy ötvenre, hiszen májustól augusztusig nagyjából ennyi helyszínre látogat a legendás jazz-rock csapat. Az európai turnészakasz elején, július 5-én érkeztek a Papp László Budapest Sportarénába.

A sokat emlegetett Miles Davis-féle Bitches Brew és In a Silent Way című lemezeken közreműködő muzsikusok által létrehozott csapatok, a Weather Report, a Mahavishnu Orchestra, a Tony Williams Lifetime, Herbie Hancock Headhunterse vagy Billy Cobham Dreamse a Return to Foreverhez hasonlóan mind rendkívül ihletetten, szinte világmegváltó lendülettel és szellemi töltettel vágtak neki a hetvenes éveknek. A formációkba betárazott emocionális és intellektuális patronok akkora lökést adtak a jazznek, hogy az máris egy új időszámításban, a jazz-rock érában találta magát. A muzsikusok hihetetlen mesterségbeli tudással voltak felfegyverezve, ami kiterjedt a hangszerkezelésre, a kompozíciós gondolkodásra, a zenei stílusokban való jártasságra, sőt még a hardverismeretre is. Igen sokak ízlésének megfelelt ez az újfajta képződmény, a pofon pedig akkor következett, amikor a tetszeni akarás valós vagy vélt mértéke meghaladott egyfajta ingerküszöböt a befogadókban. A jazz-rock, avagy fusion hanyatlásával megszakadt a jazz-korstílusok láncolata. Jött egyrészt némi ellaposodás (smooth jazz) meg egy jó adag retro-mozgolódás (post-bop), a kreatívabb kísérletek pedig több ágra vékonyodva próbáltak utat törni a zenerajongókhoz.

A Return to Forever 1983-as végső feloszlása után már éppen elég idő eltelt ahhoz, hogy a nosztalgiázók, a kíváncsi új generáció, meg az egykor valamiért képen kívül maradók, de Corea más munkáit nagyra tartók egyaránt felvillanyozódjanak az RTF újjáalakulása hallatán. Ők mind ott lettek volna az Arénában, ha a jegy fele annyiba került volna. Akik végül úgy kétharmadig megtöltötték a csarnokot, fontos, de valószínűleg vegyes élményeket gyűjtöttek.

Rögtön az első élményt a reménytelen hangminőség adta. Egy mikrofon kontakthibája következtében éktelen recsegés nyomta el a zenei hangokat, amire a közönség éles füttykoncerttel felelt. A hiba hamar elhárult, így már kiválóan érzékelhettük, hogy a színpaddal szemközti falról minden hang visszapattan éppen olyan késéssel, hogy az főleg a rafinált ritmikájú, pregnáns arranzsokat, vagyis a zene egyik lelkét teszi kivehetetlenné, így élvezhetetlenné. Egy kedves zenész ismerősöm – egyben zenekritikus – elmondta, hogy a koncert alatt végigsétálta a szektorokat, és egyedül a keverőpult mögött, a hátsó karéjban nem tapasztalta a bosszantó jelenséget. Én egy bal oldali szektorból viszont végig, így ahelyett, hogy a régi kedves kompozíciók és lenyűgöző hangszerszólók hallatán szárnyalni kezdtem volna, a figyelmem folytonos erőltetése jutott osztályrészül.

Pedig egyik nagyívű szerzemény után következett a másik: a Hymn of the Seventh Galaxy, a Vulcan Worlds vagy a Song to the Pharoah Kings (ez egykor DiMeola repertoárjában szerepelt) csipkés, összetett, egyre emelkedő tornyozatai és bennük a lehengerlő Corea- és DiMeola-szólók akár el is varázsolhattak volna minket. Furcsamód mégsem annyira itt, mint a szünet utáni akusztikus részben kerekedett inkább zeneire az atmoszféra – talán épp a kisebb hangerő következtében csökkenő visszhang miatt. DiMeola akkor akusztikus gitárra váltott, Corea a zongorához ült, Stanley Clarke pedig kistestű nagybőgőjét vette kézbe. Jött a No Mystery és más csemegék, meg egy-egy nem rövid szóló mind a négy nagyságtól, amitől alig ”ült le a buli”, viszont lehetett ámulni vagy elismerően bólogatni a hangszerkezelés effajta magasiskolája láttán-hallatán. Bármelyikük kivételes adottságait dicsérni nagyjából azzal lenne egyenlő, hogy megállapítjuk, a Himalája az bizony magas. Izgalmas volt viszont megfigyelni, hogy a négy, huszonöt év után is szorosan összesodródni képes szál amúgy mennyire más-más színű. Mindnyájan óriási egyéniségek, több évtizedes szólókarriert tudhatnak maguk mögött, aki szereti, más-más okból szereti őket. Ha viszont RTF-számokat játszanak, arra az időre mindenki elsősorban RTF-tag.

Befejezésképp játszottak még néhány számot ”plugged-in” formában: a Romantic Warriort, majd ráadásnak a Duel of the Jester and the Tyrantot, azaz elmondhattuk, hogy megkaptuk azt a keresztmetszetet, amire általában számíthattunk egy XXI. századi Return to Forever-koncerten, amikor a fusion jószerével már csak nosztalgikus felkiáltások formájában él. Nehéz megmondani, mi többre vágyhattunk volna, de a hiányérzet bennem mégis ott bujkált. Talán épp a helyzet emberi oldalát tekintve voltak gondok – ha megengedjük, hogy az részben elválasztható a zenészi oldaltól. Éreztem némi arroganciát abban, ahogy Corea a második szám kezdetekor akkurátusan és határozottan kitessékelte a ”csak még egy exponálást” áhító fotósokat (ez nem a biztonságiak dolga?), és kissé visszásra sikerültek a konferálások is. Lenny White szükségét érezte elmondani, hogy ők bizony jól érzik magukat ott, a színpadon, ha ez nem tűnt volna fel számunkra (akkor ennek a mondatnak mi is az üzenete?), valamint azt is, hogy a kilencvenes években köztudottan elterjedtek a popzenében az úgynevezett fiúzenekarok, az RTF viszont Férfiak zenekara (tessék?). Mindezek nélkül az epizódok nélkül vígan ellettünk volna – no meg a makacs visszhang nélkül.

(2008. július 5. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna (Budapest) – Return to Forever; tagjai: Chick Corea (billentyűs hangszerek), Stanley Clarke (basszusgitár), Al Di Meola (gitár), Lenny White (dob))

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Kényszerhelyzetbe kerültem” – megszólalt Horváth Lajos Ottó a Nemzetiben történt balesete után kapott összegek kapcsán

A balesetben megsérült színművész azután lépett a nyilvánosság elé, hogy Vidnyánszky Attila a neki és Szász Júliának adott pénzbeli juttatásokkal kapcsolatban nyilatkozott. Közleményére a Nemzeti Színház is reagált.
Vizuál

Ezekről a kultfilmekről ma már mindenki szuperlatívuszokban beszél, pedig megbuktak a premierjük idején

Ma már nehéz elhinni, de számos kultikus remekmű alulteljesített premierje idején a mozikban. Cikkünkben ezek közül mutatunk be néhányat, rávilágítva arra is, milyen tényezők befolyásolhatják egy-egy produkció pénzügyi sikerét. 
Klasszikus

Fischer Iván lett az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának zeneigazgatója

Az együttes bejelentette, július 10-től Fischer Ivánt nevezik ki zeneigazgatójuknak. A dirigens a pozícióban Vaszilij Petrenkót váltja, aki tíz sikeres éven át volt a társulat vezető karmestere.
Színház

Közülük kerül ki a Kaszás Attila-díj idei nyertese

Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A színművészekre a közönség szavazatait augusztus 23-án éjfélig várják a díj weboldalán.
Könyv

Vámos Miklós: Szívbe markoló az írói padlások posztumusz lesöprése

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Gabriel García Márquez posztumusz kiadású, Találkozunk augusztusban című kisregényével foglalkozik. Gondolataira a Magvetőnél megjelent kötet kontrollfordítója, Kutasy Mercédesz reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Jazz/World magazin

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.
Jazz/World ajánló

Csibész francia jazztrió a BJC-ben

Immár tizenöt éve kezdte meg világhódító útját a Rémi Panossian Trio. A világ nagy jazzfesztiváljain rendszeresen koncertező formáció hamarosan a Budapest Jazz Clubba látogat.
Jazz/World ajánló

A zöld-foki-szigeteki és portugál csillag, LURA és a karibi hangulatú Barrio Latino koncertje a Margitszigeten

Vegyünk egy távoli szigetvilágot, hozzá egy vibráló hangú énekesnőt, sok napfényt, fűszerezzük meg egy felfoghatatlanul gazdag zenei örökséggel, majd tálaljuk Budapest szívében, a legszebb szabadtéri színház színpadán!
Jazz/World hír

Szandai Mátyásról elnevezett díjat hozott létre Balassagyarmat városa

A település képviselő-testülete ily módon kíván emlékezni a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt művészre. A Szandai Mátyás-díjat olyan zenészek kaphatják meg, akik valamilyen módon kötődnek Balassagyarmathoz.