Miért döntöttél úgy, hogy egy szál zongora mellé invitálod a közönséget?
Egyedül ülök egy szobában a zongoránál, és írom a dalt. Amikor úgy érzem, megvan, akkor elkezdem felöltöztetni, mindenféle hangszereket képzelek hozzá, hogyan is szólal majd meg, amikor kilépek vele a közönség elé. Aztán muzsikustársaimmal eljátsszuk a dalokat városról városra, koncertről koncertre, ahol csak kíváncsiak ránk. De most valami olyasmivel próbálkozom, amit még sohasem csináltam. Úgy megmutatni a dalaimat, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában, és együtt a közönséggel megidézni, hogy milyen is az, amikor ülök egy szobában egyedül a zongoránál, és írom a dalt. (Dés László)
Hosszú évekre nyúlik vissza ennek az előzménye. Már Lukáts Andor, a Sanyi és Aranka Színház idején állandóan kapacitált egy önálló estre, és sok-sok éve hív Pihe is a Társaskörbe (Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója – a szerk.), de akkoriban még nem voltam rá érett, nem lett volna hozzá önbizalmam. A döntésemben biztosan közrejátszik az is, hogy 2008 óta sokat koncertezem mint dalelőadó. Annak is meg kellett érnie bennem, hogy a zenekar mellett ki merjek ülni a színpadra egy zongorához, és a saját dalaimat énekeljem. Ez nem volt olyan evidens. Nem úgy vagyok ezzel, mint például a Somló Tomi volt, aki 16 évesen elkezdte az Omegával, és akinek a színpadi éneklés olyan természetes volt, mint a víz vagy a levegő. De sokszor felmerült az önálló est gondolata, valaki mindig biztatott rá. Tulajdonképpen mindig jól esett, hogy kinézték belőlem, hiszen egyedül, egy szál zongorával, tényleg nincs más csak én és a dalaim. Aztán most nyáron történt valami, ami eldöntötte bennem, hogy meg tudom, és meg is akarom csinálni.
És mi volt az?
Júliusban a szigligeti várban játszottam – volna –, amikor egy szép nyári napon, percre pontosan este fél nyolckor, amikor a koncertnek el kellett volna kezdődnie, leszakadt az ég. Ömlött az eső és tombolt a vihar, egy órán keresztül el se tudtunk jönni onnan. Azon a héten éppen a szigligeti Alkotóházban nyaraltam, ahonnan mindenki feljött a várba, hogy megnézzenek engem. Amikor végül is visszaértem a házba rengeteg csalódott arc fogadott. Rájuk néztem, és azt mondtam: negyedóra múlva találkozunk a társalgóban - és akkor egy szál zongorával lenyomtam nekik a műsor legnagyobb részét. Varázslatos hangulata volt annak az estének és úgy láttam, hogy nagy hatással volt rájuk, írókra, filozófusokra, tudósokra és még a kisgyerekekre is.
Olyan volt, mintha beszorultunk volna egy menedékházba a vihar elől és egymásnak mesélnénk mindenféle lírai történeteket.
Dés László (Fotó/Forrás: Broadway Event)
Ekkor döntöttem úgy, hogy belevágok az önálló estbe, talán menni fog. Ha nincs ez a vihar, lehet, hogy mindez másképp alakul.
Úgy képzelem, hogy ezen az estén nem pusztán előadod a dalaidat egy szál zongorával, ennél jóval többről is szó lesz.
Történeteket fogok mesélni. Nem zeneelméletről lesz szó, hanem a dalokról, hiszen kivétel nélkül minden dalnak megvan a maga története. Különösen nálam, hiszen nem én írom a dalszövegeimet. Évtizedek óta három szövegíróval dolgozom, Nemes Istvánnal, Geszti Péterrel és Bereményi Gézával, de a mostani szólóalbumom kapcsán sokan jöttek ehhez hozzá. Szóval, amikor megszületik egy dal, egy érzés alapján kell eldöntenem, hogy kit kérjek fel szövegírónak. Aztán az előadót is ki kell választanom hozzá, ha nem én magam leszek az, mert ha nem jól választok, elsikkad a dal. Így aztán hosszú és bonyolult történetük van a daloknak, és ezekről fogok beszélni, mert szerintem érdekelheti a közönséget.
Készülni fogok rá, de mégis szeretném, ha spontán lenne, és azt mondanám, amit éppen akkor gondolok a dalokról.
Már csak azért is, mert ha tetszeni fog a közönségnek, akkor több előadást is tervezek belőle, és nem szeretném, ha teljesen egyformák lennének az estek.
Az is érdekes a dalok történetében, a keletkezésükön túl, hogy aztán saját sorsuk lesz, utóéletük.
Igen, tulajdonképpen ilyenkor már leválnak rólam, és valahogy, tőlem függetlenül mozogni kezdenek az éterben. Sokféle, még akár drámai módon is kötődhetnek az emberek bizonyos dalokhoz.
Mennyire kardinális pont az, amikor egy dalhoz megérkezik a szöveg?
Az egy nagyon nehéz pillanat, mert ameddig csak én dúdolgatom otthon a dallamát, esetleg halandzsázok rá, akkor még bármi lehet belőle. Bármi. A legtöbb esetben nagy csalódás, amikor megkapom a szöveget. És nem azért, mert nem jó, hanem amiatt, mert attól fogva már csak arról szól az a dal.
A szöveg eggyé és elválaszthatatlanná válik a dallammal. Óhatatlanul beszűkít valamit, ami addig repült a fejemben.
De hát ez a sorsa a dalnak, mert kell, hogy legyen szövege és nekem meg kell barátkoznom vele – bár néha ez több hétig is eltart. Nagyon ritkán születik meg egy szöveg úgy, hogy azonnal érzem, ennek így kellett lennie. Legutóbb, a Mi vagyunk a Grund volt ilyen, vagy az új lemezemről a Szentiment és az Éjféli járat.
Tudni rólad, hogy a hely szelleme is fontos a számodra, időről-időre visszatérsz a Társaskörbe és nem véletlen az sem, hogy az első önálló ested itt mutatkozik be.
Azért hoztam ide, mert megérdemli a Társaskör. Pihe annyira szerette volna, olyan aranyosan és kedvesen, ugyanakkor rámenősen mondta, ahányszor csak találkoztunk, hogy csináljam meg ezt az estét.
Egyébként is nagyon szeretem a helyet, a belső kert hangulatát különösen.
Óbudának ezt a pici kis megmaradt részét, a Kéhli Vendéglővel együtt, idehoztam az Esterházy-estemet is, ami megint csak rendhagyó és teljesen személyes dolog, mert a barátságunkról mesélek. Itt tartottuk a Free Sounds lemezbemutatóját, az íróbarátaimmal is felléptünk, ráadásul ez a történet a nyolcvanas évek vége felé kezdődött az életemben, még a Zichy-kastélyban, a 180-as csoporttal és a Trio Stendhallal.
Nemrég azt nyilatkoztad, hogy nincs sok időd mostanában a dalszerzésre. Egy ilyen koncert inspirálhat ebben?
Azt gondolom, hogy szerencsésebb az önálló estemen olyan dalokat játszanom, amelyeket már ismer a közönség, mert a puritán eszköztelenségben azok jobban működhetnek. Nem hiszem, hogy készülőben levő dalokat fogok előadni, viszont az élet rövidsége és az idő szűkülése okán, nagyon szeretnék még egy saját lemezt készíteni. Nagy kedvem is van most hozzá.
Dés László: Dalok egy zongorával
2020. január 24., 29.
2020. február 29.
Az interjú eredetileg az Óbudai Társaskör Otthon a kultúrában c. blogján jelent meg.
Fejléckép: Dés László (Fotó. Broadway Event Kft.)
hírlevél
