Jazz/World

Minden hétvégén koncert a Városmajorban

2020.07.06. 13:40
Ajánlom
Július közepétől egészen szeptember közepéig változatos és színes programkínálattal, szombat esténként pedig igazi zenei csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét a Városmajori Szabadtér Színház.

A nyitást követően idén nyáron is sokszínű programokkal, zenés bemutatókkal, Színházi Szemlével, matinékkal, gyerekelőadásokkal és a műfajok legszélesebb skáláján mozgó koncertprogrammal várja visszatérő és új vendégeit a Városmajori Szabadtér Színház. A mára közkedvelt koncerthelyszínné vált budai játszóhely hagyományaihoz hűen a 2020-as évadában is izgalmas előadókat és zenei formációkat vonultat fel.

Szombat esténként a legváltozatosabb műfajú előadók és dallamok, komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie- tradicionális, crossover és világzenei koncertek várják a közönséget. Az idei évadban olyan neves magyar előadók és zenekarok lépnek színpadra a Városmajorban, mint az idén is visszatérő Palya Bea, Dés László vagy Rákász Gergely, valamint olyan debütálók, mint a Roma Soul vagy a Blahalouisiana.

A városmajori koncertekre már megválthatják jegyeiket az érdeklődők.

Palya_Foto_001-133134.jpg

Palya Bea (Fotó/Forrás: Szabad Tér Színház)

Az idei koncert évadot, július 18-án egy nagy visszatérő, a tavaly is hatalmas sikerrel játszott Egy fess pesti este új fejezetével, az Egy újabb fess pesti estével érkező Kamarás Iván nyitja meg. Rákász Gergely orgonista és nagy történetmesélő a Lords of the Organ című előadássorozatának negyedik részében július 25-én olyan utazásra hív, ahol egy este erejéig Bach, Circus és Beethoven útitársai lehetünk. Egy igazán különleges élménnyel, egy fergeteges emlékkoncerttel várja a műfaj szerelmeseit július 31-én a hazai jazzéletben fogalommá vált zenekar, a Benkó Dixieland Band. A Benkó Sándor 80 emlékkoncert vendége Zséda lesz, aki a Cotton Club Singers tagjaként korábban már dolgozott együtt a zenekarral.

Az első augusztusi szombat estén egy izgalmas zenei utazásra invitálunk mindenkit, amelyen Bereczki Zoltán egyedi zenei világába engedünk bepillantást. A Szenvedély című zenekaros nagykoncerten felcsendülnek az előadó legnépszerűbb slágerei. A Blahalouisiana és a Heuréka Pop Orchestra közös bulijára augusztus 22-én kerül majd sor, ahol a hazai modern pop-beat-rock egyik legjelentősebb fiatal zenekara a legújabb, a harmadik nagylemezének dalait is bemutatja. A városmajori koncerten régebbi és ritkábban játszott dalok is elhangzanak majd. A Blahalouisiana slágereit ezúttal szimfonikus hangszerelésben hallhatjuk, a Heureka Pop Orchestra kíséretével. Horgas Eszter, a nemzetközi hírű, virtuóz fuvolaművész két év után tér vissza a Városmajori Szabadtér Színház színpadára, ahol egy új és izgalmas crossover produkcióval lepi meg közönségét. A szerelmes Chagall előadás, több mint koncert, hisz ezen az estén a színház, a festészet és a zene találkozik mesteri fokon egymással.

bereczki_web-133134.jpg

Bereczki Zoltán (Fotó/Forrás: Szabad Tér Színház)

Augusztus utolsó hétvégéjén mind a két nap zenei csemegével találkozhat a közönség a budai színpadon. Szombaton Kárász Eszter megdöbbentő hitelességgel szólaltatja meg Édith Piaf dalait, Tompos Kátya orosz úrinőként kelti életre a jól ismert klasszikusokat, Boggie (Csemer Boglárka) pedig a sanzon lírai, ma is élő oldalát mutatja meg a Chanson Elyseé című koncerten. Vasárnap, egzotikus zenei csemegeként az Oláh Gergő nevével fémjelzett Roma Soul csap a húrok közé és autentikus cigány zenét játszanak majd, modern, trendi grúvokkal, effektekkel ötvözve.

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án a hagyományoktól eltérően egy igazán rendkívüli koncerttel várjuk a nézőket.

Az Esszencia formáció nem hasonlítható egyetlen más, hagyományos népzenét játszó zenekarhoz sem. A Városmajorban olyan megkerülhetetlen alkotókat, a magyar kulturális élet három kiválóságát hívták színpadra, mint Herczku Ágnes énekest, Berecz András előadóművészt és a dalszerzőként és zenészként is ismert Grecsó Krisztián írót. A különleges este különleges nyitányaként a négytagú Várkonyi Csibészek, az ország legismertebb roma gyerekzenekara hangolja és bűvöli el a közönséget.

A Városmajorban megszokott és elmaradhatatlan Dés László koncertjére, a Legyen úgy!-ra idén szeptember 5-én és 6-án kerül sor, míg Palya Bea kedvelői egy szeptemberi estén, 12-én örülhetnek a népszerű és közkedvelt előadó különleges, tartalmas, elgondolkodtató, mégis életigenlő és feltöltő zenei utazásának.

A koncertek egységesen este 8-kor kezdődnek.

További információ ide kattintva.

Fejléckép: Ónodi Eszter, Kamarás Iván, Oroszlán Szonja (forrás: Szabad Tér Színház)

Támogatott tartalom.

Élménydús esték a Városmajorban

Kapcsolódó

Élménydús esték a Városmajorban

A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad: tíz hét alatt közel ötven színházi előadás és program közül válogathat a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.