- Régebben úgy tervezte, hogy a Swinguistique zenekarral felvett új lemezén nemcsak angol és francia, hanem magyar nyelvű szerzemények is elhangzanak majd. A másik elképzelése pedig az volt, hogy régi magyar sanzonok és saját szerzemények egyaránt lesznek az albumon. Így lett?
- A Swinguistique elnevezésű produkció 2011-ben indult útjára francia és angol nyelvű dalokból álló, gipsy swing stílusú repertoárral. Első lemezünk ezt tükrözte. Közönségünk egyre gyarapszik, és úgy gondoltuk, hogy ezt a zenei stílust kicsit szélesítjük magyar nyelvű dalokkal. Ezért készült el a második lemez, mely október 30-án, a lemezbemutató koncertünkön fog megjelenni.
- A Swinguistique kétgitáros, zongora nélküli kvartett (Pintér Tibor - gitár, Pintér László - gitár, Sárkány Sándor - bőgő, Gálfi Attila - dob). Milyen stiláris vagy egyéb megfontolásból állt össze a zenekar?
- Egyrészt, Pintér Tibor gitárossal sokévnyi gyümölcsöző munka köt már össze, hasonlóképp a ritmusszekcióval is. Másrészt, a gipsy swing műfaj a kiváló belga gitáros, Django Reinhardt nevével forrt össze, tehát abszolút gitárcentrikus zenéről van szó, így csatlakozott hozzánk gitáron Pintér László, Tibi bátyja.
- Néhány hónappal ezelőtt egy napilapnak úgy nyilatkozott, hogy „A Swinguistique formációval a francia „gipsy swing" hangulatot terjesztjük az országban.". Ez az új lemezre, illetve a lemezbemutató koncertre is igaz?
- Igen, az új lemezünkkel folytatjuk a tőlünk már megszokott hangzást, zenei stílust, vidámságot. Ehhez igyekeztem válogatni a dalokat, az ötvenes évekből kiindulva, de nem szigorúan megtartva, illetve három saját dalt is tartalmaz a CD a feldolgozásokon kívül.
- Milyen hallgatói rétegeket céloz meg új albuma?
- Aki szereti ezt a zenét vagy a Swinguistique eddigi dalait, őket szerintem már nem kell megcélozni, izgatottan várják, mi fog történni. Ahogy említettem, megpróbálunk ezekkel a dalokkal újabb zeneszeretőkre találni. Szerintem nem kell ahhoz swing- vagy jazzkedvelőnek lenni, hogy ezekbe a dalokba beleszeressen az ember. A történetek pedig magukért beszélnek, teljesen időtállóak.
- Ha egyetlen reprezentatív számot választhatna az új repertoárból, melyik lenne az, és miért?
- Én ezt a reprezentatív dalt választottam címadó dalnak: „Most szeretnék tinédzser lenni". Ezt az időszakomat nagyon szerettem, máig tartó baráti kapcsolatokkal ajándékozott meg ez a korszak, és olyan vidám volt, akár a lemez címadó dala.
- Franciául is énekel számokat. Egyetért vele, ha chanteuse-nek nevezik, vagy a sanzonok előadásakor is jazzénekesnőként áll a színpadon?
- Minden dal egy történet, mindegyik szól valamiről. Legalábbis én azokat a dalokat szeretem. S azokat pedig elő kell adni! Egy chanteuse nem csinál mást, mint egy énekesnő, legyen az egy egyszerű kuplé vagy egy jazz örökzöld. A különbség csupán a stílusban van. No, a stílusjegyeket viszont érdemes ismerni, hogy mindben helyt álljon az énekes.
- A jazztörténetben sok muzsikust ismerünk, akinek a vallás vagy éppen a társadalmi elkötelezettség jelentett ihlető erőt. Az ön művészi kreativitására mi van jótékony hatással?
- Tény, hogy ahhoz, hogy ezt a szakmát művészi szinten tudjuk csinálni, elengedhetetlen, hogy magunkból, a lelkünkből adjunk valamit. Ehhez viszont harmonikus lélek kell és kiegyensúlyozott lelkiállapot. És ez nem jön magától. Sok időt kell az embernek magával lennie, tudatosan, hogy kiismerje a működését testi-lelki szinten, és ez meghozhatja idővel a belső harmóniát.
- Mire a legbüszkébb az új CD-vel kapcsolatban?
- A Swinguistique lemez volt az első az életünkben, amelynek a felvételeit magunk készítettük. Sok kísérletezésbe telt, hogy hogyan kell a technikával bánnunk ahhoz, hogy a hangszerek és az ének legtermészetesebb hangzását elérjük. Arra vagyok legbüszkébb, hogy ez sikerült, és azon túl, hogy nekünk tetszik, nagyon sokan meg is dicsérték, hogy jól szól. Ezért hát ezt az utat is folytattuk a most megjelenő lemeznél.
- Az otthon, illetve a kocsijában hallgatott zenék mennyiben befolyásolták az új lemez zeneanyagának összeállítását?
- Sokban. Jó zenéket kell hallgatni, hiszen azok hatnak ránk. Persze, a rossz zenék is. Erre, ugye lehet azt mondani, hogy ez szubjektív, hogy kinek, mi a jó zene. De picit elszomorít, hogy az átlag közönség egyre nehezebben tudja megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. Lehet ám, hogy elég lenne csak hagyni, hogy kinyíljon a lelkünk ezekre a dolgokra. És meglátnánk, hogy ha igazán nem tud kinyílni, akkor nincs mondanivalója számunkra. Viszont ehhez a tapasztalathoz bátran próbálkozni kell a nem megszokott dolgokkal, zenékkel, koncertekkel is. Csak fontos ebben a kísérletben, hogy ne áltassuk magunkat.
hírlevél
