Jazz/World

Milyen jazz-koncerteket ajánl a Fidelio októberre?

2016.10.10. 09:55
Ajánlom
Ahogy már megszokhattuk: világsztárok és hazai előadók izgalmas koncertjeiből nem lesz hiány októberben sem.

Yellowjacket

október 14. 19:30 Budapest Jazz Club

A képlékeny, mindig zseniális zenészekből álló zenekar a CAFe Budapest keretén belül is izgalmas felállásban érkezik Budapestre, ezúttal Bob Mintzer szaxofonlegendával az élen.

Az 1977-ben alapított kvartett elnyűhetetlen motorja a zenekaralapító zongorista, Russell Ferrante. A zenekar eddigi története során sikert sikerre halmozott, két Grammy-díjat is nyert olyan egykori tagoknak köszönhetően, mint a dobos Terri Lyne Carrington vagy Jaco Pastorius szintén basszusgitáros fia, Felix Pastorius. Most Bob Mintzer és Russel Ferrante mellett a dobos Will Kennedy, valamint a basszusgitáros Dane Anderson fogja lenyűgözni a hallgatóságot.

Yellowjacket

Yellowjacket

Oláh Szabolcs Quintet lemezbemutató koncert

október 15. 21:00 Opus Jazz Club

A gitáros-zeneszerző harmadik, frissen megjelenő, Álomösvény című albumát mutatja be ezen az estén az összetéveszthetetlen hangú Kalmár Pannival kiegészülve.

Az Álomösvény című albumon a jazzben szokatlanul, magyar nyelven csendülnek fel Oláh Szabolcs személyes hangvételű zenéi és szövegei, amelyek előadásmódjára a modern, kreatív jazzfelfogás jellemző. A tagok a hazai jazz középgenerációjának legjobbjai: Ávéd János szaxofonon, Cseke Gábor zongorán, Soós Márton nagybőgőn, Csízi László dobokon hallható Oláh Szabolcs mellett. Jól ismerik egymás zenei gondolatait, így koncertjeiken nagy teret kap a spontaneitás.

Oláh Szabolcs Quintet és Kalmár Panni

Oláh Szabolcs Quintet és Kalmár Panni

Jazz és irodalom

október 17. 19:00 MOMKult

A hazai kortárs irodalom középgenerációjának négy „nagyágyúja” a jazz által inspirált írásaiból válogat és jazzmuzsikus vendégművészek közreműködésével ad elő.

Háy János, Zalán Tibor, Lackfi János és Petőcz András korábban is dolgoztak már együtt zenészekkel, akár zenés irodalmi estek, akár dalszövegek írása kapcsán. Ezen az estén érdekes, egyszeri programmal jelentkeznek majd, ahol a zene és szöveg „egymásra hangolva” és rímelve fog egy új produkciót létrehozni. Ebben Binder Károly, Juhász Gábor, Mogyoró Kornél, Kardos Dániel, Nemes Janó és Nagy János lesznek játékpartnereik.

Jazz és irodalom

Jazz és irodalom (Fotó/Forrás: Kleb Attila)

Hiromi: The Trio Project

október 21. 20.00 Müpa

A japán zongoraművésznő a jazz legvarázslatosabb természeti tüneménye. Egyszerre virtuóz és rafinált, érzéki és karizmatikus.

Hiromi előadásmódja lehengerlő, minden porcikájával muzsikál, elképesztő intenzitással adja át magát a felhangzó zenének. Kompozícióit ugyanaz a mágia hatja át, mint utánozhatatlan játékát. A Budapestre érkező Trio Project 2011-ben alakult, és idén áprilisban már negyedik közös albumukat adták ki Spark címmel – ez lett egyben Hiromi tizedik CD-je. Különleges kohéziós erőket sejtet a három tag között, hogy kitartanak a trió mellett, hiszen a ritmusszekció mindkét tagja rendkívül keresett muzsikus.

Hiromi - The Trio Project

Hiromi - The Trio Project (Fotó/Forrás: Muga Miyahara)

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.
Jazz/World hír

Elhunyt a Keresztapában is szereplő jazzénekesnő

Morgana Kinget a legtöbben Don Vito feleségeként ismerik a Keresztapában. A Grammy-jelölt jazzénekesnő 87 évesen hunyt el.
Jazz/World ajánló

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World örökség

Kitagadták az örökségből Jean-Michel Jarre-t

Filmzeneszerző édesapja mindent a negyedik feleségére hagyott, Jean-Michel Jarre és féltestvére, Stéphanie azonban nem nyugszanak bele a dologba.
Jazz/World ünnep

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.