Jazz/World

Megkezdődött a jelentkezés a 190. Anna-bál prímásversenyére

2015.05.26. 13:56
Ajánlom
Balatonfüred Önkormányzata és a Hagyományok Háza 2013-ban nagy sikerrel rendezte meg az Anna-bál első prímásversenyét. Idén július 21-22-én kerül sor a rendezvényre, amelyet Lavotta János tiszteletére hirdettek meg klasszikus cigányzenei hagyományt művelő, 16 és 35 év közötti hegedűsök számára. A verseny fődíja 1 millió

A nagy múltú cigányprímások és a hagyományos népzenészek bemutatkozásához az Anna-bálra készülő Balatonfüred kiváló helyszín, hiszen a város és a nagy múltú rendezvény a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát, a nemzeti ébredés korszakát idézi meg. Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő nyilvános prímásversenyt az Anna-bál előtti héten, július 21-én és 22-én tartják a balatonfüredi Kisfaludy Galériában. A verseny részletes kiírását a Hagyományok Háza honlapján olvashatják az érdeklődők. 

A kiírás szerint minden prímásnak egy kötelező és egy szabadon választott versenyszámot kell előadnia, 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámot Bihari János: Mikor a pénze elfogyott, Lavotta János: Szerenád és friss, Csermák Antal: A-dúr verbunk, illetve Szentirmay Elemér: Emlékezés Bihari Jánosra című műveiből lehet kiválasztani, amelyek a nemzeti ébredés zenéinek gyöngyszemei. A szabadon választott műsorszámban a versenyzőnek kötelezően magyar szerzők műveiből összeállított kiválogatást kell előadnia 5-6 percben. A verseny kísérőzenekara a Magyar Állami Népi Együttes válogatott művészei lesznek.

Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása. A zsűri a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret és a hagyományhűség alapján választja ki a győztest és a július 22-i gálaműsor fellépőit. A legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet a füredi Gyógy téren rendezik 19 órától.

A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei lesznek: Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Puka Károly, az 1984-es cigányprímásverseny győztese és Sánta Ferenc, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.

A verseny győztese az egymillió forintos fődíj mellett elnyeri az Anna-bál prímása címet, és felléphet 191. Anna-bálon is. A második helyezet ötszázezer, a harmadik helyezett háromszázezer forint díjazásban részesül

A versenyre a jelentkezési lap kitöltésével, valamint a versenyzőről készült videofelvétellel vagy internetes videomegosztó portálra feltöltött mozgókép linkjének csatolásával lehet jelentkezni.

A jelentkezési lapokat a bemutatkozó anyaggal együtt 2015. július 13-ig várjuk a furedi.primasverseny@hagyomanyokhaza.hu e-mailcímre vagy a Hagyományok Háza postacímére: Az Anna-bál prímásversenye, Hagyományok Háza, 1251 Budapest, Postafiók 23. A versennyel kapcsolatos további információ és jelentkezési lap a http://www.hagyomanyokhaza.hu/page/11985/ oldalon érhető el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Véletlenül bukkant egy antikváriumban a Carmina Buranára Carl Orff

Imádta a különleges megoldásokat, egyik művéhez a bécsi Néprajzi Múzeumból kellett hangszereket szerezni és külön engedélyt a Bösendorfer cégől. Százhuszonöt éve, 1895. július 10-én született Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője.
Könyv

Nyerd meg a nyári könyvtáradat!

Egy könyvcsomag hat szóért vagy ötven kötet egyetlen vásárlásért. Júliusban több kiadó is segít, hogy akár egész évre elég olvasnivalónk legyen.
Könyv

Ausztrália kedvenc krimiírója a természetet is szereplővé emelte

Jane Harper Ausztrália talán legsikeresebb krimiírója, aki magyarul a Gabo Kiadónál megjelent három regényében (Aszály, A természet ereje, Az elveszett férfi) úgy mutatja be a könyörtelen ausztrál környezetet, ahogyan korábban senki; zűrös családokról és kisközösségekről szóló történetei a hazai olvasókat is lebilincselték. A szerzőt fordítója, Roboz Gábor kérdezte.
Színház

Télig tart a nyár Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások várják a közönséget Szentendrén.
Klasszikus

A 24 éves finn sztárkarmester, Klaus Mäkelä lesz a párizsi filharmonikusok új vezetője

Klaus Mäkelä lesz 2022-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója. A 24 éves finn dirigens már szeptembertől zenei tanácsadóként dolgozik a filharmonikus zenekarral, amellyel tegnap adta első koncertjét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World fonó

Kiütötték a Fonó falát!

A kényszerű koncertszünetben elkészült a Fonó új, szabadtéri színpada!
Jazz/World ajánló

Ha esik, ha fúj – szabadtéren koncertezik a Louisiana Double & Csillagkórus

Apák énekei két zenészre, hat hangszerre, egy kortárs költőre, két torokra és három szívre július 9-én este 7 órakor.
Jazz/World ajánló

Minden hétvégén koncert a Városmajorban

Július közepétől egészen szeptember közepéig változatos és színes programkínálattal, szombat esténként pedig igazi zenei csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét a Városmajori Szabadtér Színház.
Jazz/World gyász

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Buller a Pubban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy felettébb szokatlan sajtótájékoztatót idéz fel.