Minden prímásnak három produkciót kellett előadnia, két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számított a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása. A zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) választotta ki a győztest és a gálaműsor fellépőit.
Megosztott első helyen Bangó János és Tomhán Gyula Ferenc végzett. Mindkét versenyző Budapestről érkezett a megmérettetésre. Bangó János 19 éves korában alapított saját zenekart, prímásként egy évig muzsikált a 100 tagú cigányzenekarral. Tomhán Gyula Ferenc a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban végezte tanulmányait, a Rajkó zenekar prímása. A két nyertes fejenként ötszázezer forinttal gazdagodott, emellett fellépési lehetőséget kaptak a július 24-én 21 órakor kezdődő gálakoncerten és jövő évi Balatonfüredi Prímásverseny zárókoncertjén.
Második helyen Horváth László végzett, a harmadik helyezést pedig Sándor Zoltán nyerte el. Ők is Budapestről érkeztek a megmérettetésre, a 20 éves Horváth László a mezőny legfiatalabb versenyzője. Számos fellépést tudhat már maga mögött, Sándor Zoltánhoz hasonlóan, aki korábban a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató verseny I. évadjában a korcsoportjának győztese lett. A második helyezett ötszázezer forintban, a harmadik pedig háromszázezer forintban részesült.
A különdíjat, amely egy Rácz Pál hegedűkészítő mester által felajánlott hegedű, Váradi Gyula kapta, ezen kívül pedig egy felléphet a Magyar Állami Népi Együttes egyik előadásán. További két különdíj is kiosztottak, amely szintén egy-egy fellépési lehetőség a Magyar Állami Népi Együttessel. E különdíjakat Farkis Béla és Oláh Dávid nyerte el.
Július 24-én este a legjobb versenyprodukciókból, a zsűri tagjainak közreműködésével, valamint a meghívott előadókkal együtt gálakoncertet rendeztek a balatonfüredi Gyógy téren.