John Coltrane 1960-ban (Fotó/Forrás: Getty Images / Evening Standard)
- mondta a történelmi léptékű felfedezésről Sonny Rollins, Coltrane egykori zenésztársa, legendás tenorszaxofonos. Az album korábban nem hallott kompozíciókat is tartalmaz. Coltrane a New Jersey-i Van Gelder stúdióban rögíztette az anyagot azzal a kvartettjével, akikkel az A Love Supreme, a Coltrane, és a Ballads című lemezeket is. Nevesen Jimmy Garrison bőgőssel, Elvin Jones dobossal és McCoy Tyner zongoristával. A felvétel mastere, amit a stúdióban hagytak, elveszett és megsemmisült, de szerencsére Coltrane a saját példányát odaadta feleségének, Naimának, aki annak ellenére megőrizte azt, hogy 1966-ban szétváltak útjaik – a felvétel így a családi hagyatékban lapult több mint 50 éven keresztül.
A lemezen szereplő hét kompozíció közül kettő eddig teljesen ismeretlen volt a nagyközönség előtt: az Untitled Original 11383 és az Untitled Original 11386 munkacíműek. Coltrane mindkettőben szopránszaxofonon játszik.
A One Up, One Down című szám pedig csak a Birdland Jazz Clubban rögzített koncertfeltételen szerepelt, és eddig nem volt hallható stúdióminőségben.
A felvétel Coltrane munkásságának fontos momentumát rögzíti: két évvel az Ascension című lemeze előtt vagyunk, amikor már elkezdett nyitni az experimentális, spirituális zene felé, ugyanakkor a zenéje a free jazz hangzással is mutat rokonságot. Az 1963-as kiadású Impressions című lemez az ezt megelőző két évben készült, amin már a bebop hangzástól teljesen eltérő, nyers szólókat hallhatunk. Coltrane ugyanakkor megmaradt a melódia szerelmesének ebben az időben: a Ballads című album, amit szintén ebben az időben rögíztettek, és ugyancsak 1963-ban debütált, az egyik legérzékenyebb anyagát tartalmazza. Az 11386 munkacímű felvételen a kvartettjátéknak egy tradicionálisabb formáját hallhatjuk, ahol a szólók között melodikus részek hallhatók, és az album tartalmazza Coltrane korábban soha nem hallott Nature Boy-feldolgozását is, ami az 1965-ös, szabadabb verzióhoz képest egy kötöttebb, három perces, szólómentes interpretációja a balladának.
John Coltrane szopránszaxofonozik (Fotó/Forrás: YouTube)
Ben Ratliff, a Coltrane: The Story of a Sound című könyv szerzője így fogalmazott a most előkerült album kapcsán: „Ez a lemez bemutatja, amint Coltrane kvartettje elindul az utolsó, stabil és autoritív nagy korszak felé. Nincs nyoma különösebb koncepciónak, vagy nagy nagy léptékű tervezésnek. De kipróbált új hangzásokat, furcsa bluest játszik és érezni már az Impressions finomhangolását – és ez sokat jelent számunkra”. Wayne Shorter szaxofonos, Coltrane zenésztársa egy interjúban azt mondta, hogy az album címe egy kompozíciós ötletre utal, amit Coltrane mondott neki, mégpedig, hogy kezdjenek a zenei mondat közepén és onnan egyszerre haladjanak a kezdőpont és a végpont felé. John Fordham jazzkritikus azonban másképp értelmezi a címet. Szerinte
Coltrane visszapillant a bebopra – a virtuozitás és melodikusság forrására, amit ő a végsőkig szétfeszített – és a jazz dalközpontú líraiságára, amit ebben az időben fedezett fel újra Duke Ellingtonnal és Johnny Hartmannal karöltve. Ugyanakkor már előre vetíti azt az intenzív, mantraszerű, spirituális töltetű zenét, amit az A Love Supreme című 1964-es albumán teljesített be".
Hallgass bele a lemezbe!
(forrás: The Guardian)
hírlevél
