Jazz/World

Metastabil

2008.11.05. 00:00
Ajánlom
Gitárvirtuóz. Tréfamester. Iskolateremtő. Posztmodern jazzikon. Minden lemezével és fellépésével még nem hallott minőségeket létrehozó újító.

A példátlan kreativitással és termékenységgel a tapogatózó identitáskeresését, magába fordulását, sebezhetőségét álcázó művész. Mindez elmondható Bill Frisellről, de mégis mindegyik állítás elvéti az igazságot. A gitáros-zeneszerző sokágú tevékenysége szinte meghatározhatatlan. Bill Frisellt saját nevével jellemezhetjük a legpontosabban.

Frisell avantgard zenei, jazzes, zajzenei vagy éppen filmzenei és populáris műfajokkal kacérkodó, egyszóval rendkívül sokféle művészi szerephez és stílusirányzathoz köthető munkásságát talán a romantikus iróniának azzal a jellegzetességével írhatjuk le, miszerint maga a művész ad tartalmat a valóságnak, melynek formáit szabadon váltogatja, hogy minél tisztábban szemlélhesse – önmagát.

A formák váltogathatósága és az alkotói korlátok visszavétele kell ahhoz, hogy a művészet a szabadság átélésévé változzon. Frisell egyszerre merül el választott tárgyában s marad mégis érintetlen tőle. Ez az ironikus kettősség még csak-csak érzékelhető, ám további, sokkal nagyobb problémát okoz az, hogy megértésében nincs megnyugtatóan definiálható viszonyítási pontunk, azaz csak közelítő fogalmaink vannak a "billfrisellség"-ről. A friselli magatartásmódot Sartre kifejezését kölcsönvéve metastabilnak mondhatjuk: Frisell olyasvalaki, aki soha nem képes (vagy hajlandó) magát egészen komolyan venni, ugyanis a tevékenységét leíró fogalmak állandó változásban vannak, "nyelve" és személye esetleges, illékony, törékeny.

Stíluseklekticizmusa a kollázstechnikára emlékeztet. Ami Robert Rauschenberg festményeinek felületén az újságkivágás és egy-egy odaragasztott használati tárgy, az itt a country, a kvázi-heavy metal, a noise és a blues. Az artisztikus kompozíciók kombinálása a gyakran banális country-fogásokkal (és a szánalmasan közhelyes dalszövegekkel), valamint a mandolinos-bendzsós-dobrós-szájharmonikás kíséret (Nashville) felhívja figyelmünket, hogy a két, sokáig egymást kölcsönösen kizáró tradíció – "klasszikus" és "populáris" – megkülönböztetése mind problematikusabb. Frisell darabjai gyakran pastiche-ként hatnak, vagyis jelen van bennük valamiféle parodisztikus szál, ami nem zárja ki bizonyos kötődését-nosztalgiáját a parodizált stílus iránt. Az eklektikus lemezein tetten érhető heteronóm minőségek arra kényszerítik a hallgatót, ő adja meg e zenék összefoglaló, mégis szubjektív magyarázatát, ami legfeljebb egy óvatosan megfogalmazott lehetséges olvasat igényével léphet fel. A Nashville (1997) esetében például ezt írta a Frisell iróniáját jól értő magyar recenzens: "Frisell … a pengetős hangszerek iránti szeretetét öntötte CD-be". A lemez borítóját mindenesetre érdemes összehasonlítani Bob Dylan 1969-es Nashville Skyline-jáéval: mindkét zenészt alulról, gitárral a kezében fotózták. De míg a műfaját az új lemezzel alaposan megújító, s egy súlyos baleset után ismét ép és egészséges Dylan optimistán mosolyog a kamerába, Frisell arca zárt, nem ad semmi támpontot zenéje értelmezéséhez, csupán a borítók közötti allúzió egyértelmű. (Frisell szereti újra meg újra elővenni régi témáit: már az 1992-es Have A Little Faithen megmutatkozik a Dylan-inspiráció, mint egy a sok árnyalat között).

Frisell már hosszabb ideje elsősorban komponál, illetve komplett zenekarok, vagy fúvós hangszerek gitáros imitációja, nem pedig a szigorúbb értelemben vett gitártechnika izgatja. A filmzene-komponálás gondolata talán azóta foglalkoztatta, amióta kísérőként játszott John Zorn Ennio Morricone-adaptációkat tartalmazó The Big Gundown (1984-85) című lemezén. A kritika által sokat magasztalt Frisell-filmzenék (Buster Keaton, Gary Larson, Daniele Luchetti, újabban Bill Morrison és Jim Woodring alkotásaihoz) azonban szintén a zeneszerző énjét járják körbe. A filmképeken látható anarchia, káosz, dadaista effektusok és szürreális víziók (Morrison) mind visszamutatnak a metastabil zeneszerzőre, aki a jazzt sem műfajként, hanem a zenéhez való egyfajta viszonyulásként éli át, s ezt filmzenéi is jól tükrözik.

(2008. november 7. - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 19:30 - Bill Frisell Trio; tagjai: Bill Frisell (gitár), Tony Scherr (bőgő), Kenny Wollesen (dob)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.
Jazz/World magazin

Chick Corea – Hogyan kezdjünk ismerkedni a legendás billentyűs zenéjével?

Összeszedtünk tíz felvételt – stúdiólemezeket és élő felvételeket egyaránt –, amelyek remekül bevezetnek Chick Corea világába, ha még nem ismered a művészetét. Azok számára pedig, akik ismerik már az életművet, lehetőséget teremtünk az emlékezésre.