Jazz/World

Milyen zenékre figyelnek fel a nemzetközi rádiós szerkesztők?

2019.10.10. 12:00
Ajánlom
Ismét eltelt egy hónap, sőt egy negyedév és közzé tették a világzenei toplistákat. A hazai lemezek közül több album – a Fonó kiadványai – kerültek fel a rangos névsorba.

A döntnökök közül legtöbben különböző rádiók világzenei szakértői, szerkesztői, akik saját műsorral is rendelkeznek. Nagy tapasztalatuk és nemzetközi zenei rálátásuk miatt mindig fontos vélemény az övék, hiszen megmutatja, mennyire „megy át” egy zenei anyag külföldön.

Régóta elévülhetetlenek a Parno Graszt érdemei, videóikat sok tízezren nézik, koncertjeiken rockkoncert-szerű extázis és hangulat van, buli autentikus cigány zenére. Szinte természetes tehát, hogy legújabb, Már nem szédülök című albumuk is a World Music Charts Europe élvonalába került, októberben a rangos 3. helyre szavazta be a zsűri, de a World Music Charts is előkelő helyen listázza.

Parno Graszt

Továbbra is szeretik Lajkó Félix és a VOLOSI albumát, amely harmadik hónapja folyamatosan az európai listán van, illetve a Transglobal World Music Charts a világ minden részéről érkező zsűritagjai is a negyedik helyre szavazta be. Boban Markovic zenekarának MRAK című lemeze is – immár negyedik hónapja – a listák egyik meghatározó alkotása.

Lajkó Félix és a VOLOSI

Boban Markovic Orkestar

Mivel a régió zenéit szemlézi, érdemes odafigyelnünk a Balkan World Music Charts-ra, amely szintén Lajkóék lemezét tartja különlegesnek, de hónapok óta listán tartja a Meybahar fiatal görög-magyar zenekar Abyss című lemezét is, amely debütáló lemez.

A Balkán lista első helyén egyébként az a Sokratis Sinopoulos áll, aki nemsokára itthon is hallható lesz, november 4-én lép fel a Fonóban.

Sokratis Sinopoulos Quartet

A listákat (World Music Charts EuropeTransglobal World Music ChartsBalkan World Music Charts) érdemes végignézni, belehallgatni, hiszen hihetetlenül színes és izgalmas zenei világ a VILÁG!

További világzenei kalandozásokért
látogasson el a Fonó Budai Zeneház oldalára.

Támogatott tartalom.

A fejlécképen Lajkó Félix látható. Fotó: Hajdú András

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.