Jazz/World

Meszecsinka és Tárkány Művek a Fonóban

2017.03.30. 12:19
Ajánlom
Játsszon a Fidelióval és legyen ott április 7-én 20:00-tól a Meszecsinka, és az azt követő Tárkány Művek koncertjén a Fonóban!

A Meszecsinka - sokak szerint - tavaly elkészítette az év egyik legjobb hazai világzenei lemezét. A Tárkány Művek pedig újjáalakult és ha már így történt, akkor ők is felvettek egy albumot, amely a magyar gasztrokultúrát mutatja be, kicsit másképp.

Meszecsinka

Meszecsinka

Meszecsinka

"(...) Az új lemez már a felütéssel, ami pedig a második és harmadik dalban történik, az magasabb szinten rezeg, mint szinte bármi, amivel eddig dolgom akadt a műfajban. Ám itt már nincs különösebb dolgunk semmiféle műfajjal, az, hogy világzene, folk, ilyen-olyan pszichedelikus pop már csak hátráltathat, mert a műfaji kérdések és a velük való zsonglőrködés klisékké merevít és kiürít valamit, ami él, virul és teremtő erővel bír. Zene, hangszerelés, hangzás, ének és szöveg minden rögtől elemelve egyesül egy szakrálisabb térben, de ne ijedjünk meg ettől, mert ezzel együtt sodró erővel és karakán kontúrokkal felépített muzsikát hallunk - ráadásul olyan negyedórás végső elszállással, amit a legvérmesebb pszichedelikus rockzenekarok is címerré hímeznének -, valamiféle újjávarázsolt popzenét, aminek ugyan még felismerjük a zenei és hangzásbeli elemeit, de összességében ezeken már messze túljutottunk" - írta róluk a Lángoló Gitárok.

Oláh Annamária - ének

Biljarszki Emil - gitár, billentyű

Krolikowski Dávid - ütős hangszerek

Vajdovich Árpád - basszusgitár

Tárkány Művek

A Junior Prima díjas Tárkány Művek világzenét játszik. Az időről időre megújuló zenekar a Kárpát-medence népzenéjét jazz, reggae, pop elemekkel házasítja. 2010 óta Európa számos országában megfordult, a legnevesebb hazai és külföldi fesztiválokon játszott. A tagok sok más formációban, projektben, illetve színházi előadásban vettek, vesznek részt. Olyan neves előadókkal játszottak együtt, mint Dresch Mihály, Frank London, Izraeli Filharmonikusok Ágoston Béla, Fonó Zenekar, Szalonna és bandája, Mique Montanaro, Vujicsics együttes. A zenekar negyedik nagylemeze 2016-ban jelent meg Magyar konyha támad címmel, amelyen saját szerzemények, illetve népzenei feldolgozások is helyet kaptak.

Arday Dániel - bőgő

Bazsinka Mihály - szaxofonok, klarinét

Kész Petra - ének

Móser Ádám - harmonika, duda, furulya, kaval, zeneszerző

Szegő Dávid - dobok

Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom, ének, szövegíró, zeneszerző

Az április 5-én 12:00-ig helyesen válaszolók közül két szerencsés ellátogathat partnerével az április 7-én 20:00-kor kezdődő koncertre, a Fonóba!

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Ki a legdrágább kortárs magyar festő? Itt vannak a rangsorok!

A Top10 élő magyar művész rangsora a 2019 aukciós eredmények alapján: Lakner László, Nádler Istán, Reigl Judit.
Plusz

Fesztiválozhatunk idén nyáron? – Hazai körkép a koronavírus árnyékában

Nem lesznek tavaszi fesztiválok Budapesten és vidéken. Lemondták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. De mi van a nyári programokkal? Ennek jártunk most utána!
Könyv

Milyen olvasmányokat ajánl Szabó T. Anna a karanténos napokra?

Folytatódik Nyáry Krisztián online beszélgetés-sorozata. Az irodalomtörténész április 3-án 16 órától Szabó T. Annát kérdezi arról, hogy mivel tölti a karanténos napokat és milyen olvasmányokat ajánl.
Zenés színház

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Könyv

„A karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem”

Interjúsorozatunkban művészekkel, a kulturális élet szereplőivel beszélgetünk arról, hogyan élik meg, át és túl a koronavírus-járvány időszakát. A friss Baumgarten-emlékdíjas Marno János költő, író évek óta visszahúzódó életet él, betegsége sokszor a négy fal közé szorította. Ha van veszélyeztetett ember ezen járvány idején, akkor ő az. Ez az interjú mégis egészen szívderítő, szó van benne az újrafelfedezésekről, Fehér babákról és a szabad gondolkodásról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World fonó

Toplistás a Besh o droM jubileumi lemeze

A Balkan World Music Chart negyedéves toplistáján a zenekar jubileumi lemeze.
Jazz/World gyász

Elhunyt Bill Withers, az Ain’t No Sunshine szerzője

81 éves korában elhunyt Bill Withers, a hetvenes évek ünnepelt soul-énekese. Legnagyobb slágerei az Ain’t No Sunshine és a Lean On Me voltak.
Jazz/World fonó

Lengyel Fonogram-díjat nyert Lajkó Félix és a VOLOSI közös albuma

Elnyerte a legrangosabb lengyel zenei elismerést, a helyi Fonogram-díjat Lajkó Félix és a Volosi közös albuma. Az elismerést a folk kategóriában kapta meg a lemez.
Jazz/World hír

Elhunyt Ellis Marsalis Jr. amerikai jazz-zongorista

A műfajban híres Marsalis család feje 85 éves volt, a koronavírus következtében halt meg április 1-jén egy New Orleans-i kórházban.
Jazz/World videó

A járvány alatt is dolgozókért szól a Neked írom a dalt különleges verziója - Videó!

A dal szerzője, Presser Gábor mellett olyan művészek énekelnek együtt, mint Zorán vagy Charlie - összesen negyvenhárman köszönik meg az egészségügyiben vagy kereskedelemben dolgozók és a tanárok munkáját.