„Mi az öröm oldalán állunk”

- Hogyan kezdődött a zenei pályád?

- Nem terveztük, hogy zenész leszek, mivel a közvetlen környezetemben senki nem zenélt. Habár a família gazdag volt zenészekben, édesapámnak nem tetszett ez a hivatás és inkább szakmát tanult, tehát ilyen módon nem hatott rám a zene. Miskolcon éltünk, és tizenegy évesen meglátogattuk a nagybátyámat Budapesten, Balogh Elemért, aki akkor már elismert cimbalomművész volt. Megkérdezte, hogy tanul-e a gyerek valamilyen hangszert, majd megmutatott néhány dolgot a cimbalmon, amit azonnal képes voltam leutánozni, úgyhogy azt mondta a szüleimnek, hogy van bennem valami, taníttassanak. Onnantól kezdve minden pénteken igazgatói engedéllyel kikért édesapám az iskolából a nővéremmel együtt és feljöttünk Budapestre, ahol két és fél évig tanultam Szöllősi Beatrix tanárnőtől.

Balogh Kálmán (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

- Eddigi pályafutásod alatt számos jelentős külföldi és hazai fellépésed volt. Mi az, amit mérföldkőként könyvelsz el ezek közül?

- Ha fel kell sorolni, hogy hová jutottam el már, akkor megemlíthetném a világhírű koncerttermek szinte mindegyikét. Nagy élmény volt például a Carnegie Hallban a Philadelphiai Szimfonikus Zenekarral és Wolfgang Schawallis karmester vezetésével Kodály: Háry János című szvitjét játszani. Frank Zappával személyesen találkoztam itt Budapesten, aki azt tervezte, hogy létrehoz egy 100 tagú világzenekart, aminek én lettem volna a cimbalmosa. Sajnos ez már nem valósulhatott meg az ő hirtelen jött betegsége és halála miatt. Nagyon érdekes volt együtt dolgozni Francis Ford Coppolával is a Youth Without Youth című filmjének bukaresti forgatása során. De hadd említsem meg a Taraf de Haiduks-ot, a híres román zenekart, akik nagyon nagy hatást gyakoroltak rám már az első találkozásunkkor.

- Milyen helyet foglal ez ezek között a Lukács Miklóssal való találkozás?

- Őt az első magyar cimbalomversenyen ismertem meg '87-ben, amikor ő még tündéri kisfiúként nyerte meg a legfiatalabb kategóriát, én pedig a felnőtt kategória második helyezettje lettem. Később a Miklós útja annyiban tért el az enyémtől, hogy ő a főiskola elvégzése után inkább a kortárs és jazz-zene felé fordult, míg én már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy a folklór lesz a hivatásom. Ami közös pont volt a kezdetektől, az a kísérletezési kedv. Mindig is a levegőben volt, hogy egyszer létrehozunk valamit közösen, de ez csak akkor valósult meg, amikor a Folkeurópa Kiadó felkért minket egy közös lemezre.

- Hogyan zajlott ez a lemezfelvétel?

- Hihetetlenül egy hullámhosszon voltunk. Csak a zenei témákat találtuk ki előre, de annyira együtt voltunk és olyan jót improvizáltunk már az első alkalommal, hogy amikor kijöttük a stúdióból, azt mondtuk: ez így jó, ahogy van. Mi az öröm és az élvezet oldalán állunk, nem sokat gondolkodunk zenélés közben. Ha kimegyünk a színpadra, akkor egyszerűen belelovaljuk egymást az improvizációba.

- Mennyire van hagyománya ennek a két cimbalomra épülő felállásnak?

- A főiskolán bevett szokás volt, hogy két cimbalom együtt játszik olyan klasszikus műveket, amik valamilyen billentyűs hangszerre – például zongorára vagy csembalóra- vannak írva. Ezt még Rácz Aladár, a XX. század egyik legnagyobb klasszikus cimbalomművésze vezette be az oktatásba, és Lukács Miklóssal mindketten ezt a képzést kaptuk. Régen volt olyan, hogy két cimbalmos játszott egy bandában, de ott mindkét cimbalom kísérőhangszer volt. Az viszont egyedülálló, hogy két szólista együtt játszik, miközben rugalmasan kíséri egymást, plusz még improvizálnak is.

Cimbalomduó

- 2011-ben szerepeltél már a koppenhágai WOMEX-en. Akkor milyen élmény volt?

- Ezt is nyugodtan említhettem volna életem egyik nagy élményeként. Liber Endre és Lelkes András, a Folkeurópa munkatársai állították össze ezt a szuper produkciót, ami a Hungarian Heartbeats címet viselte. Különböző magyar előadók műsorszámait fűzték egybe, amiben rengeteg zenész, énekes, táncos szerepelt. Óriási siker volt, a külföldi közönség állva tapsolt nekünk. Életemben kevésszer éreztem magam annyira büszkének, mint ebben a jelentős magyar produkcióban. A mostani WOMEX nyitóprodukció ennek folytatásaként is felfogható, a Gipsy Heartbeats a Kárpát-medencei cigányfolklór köré épül majd.

- Milyen lehetőségeket hozhat a mostani showcase-en való szereplés?

- Mi erre úgy tekintünk, mint egy óriási lehetőségre. Ide fesztiváligazgatók, menedzserek jönnek, és könnyen lehet, hogy lesz köztük olyan, akinek újdonság ez a fajta cimbalomzene. Ha olyan valaki érdeklődik, akinek eszközök is vannak a kezében, akkor akár világszinten is népszerűsíthetnénk a cimbalmot. Sajnos ez a hangszer egyelőre nem hogy Európában, Magyarországon sincs benne a köztudatban. Ez azért van így, mert hosszú idő óta nem írnak darabokat a cimbalomra. Ahogyan viszont mi használjuk, az a mai fülnek is izgalmas lehet. Reméljük, hogy még több ember szereti meg a hangszert és a Cimbalomduót a WOMEX által.

- Alakulóban van egy igazi "all stars" folk zenekar is. Erről a formációról mit lehet tudni?

- Ez a zenekar az Esszencia nevet kapta, és magyar népzenei alapokból kiindulva improvizálunk, ami egy nagyon sajátos világzenei hangzást eredményez. Ebben a formációban olyan nevek szerepelnek, mint Csík János, Kunos Tamás, Lakatos Róbert, Dresch Mihály, Kacsó Hanga Borbála és Bognár András. A nagy bemutatkozó koncertre november 13-án a Nemzeti Színházban kerül sor. Erre is nagyon izgatottan készülünk.

Esszencia

- Az október 7-ei, zeneakadémiai jubileumi koncerten mi fog előtérbe kerülni az általad képviselt zenei stílusok közül?

- Ez alatt a negyven év alatt amilyen műfajban csak lehetett, abban kipróbáltam magam és a mai napig szeretem ezt a kotnyeleskedést. Mivel engem az élvezet érdekel, emiatt önző módon a ragtime-tól, a kortárs zenén és a jazzen át mindent csináltam, de ez nem fér bele az október 7-ei koncepcióba. Ezt a koncertet a folklórnak szentelem. Ezért oda olyan partnereket hívtam, akikkel a folklór mezsgyéjén működtem közre: a népzenész barátaim mellett az énekesek közül például Herczku Ágnes és Berecz András lesz jelen. Itt lesz a Cimbalogh nevű formációm, ami egy mikrozenekar, de meghívtam azt az embert is, aki belevitt engem a népzenélésbe: Vavrinyecz András hegedűst. Lukács Miklós sem maradhat ki a koncertből, de őt most csak mint közreműködő vendéget hívtam. Mindenkit várok sok szeretettel!