Jazz/World

Melis László emléke előtt tiszteleg a MAO

2020.01.15. 10:35
Ajánlom
Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a Sörgyári capriccio Pepin bácsija által ihletett darabját is előadja január 18-án a Budapest Music Centerben a Modern Art Orchestra.

Melis László különleges aktivitással volt jelen a magyar zenei élet széles repertoárján. Zenéit fantasztikus sokoldalúsággal fogalmazta meg legyen szó filmzenéről, színházról, kortárs klasszikus-, vagy épp jazz színpadra szánt kompozíciókról. Halála óriási űrt hagy maga után a kreatív, nyitott szellemiségű alkotók között.

A Kult50-be is bekerült Modern Art Orchestrának és az együttes vezetőjének, Fekete-Kovács Kornélnak dedikálta Melis László azt a három tételes darabját, amelyet a hrabali főhős, a Sörgyári capriccio Pepin bácsija ihletett. Bár az első tétel több alkalommal is elhangzott már az együttes előadásában, a szerző két évvel ezelőtti hirtelen tragikus halála miatt sajnos a darab teljes egészében nem készült el.

A Pepin bácsi meséi a nagy honvédő háborúból címet viselő alkotás első tétele a szerző által megfogalmazott módon kerül majd előadásra. A második tételt Fekete-Kovács Kornél Melis László jegyzetei alapján tárja a közönség elé, míg a harmadik, egyben záró felvonást a Modern Art Orchestra kreatív muzsikusai fogalmazzák újra, egy improvizált befejezésként.

mao4-115528.jpg

Modern Art Orchestra

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében meghirdetett koncert folyamán elhangzik majd két alkotás, a 180-as csoportnak írt darabok közül: az Etüd három tükörre című darabot Ávéd János, míg a Szertartás elnevezésű kompozíciót Subicz Gábor hangszerelésében adja elő a zenekar.

A koncert programjában helyet kaptak Melis László filmzeneszerzői munkái is.

Kamondi Zoltán: Halálutak és angyalok című filmjének zenéjéhez írott dalokból áll össze az a szvit, amelyben egymáshoz fűzve szólalnak majd meg ezek az emblematikus alkotások. A szvit hangszerelője Bacsa Zoltán. A Halálutak és angyalok filmet teljes egészében levetítik közvetlenül a koncert után a Budapest Music Centerben.

Fejléckép: Melis László (forrás: BMC)

Melis László halálára - Vidovszky László nekrológja

Kapcsolódó

Melis László halálára - Vidovszky László nekrológja

A február 12-én, 64 évesen elhunyt Melis László hegedűművész, zeneszerzőre jó barátja és kollégája, Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerző emlékezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.
Jazz/World ajánló

Zeneversek decemberre a Modern Art Orchestrától

A Modern Art Orchestra egy egész estet szentel Weöres Sándor műveinek december 17-én, Harcsa Veronikával kiegészülve.
Jazz/World ajánló

A sokoldalú cimbalom – Balogh Kálmán és ifjú tehetségek estje

Balogh Kálmán Cimbalmos Triója és a hangszer hét tehetséges fiatal művésze lép fel a Müpa Világraszóló sorozatában, ahol a népzene mellett a jazz és az improvizáció is szerepet kap.
Jazz/World ajánló

4X4 Sessions koncertsorozat az Oláh Krisztián Quartettől a Budapest Jazz Clubban

A négyéves együttes novembertől februárig négyrészes koncertsorozattal jelentkezik, amelyen az Oláh Krisztián Quartet eddigi repertoárja mellett készülő negyedik albumjukból is ízelítőt kaphat a közönség.
Jazz/World ajánló

Egy nap a gitárőrület jegyében

December 10-én adventi hangulatú jazzkoncertek várják az érdeklődőket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban működő Jazzpresszóban. A nap során olyan neves fellépőkkel találkozhatunk, mint Canarro, Bolba Éva és a Jazzterlánc, Guitar Madness vagy a Gyárfás István Trió.