Jazz/World

Megint harminchárom a négyes

2010.04.29. 10:00
Ajánlom
Május 1-én este 8-kor a Sirály Klubban lép fel a Kardos 4’s. A zenekar vérbő, improvizatív örömzenét játszik, klezmer, valamint balkáni stílusjegyekkel fűszerezve. Vezetője: Kardos Dániel gitáros-szerző, akit saját formációja mellett gyakran hallhat a közönség az altszaxofonos Vázsonyi János, vagy a gadulkán játszó Szőke Szabolcs partnereként is.

Kardos Dániel Budapesten született 1976-ban, érettségi után két és fél évig volt a jeruzsálemi Rubin zeneakadémia jazz-gitár szakos hallgatója. 2003-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. Még a diploma előtt alapította meg saját kvartettjét, mely kezdettől fogva egyre inkább vonzani kezdte a nem szokványos jazz híveit; vagyis a „4's" eleve nem a jazz főcsapását választotta.

A sajátos zenei világ hátterében bizonyára szerepet játszik a zenekarvezető más formációkban (Triton, Tin Tin, Ektar) szerzett tapasztalata, de játékát és szerzeményeit hallgatva az is nyilvánvaló, hogy személyében távoli vagy ősi kultúrákra is kivételesen nyitott, érzékeny muzsikusról van szó.

Az együttes elsősorban koncertjein van elemében, ezért első, az EMI-Hunnia Records gondozásában tavaly megjelent „33" című CD-je is élő felvételt őriz.  

Május 1, 20:00, Sirály Klub

A Kardos 4's tagjai: Kardos Dániel (gitár), Somos Péter (dobok), Ülkei Dávid (szaxofon), Vajdovich Árpád (basszus)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.
Jazz/World

Billy Cobhammal és Richard Bonával vár a SopronDrum Fesztivál

A június 15-én kezdődő SopronDrum ütősfesztiválon világhírű ütőszenészek és világzenei előadók muzsikáján keresztül ismerhetjük meg az ütős zene sokszínűségét a fertőrákosi barlangszínház gyönyörű környezetében és Sopronban.
Jazz/World zenés állatkerti esték

Hallgasson zenét az Állatkert csodás környezetében!

A Fővárosi Állat- és Növénykert idén is válogatott nyáresti koncertekkel várja a zenerajongókat július 4-étől minden szerdán.