Jazz/World

Meddig emel föl a zene?

2016.05.03. 09:39
Ajánlom
Vannak, akik számára ez nem csak egy elvont, költői kérdés: például annak a több mint 500 „hátrányos helyzetű” fiatalnak, akik a Snétberger Zenei Tehetségközpontba jelentkezve egy jobb jövőről álmodnak, amiben a zene által élhetnek -nem csak érzelmileg- teljes életet.

Akiknek a művészet volt az egyetlen lehetőség

Olvasd el korábbi cikkünket, melyben nehéz körülmények közül felkapaszkodott sikeres alkotókat mutattunk be.

 De lehet-e egyáltalán Magyarországon zenész-életpályamodellről beszélni? Úgy tűnik, a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc hisz ebben, hiszen 2011-ben nemcsak a zenei nevelés, de egyszersmind a szociális integráció céljával hozta létre Felsőörsön a róla elnevezett tehetségközpontot a Norvég Alap és a Magyar Állam segítségével, a Mészáros Zoltánnal közös ötlet alapján. Személyével valódi hitelt ad a kezdeményezésnek, maga is végigjárta ugyanis azt az utat, ami a hatgyermekes salgótarjáni roma család szobakonyhájától a világ legnagyobb koncerttermeiig vezet. Nem meglepő tehát, hogy az „iskolában” tisztelettel teli csodálattal beszélnek a fiatalok azokról a pillanatokról, amikor szemtől szemben ülve, negyven centiméterről lehet tanulni a mestertől.

Snétberger Ferenc és tanítványai

Snétberger Ferenc és tanítványai

Pedig a diákok között van olyan, aki több generációs roma zenész családba született -és így gyerekkorától anyanyelvként ivódott bele a zene-, de olyan is, aki soha nem tanult iskolai keretek között zenét, kottát olvasni nem tud, és családja otthona csak egy komfortszinttel jobb a putrinál. Mindenesetre két dolog közös az immár 240 végzett diákban: a zsigeri tehetség és a hit, amiben a zenei közlésvágy a magasabb életszínvonal elérésének reményével - és megvalósulásával – találkozik.

A Snétberger Zenei Tehetségközpont sokkal több, mint egy egyszerű kurzus, de a gyors és látványos sikert ígérő televíziós tehetségkutatóktól is nagyban különbözik. Az egyik titok minden bizonnyal a kiváló előadóművész-zenetanárokban rejlik: a pedagógusok névsorában ugyanis Snétberger mellett olyanok sorakoznak, mint László Attila Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia tanára, Szőke Nikoletta, a külföldön is sikeres jazzénekesnő, Balázs János Liszt-díjas klasszikus zongoraművész, Barcza Horváth-József, a legkiválóbb magyar jazz-formációk bőgőse, Oláh Tzumo Árpád, a nemzetközileg is magasan jegyzett jazz-zongoraművész, és még sokan mások. Az ő zenei munkájukat egy olyan, széles tanári gárda segíti, akik a diákokat idegen nyelvekre, a munkaerőpiacon való érvényesülésre tanítják, beleértve a társművészetekben való műveltségi felzárkóztatást is. Emellett pedig azon is sokan dolgoznak a tehetségközpontban, hogy fellépési lehetőségeket biztosítsanak a fiataloknak. És ami az egészben a legszebb, hogy mindez fesztelen hangulatban zajlik, ellentétben a magyar iskolarendszerben és zeneoktatásban tapasztaltakkal.

snetberger03.png

snetberger03.png

Így lehetséges, hogy mára a kétszáznegyven végzett diákból hatvanan tanulnak tovább más zenei intézményben, ötvenhárom zenei formáció alakult, akik mintegy száz órányi koncertet adnak évente. Ez utóbbi számot gyarapítja most az a sorozat, melynek keretében májusban minden hétfőn egy, a Snétberger Zenei Tehetségközpont diákjaiból alakult formáció mutatkozik be a Kobuci Kertben.

Május 9-én a Django's melodie zenekar nyitja a sort: ők a világhírű szinti gitáros nevéhez híven a gipsy jazz magas szintű tolmácsolását tűzték ki célul azzal az extrával, hogy ők a tradicionális két gitár-bőgő-hegedű felálláshoz képest két hegedűvel szólaltatják meg az 1920-60-as évek zenei világát.

Május 16-án az Uher Bálint Kvartett folytatja a sorozatot. Ők 2014-ben alakították meg zenekarukat, még a Snétberger Zenei Tehetségközpont falai között. A tagok időközben felvételt nyertek a Zeneakadémiára és számos más formációban is zenélnek a kortárs jazztől a popzenéig. A kezdeti lelkesedés és erő azonban még mindig összetartja őket, műsorukban ezen az estén a standardek mellett saját szerzemények is felcsendülnek.

Snétberger-tanítványok

Snétberger-tanítványok

Május 23-án a Voices lép ugyanitt színpadra a tehetségközpont improvizáció- és zongoratanárával, Rozsnyói Péter jazz-zongoraművésszel kiegészülve. Az együttes hangzásvilága a két merőben eltérő karakterű fiatal éneksnő hangjára épül, akik népdal-feldolgozásokat, amerikai és latin standerdeket adnak elő.

A sorozatot május 30-án a DFSZT Kvartett koncertje zárja: Farkas Zsolt 2012-ben alakította trióját a Snétberger Zenei Tehetség Központban. 2013 decemberében a norvég jazz egyik legjelentősebb színpadán lépett fel a zenekar: a Victoria Jazz Klubban, Oslóban. A trió játszott azóta szerte az országban. A trióhoz ezen az estén Danyi Csaba is csatlakozik, aki mind hegedűn, mind gitáron kitűnően játszik. Farkas Zsolt jazz-zongora, Danyi Csaba jazz-gitár kategóriában a Lakatos-Ablakos Dezső Jazz Zenei Verseny I. helyezettjei lettek 2016-ban. Az est különlegességét Snétberger Ferenc közreműködése adja.

A szöveg a Port magazin májusi számában jelent meg. 

Ezt miért nem huszonöt éve mondtad?

Snétberger Ferenccel legutóbbi lemeze kapcsán beszélgetett Ziprernovszky Kornél. A beszélgetés ide kattintva elérhető. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Vizuál

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.
Jazz/World ajánló

Erkel találkozik a jazzel a Modern Art Orchestra sorozatában

A MAO-XX születésnapi sorozat második koncertjére október 31-én kerül sor, Erkel Duettek címmel, tisztelegve a magyar nemzeti opera zeneszerzője előtt.
Jazz/World hír

Magyar fókusz a Jarasumon: a Dresch Quartet koncertje nyitotta a dél-koreai jazz fesztivált

A Dresch Quartet adta a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztivál nyitókoncertjét a nagyszínpadon, míg a Jazz Lounge helyszín nyitónapi főfellépője a Gyémánt Bálint Trió, a Jazz Station színpadé pedig Lukács Miklós volt.