Szirtes Edina Mókus (Fotó/Forrás: Fidelio)

Szirtes Edina hétévesen komponálta első mesejáték-muzsikáját, 17 évesen pedig József Attila Óda című versének mellékdalát zenésítette meg, amivel eljutott a Ki Mit Tud? országos döntőjébe is, ahol azonban nem hitték el, hogy valóban ő írta a zenét, ezért kiejtették a produkciót. A versek iránti szenvedélye viszont megmaradt,

Feldolgozásai pedig messze felülmúlják a mainstream szintűvé butított megzenésítéseket. Bár 2000-ben klasszikus hegedűművészként szerzett diplomát, és a mai napig a komolyzenét vallja anyanyelvének, érdeklődése viszonylag hamar kinyílt a népzene és a fúziós műfajok irányába is. Így jött létre a komolyzenei hangképzésből, a jazzre jellemző improvizációból, a népzenei jellegű motívumrendszerből és az elektronikus zene eszközkészletéből egy sajátos zenei nyelv, amelynek ő a kizárólagos beszélője, és ami a hazai világzenei szcéna egyik markáns előadójává avatta őt.

Ugyan többféle formációban is hegedül és énekel (Monamo, Szirtes Edina Mókus vonósnégyese, Fabula Rasa, Fabula Rasa Orchestra, The Glass House Project), igazából saját néven vált jól csengő branddé. Ehhez az is hozzájárul, hogy gyakran lép fel szólóprojekttel, amelyben loop station segítségével hoz létre zenekari hangzást. Ennek a lenyomata a 2014-es Mókus és a Tao című lemez, amin Lao-ce Az Út és Erény könyve című művéből vett tizenkét verset zenésített meg. Igen, Mókustól nem állnak távol a keleti filozófiák, a színpadra is az őszinteség terepeként tekint, ami egy kiemelt tere az üzenetek közvetítésének.

– fogalmazott a Fideliónak adott interjújában.

Mókus ráadásul nemcsak előadóként, de zeneszerzőként és hangszerelőként is évek óta bizonyít, ami azért is fontos, mert ezzel

Saját formációi mellett komponált már könnyűzenei előadók (Zséda, Falusi Mariann, Nox) és jazz big band számára is (Modern Art Orchestra), továbbá nagy mestere a színházi zeneszerzésnek is, hiszen érzékenyen tudja lefordítani hangokra az előadások atmoszféráját. Legutóbb a Budapesti Operettszínház felkérésére írt zenét a Szegény Dzsoni és Árnika című előadás számára, ő a zenei rendezője a Somnakaj című roma sorsjátéknak, de írt zenét báb- és táncelőadások számára is. Gyakran láthatjuk Mókust közreműködői szerepben; valószínűleg a műfajok határán egyensúlyozó művész nyitottságát látják benne azok a szervezők és művészek, akik koprodukcióra invitálják őt.

A közreműködések révén olyan csodás pillanatok születtek meg, mint amikor a Honvéd Férfikarral közösen mutatta be Fabula Rasa nevű formációjával a Vidróczki című szerzeményét, amikor Keresztes Tamással közösen gondolkodtak az anyák és fiaik kapcsolatáról a zene és a versek nyelvén, vagy amikor Keresztes Zsófival adtak humortól sem mentes, zenés slamestet. Ugyancsak nagyon izgalmas saját kezdeményezésű koprodukciója Fekete János „Jammal” dobos-beatboxművésszel – és még sorolhatnánk ezeket az izgalmas találkozásokat.

Mókus lélekteljes és aktív munkásságát már eddig is számos díjjal elismerték. Több ízben kapott Artisjus- és Fonogram-díjat, ez utóbbira idén is jelölték Ki viszi át és a Vidróczki című lemezeiért, továbbá idén filmzeneszerzői elismerésre is nominálták a Szeretföld című alkotás zenéjéért. Pedig neki nem létszükséglete az efféle visszaigazolás, annál inkább az alkotás.