„Menten fegyverhez nyúlok, ha meghallom a kultúra szót” – dúdolgatom magamban ártatlanul immár több mint húsz éve a Heaven Street Seven Dél-Amerikáját, mígnem egy nap, miután jobban belegondolok, rádöbbenek, hogy ezeket a szavakat mintha valahol máshol is hallottam volna már. És rövidesen villámcsapásként hasít belém a döbbenet: hiszen ez a sor csaknem teljesen megegyezik egy Hermann Göringnek tulajdonított idézettel. És lám, milyen az ember, rövidesen tovább is gondolom a szöveget, egy barátommal megosztom a felfedezésem, ő pedig rögtön meg is fejti: a nácik a háború elvesztése után Argentínába, vagyis Dél-Amerikába menekültek.

De ha az ember olyan szerencsés, hogy újságíróként dolgozik, minden következmény nélkül megteheti, hogy felkeresi a művészt, hogy megkérdezze, egészen pontosan hogyan is születtek ezek a sorok. Nem volt hát kérdés, hogy a Dalok nyomában új epizódjában Szűcs Krisztiánt, a 2015-ben feloszlott zenekar frontemberét keresem fel.

Az énekes el is mondja hamar, hogy a legjobban őt döbbentette meg ez az egybeesés, amikor évekkel a Dél-Amerika megjelenése után szintén egy újságíró barátja hívta fel rá a figyelmét. „Sajnos vagy nem sajnos, de a szövegírásban az is benne van, hogy az ember néha nem tudja, honnan jönnek bizonyos szavak, mondatok. Valószínűleg valahol hallhattam ezt a szöveget, de amikor beleírtam a dalba, fogalmam sem volt, honnan jött. Azt sem tudtam, hogy én találtam-e ki vagy parafrázis, és nem is foglalkoztam ezzel, csak úgy éreztem, hogy ez passzol a szövegbe.” Hozzáteszi, hogy egyébként az eredeti idézet („Ha meghallom a kultúra szót, a pisztolyomért nyúlok”) valójában nem Göringtől származik, hanem egy harmincas évekbeli náci propaganda-színdarabban hangzott el.

Szűcs utólag úgy gondolja, a karikatúraszerű, faképnél hagyott szerelemes kisebbségrendűségi érzését és kispolgári frusztrációját valahol mégiscsak érvényesen érzékelteti ez a kultúrás kitétel, amire a náci propaganda jó pszichológiai érzékkel épített. Szerinte ugyanis a kifelé mutogató bűnbakkeresés és a mérgező általánosítás, amin a gyilkos ideológia tenyészett, sajnos ma is létező sötét foltjai az emberi pszichének.

– jegyzi meg mosolyogva.

Ahogy Szűcs is utalt rá, a Dél-Amerikában megszólaló „szerencsétlen flótás” folyamatos szerelmi csalódásai, a szűk környezetének szűnni nem akaró sajnálkozása miatt szenved. Azt azonban leszögezi: a dal születésekor egészen biztosan nem volt szerelmi bánata, épp ellenkezőleg.

– mondja, szavai pedig rögtön eszembe juttatják Cseh Tamás és Bereményi Géza egy kevésbé ismert számát, amelyben már ők is figyelmeztettek.

Az énekes elmondása szerint a Dél-Amerika zenéjének a gyökere még gimnazistakorára nyúlik vissza, akkoriban a nagymamájától kapott, mint mondja, végérvényesen felhangolhatatlan Lauberger & Gloss zongorán „köszörülgette az ujjait”. Miután az intézményes zenetanulást elsősorban a szolfézstanárnője miatt otthagyta, évekig rá sem nézett a zongorára, de amikor a gimnáziumba betört a Beatlemánia, rájött, hogy néhány dalt el tudna játszani.

„Nagyjából autodidakta módon kezdtem felfedezni a harmóniameneteket, vagy éppen azt, hogy a gitárkottából hogyan ültessem át zongorára a kedvenceimet. Hamarosan aztán persze elkezdtem saját dalokat is írni, amelyek először kísértetiesen emlékeztettek a Beatles, a Police, a Cure vagy éppen Modern Talking számaira, félhalandzsa szövegekkel. Nem voltam finnyás.” Egy idő után azonban már olyan számai is születtek, amelyek önmagukban is megállták a helyüket, kétkazettás Sanyo magnójával pedig rengeteg ilyen kísérletezését megörökítette. Tizenöt évvel később így talált rá a Dél-Amerika vázára, amit szerinte feltehetően a Beatles When I’m Sixty-Four című száma, illetve a kuplés-sanzonos világ ihletett.

„Értelmes szövege akkor még nem volt. Gyakori téves feltételezés az, hogy egy szövegíró vagy egy költő közvetlenül a saját életét képezi le a szövegben. Persze, ez is gyakran előfordul, de itt inkább egy általánosan ismert érzéshalmazt próbáltam személyessé tenni, és viccesen megfogalmazni. Közben a jóég tudja, honnan, eszembe jutott ez a Dél-Amerika-koncepció, úgyhogy a refrén már rögtön kész is volt. Már »csak« azt kellett kitalálni, hogy mi vezet el a refrénhez, meg miről is szól a dal, azon kívül, hogy egy ilyen kislánnyal csupa derű a világ” – idézi fel. Mint mondja, kissé szarkasztikus személyisége soha nem engedte volna, hogy egy csavarok és idézőjelek nélküli „happy” szöveget írjon, ezért egy groteszk méretűre növesztett, már-már kafkaian disztópikus, szerencsétlen szerelmi frusztráció és a habos refrén ellentétére építette fel a dalt. „Ez így utólag elég tudományosan hangzik, de valójában arról volt szó, hogy meglehetősen másnaposan körülbelül tíz perc alatt megírtam a két versszakot” – meséli, hozzátéve, mindezt megkoronázta a kedvenc részével:

És mi történt ezután? Bevallása szerint egy órán keresztül röhögött azon, „mekkora baromság” az egész. Közben azonban mégis úgy érezte, működni fog, még ha arra nem is számított, hogy az együttes két főslágere közül az egyik lesz. Arra pedig végképp nem, hogy nemcsak a rádiókban, hanem a lakodalmakban is játszani fogják lagzizenekarok.

Szűcs Krisztián (Fotó/Forrás: Yettermann)

Arra a kérdésre, hogy miért lehet ez az egyik legnépszerűbb számuk, azt mondja, ennek bizonyára több oka is van, ebből az egyik legfontosabb, hogy semmilyen szándék, terv vagy koncepció nem volt mögötte, mintegy magától, egy ihletett, spontán pillanatban állt össze. Ennek szerinte az sem mond ellent, hogy a dallam már évekkel korábban megvolt, hiszen

Szűcs szerint fontos az is, hogy a számnak van egyfajta novelty-song jellege, illetve a kétezres évek elején egzotikusnak számíthatott egy teljesen időszerűtlen, divatjamúlt, elfelejtett kuplé stílusú dal, aminek a szövege mégis, minden „modoroskodó hülyesége” ellenére is mond valamit a jelennek. A sikerhez pedig nem utolsósorban egyértelműen hozzájárul a Gróf Balázs által készített remek klip is. „Ez a Balázsnak azóta védjegyévé vált parodisztikus rajzfilmjelleg nagyon passzolt a dalhoz, amiben megjelentek a zenekari tagok is. Hónapokig röhögtünk egymáson” – meséli.

Amikor Szűcsöt arról kérdezem, általában hogyan születnek a számai, elmondja, ahogy semmilyen alkotói folyamatra, úgy a dal- és szövegírásra sem létezik garantált recept. „Sőt, még a legegyszerűbbnek tűnő emberi tevékenységekre sem. Egy zsíroskenyeret vagy egy csésze teát is el lehet rontani, ha elég hülye hozzá az ember, nemhogy ennél összetettebb dolgokat” – jegyzi meg.

Azért elárulja, az ő esetében túlnyomó részben először a zene születik meg valamiféle angol halandzsaszöveggel, de előfordul időnként az is, hogy meglévő dalvázlatokat ugyancsak már megírt szövegekkel próbál összeboronálni. „Egyetlen ökölszabályom az, hogy ha nem érzem egy megszületett szöveges dal demójáról több napon keresztül azt, hogy ez a legjobb szám, amit valaha írtak, akkor azt rajtam kívül senki nem fogja hallani. Ez az én saját bejáratú minőségbiztosításom.

Persze, ettől még nem fog mindenkinek tetszeni” – vallja az énekes.

Fejléckép: Szűcs Krisztián (Fotó/Forrás: Yettermann)