Jazz/World

Mi köze volt Leonard Cohennek a buddhizmushoz?

2019.11.24. 17:50
Ajánlom
Néhány hete megjelent egy gyönyörű videóklip a Happens To The Heart című dalhoz, amely a 2016-ban elhunyt énekes-dalszerző posztumusz albumán, a november 22-én napvilágot látott Thanks for the Dance címűn szerepel. A klip Leonard Cohen buddhizmushoz fűződő viszonyára reflektál.

Leonard Cohen éveken keresztül küzdött klinikai depresszióval, dalszövegei pedig gyakran tartalmaztak súlyos próféciákat a jövővel kapcsolatban. Gyakran a sötétség felé konvergált, és állandó szorongásához az is hozzájárult, hogy nehezen viselte az emberiség közönyét a környező világ pusztulásával szemben. Azonban amikor megkérdezték tőle, hogyan lehetne felébreszteni az embereket, és ráirányítani figyelmüket az égető problémákra, csak annyit felelt: „Vannak dolgok, amiket nem szabad elmondani egy gyereknek”. Ez nem csupán egyfajta atyai megengedést sugall, hanem azt a szemléletet, amit Dogen, a japán zen mester „nagymama elmének” nevezett. A megengedést és feltétel nélküli együttérzést azokkal is, akik nem hajlandóak szembesülni a tényekkel. Cohen saját szorongását rendszeres meditációval próbálta orvosolni. Pontosabban, a Zen gyakorlás vezette el a megértéshez, hogy a szenvedés az az út, amelyen keresztül eljuthat önmagához: ahogy egyszer Ira Nadelnek, életrajzírójának nyilatkozta: „A szenvedés tett engem lázadóvá a saját gyengeségemmel szemben". Tehát

Cohen évtizedeken keresztül gyakorolta a Rinzai Zent Joshu Sasaki Roshi tanítványaként, és 62 éves korától fogva öt éven keresztül buddhista szerzetesként élt a Los Angeles-i Mount Baldy kolostorban.

Amikor onnan visszatért, a Guardian újságírójának, Dorian Lynskey-nek nyilatkozta: „Örömmel jelentem, hogy a depresszió a jó tanárok kegyének és a jó szerencsének hála lassan feloldódott bennem, és soha nem tért vissza abban a mértékben, ahogy előtte tapasztaltam”.

A Happens To The Heart című dalhoz készült videoklipben a rendező, Daniel Askill ezt a kolostorban töltött időszakot vette alapul Cohen életéből, és azt igyekezett szemléletessé tenni, ahogy az énekes Leonard Cohenből ’Jikan’-ná vált

– ezt a dharma nevet kapta ugyanis 1999 tavaszán, amikor a kolostorból távozott. A név annyit tesz: ’normál csend’, ’rendes csend’, avagy ’csend két gondolat között’. Daniel Askill, a klip rendezője a videót "csendes, szimbolikus narratívának" nevezte, amely az ego elengedését és a hírnév csapdáját szemlélteti. A video képi világa ugyanakkor számos utalást tartalmaz Cohen korábbi munkáira. A főszereplő nő például egyfajta visszhangja annak a láncokban és lángokban őrlődő női alaknak, aki Cohen első albumának, a Songs címűnek a borítóján szerepelt: ő Cohen saját bevallása szerint „Anima Sola, a magányos lélek és szellem. A szellem, aki lehet egy gyönyörű nő, aki kitör a lángok és láncok börtönéből”. Ez a felszabadulás, az én feloldódásának folyamata pedig olyan korábbi számaiban is visszaköszönt, mint a Born in Chains és a Love Itself.

A Happens to the Heart az első dal a Thanks for the Dance albumon, ami november 22-én látott napvilágot.

Az albumot Cohen fia, Adam készítette azzal a céllal, hogy befejezze azokat a „csupasz zenei vázlatokat”, amelyeket Cohen hagyott hátra a You Want It Darker című utolsó albuma után.

I was always working steady
But I never called it art
I got my shit together
Meeting Christ and reading Marx
It failed my little fire
But it's bright the dying spark
Go tell the young messiah
What happens to the heart

Az énekes ugyanis 82 évesen, halála előtt még rögzített néhány dalt a házi stúdiójában. Nem tudott leállni a munkával, amire a Happens To The Heart szövegében is utal. Ezek véglegesítéséhez és hangszereléséhez toborzott össze Adam olyan legendás zenészeket, mint Daniel Lanois, Jennifer Warnes és a spanyol gitáros Javier Mas, akinek játéka a fenti dalban is hallható. Az érzékeny hangszerelés nem vonja el a figyelmet Cohen lágy, már-már transzcendens minőségeket idéző hangjáról, ami már valahonnan két dimenzió határáról szól. 

(forrás: openculture.comtricycle.org, theguardian.com, a fejlécképen látható meditáló Leonard Cohen Neal Preston 1995-ben készült fotója)

Kiadták Leonard Cohen titkos jegyzeteit

Kapcsolódó

Kiadták Leonard Cohen titkos jegyzeteit

Két évvel halála után Flame címmel megjelentek Leonard Cohen eddig nem látott rajzai, dalszövegei, versei és naplójegyzetei.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Nem hajlandó örmény énekesnővel énekelni az azeri tenor, illetve dehogynem, semmi baja vele

Sok mindent nem tudunk biztosan, mivel mindenki másra mutogat. És már az örmény külügy is megszólalt a témában.
Klasszikus

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.
Vizuál

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

A Partitúra zempléni adásában a stáb ellátogatott a mádi Rákóczi-kúriába, lenyűgözve sétáltak az évszázados falak között. Az épület átalakításának és bővítésének tervezőjét, Erhardt Gábort Tokaj-hegyalja építészeti hagyományairól kérdeztük.
Klasszikus

Gustavo Dudamel folytatja Los Angelesben

Újabb négy évre meghosszabbították a szerződését a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar élén, 2026-ig maradhat.
Jazz/World

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World Nők a zenében

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.
Jazz/World fesztivál

Négy magyar zenekar lép fel az Eurosonic Fesztiválon

A Bluebay Foxes, a Harmed, a Qualitons, valamint Devil's Trade képviseli Magyarországot a napokban zajló Eurosonic Fesztiválon, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és konferenciáján a hollandiai Groningenben.
Jazz/World Rock & Roll

Whitney Houston az egyetlen nő, aki idén bekerül a Rock & Roll Hírességeinek Csarnokába

Az idei új beiktatandók között szerepel még a T. Rex, a Depeche Mode, Notorious B.I.G., a Nine Inch Nails és a The Doobie Brothers is. A Rock & Roll Hírességek Csarnokába azok kerülhetnek be, akik több mint 25 éve adták ki első albumukat.
Jazz/World gyász

Elhunyt Wolfgang Dauner jazz-zongorista

A német jazz egyik meghatározó „apafigurája” 84 éves volt. Egyaránt alkotott rádiónak, televíziónak, operaháznak, és persze saját jazzegyütteseinek.
Jazz/World ajánló

Melis László emléke előtt tiszteleg a MAO

Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a Sörgyári capriccio Pepin bácsija által ihletett darabját is előadja január 18-án a Budapest Music Centerben a Modern Art Orchestra.