Jazz/World

Megjelentek a Szőke-Barcza házaspár új lemezei

2012.03.03. 13:37
Ajánlom
Garden of Myths és Inner Blaze: két lemez, két kiadó, átfedéssel az előadók és a szerzők között. Hallgassanak bele mindkét albumba!

A korongokról hamarosan részletesen is beszámolunk, addig is jöjjenek a tények: Barcza Horváth József Garden of Myths, azaz Mítoszok kertje című első szerzői lemeze a Fonó kiadásában jelent meg. A nyolc szám - köztük egy Arnold Schönbergnek és egy Szőke Nikinek dedikált dallal - mindegyikét a klasszikus zenészként indult kiváló bőgős írta. A lemez közreműködői a Barcza Congressio muzsikusai, azaz Bolla Gábor (szaxofon, klarinét), Fenyvesi Márton (gitár) és Mohay András (dob). A lemez hangulatából és zenéjéből ízelítőt kínál az alábbi videó:

Szőke Nikoletta Inner Blaze, azaz Belső láng című korongja az énekesnő Japán portfóliójának legújabb darabja. A 12 dal között Barcza Horváth József- és Oláh Szabolcs-szerzemények mellett örökzöldek is szerepelnek, az előadók pedig a Garden of Myths közreműködői, Lakatos Róberttel (zongora) és természetesen az énekesnővel kiegészülve. Az Atelier Sawano kiadásában megjelent lemez itthon csak koncerteken lesz kapható, így például az április 20-án esedékes, a Budapest Jazz Clubban tartandó lemezbemutató koncerten. A türelmetleneknek már most elárulhatjuk: néhány nap múlva indul a Fidelio játéka, melyen három CD lehet a rajongóké.

Bár a két lemez egyidejű megjelenése talán nem volt szándékos, véletlennek semmiképpen sem neveznénk, hiszen Szőke Nikoletta és Barcza Horváth József pályafutása a párhuzamosnál is szorosabb. A bőgős zeneakadémiai diplomájának megszerzése után ismerkedett meg leendő feleségével, akinek egy ösztöndíjas koncerten éppen akkor volt élete első nyilvános fellépése. Megismerkedésük és családjuk titkairól, közös projektjeikről 2011 tavaszán kérdeztük őket. Akkor így nyilatkoztak a Fideliónak:

Barcza Horváth József: "Az én zenekarom egész más, mint Niki produkciója, amiben játszom. Amikor az övét csináljuk, én ott sideman vagyok, de nemcsak sideman, hanem producer is, mert sok mindent együtt találunk ki. Megbeszéljük a dolgokat, ahogy a kvartett többi tagjával is. A fő szempont ilyenkor nem az, hogy én megmutassam magam, hanem hogy neki mi a jó, az ő egyéniségéhez milyen produkció illik. Hogyan kell azt számot úgy alakítani, hogy abban jól érezze magát. Ő a főszereplő, ez így működik. Sok tippet adok neki, de ő mondja meg, hogy mit akar csinálni. Az embernek tudnia kell a helyét mindenféle zenei helyzetben."

Szőke Nikoletta: "Nincs okom panaszra, mert ha a saját dolgomat csináljuk, akkor nekem Józsi és a zenekari tagok mindent megtesznek. Tulajdonképpen a fiúk szeme láttára értem énekesnővé, velük kezdtem el az egészet. Viszont amikor Józsi a saját dolgait csinálja, abba nem szólok bele. Akármit csinál, nyitottan kezelem és érdeklődéssel várom az új dolgait. Kíváncsi vagyok, de nem szólok bele."

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Ha beburkolózom a zenébe, sosem vagyok egyedül”

Winand Gábor About me című új szólólemezén bemutatja mindazt, ami ő maga: énekes, zongorista, fuvolista és szerelmes ember, amennyiben társa, Elsa Valle is helyet kapott a lemezen.
Jazz/World hír

Halmos Béla-díjakat kaptak a legkiválóbb népzenészek

A Táncház Napján, május 11-én adták át az elismeréseket: a Halmos Béla vándordíjat Csonka Ferenc vajdasági prímás kapta, a Halmos Béla emlékérmet Havasréti Pálnak, a Téka együttes bőgősének ítélte oda a kuratórium.
Jazz/World kult50

TársasJáték - Fekete Kovács Kornél és Molnár Áron noÁr a Kult50-ben

Humorról, játékosságról, a közösség felhajtó erejéről és persze a jazz-ről beszélget Fekete Kovács Kornél, a Modern Art Ochestra vezetője és Molnár Áron noÁr a Kult50 kamerái előtt.
Jazz/World ajánló

Tom Waits állandó gitárosa koncertezik Budapesten

Marc Ribot, az introvertált irónia mestere, aki az extremitás felfedezésére is vállalkozik, és nem riad vissza attól, hogy a szépség mellé a csúfat is odaállítsa, május 17-én ad koncertet a BMC-ben.
Jazz/World magazin

Gyönyörű zene született Frida Kahlo ihletésére

Melissa Aldana, az egyik legismertebb női szaxofonos Frida Kahlo és a latin művészek előtt tiszteleg új, május 24-én megjelenő lemezével, amelynek első száma már hallható cikkünkben.