Fidelio: Mesélne egy kicsit a kezdetekről? Hogyan került közeli kapcsolatba a zenével?
Molnár Gyula: Tíz éves koromban - ekkoriban furulyáztam - az énektanár szólt a szüleimnek, hogy tehetséges vagyok, és érdemes lenne valamilyen komolyabb hangszeren taníttatniuk. Egy május elsejei rendezvényen meghallottam egy csodálatos hangszert. Apámat odavonszoltam a színpadhoz, és megkérdeztem tőle, mi az. Így válaszolt: „Az a klarinét." Mire én: „Olyanon akarok játszani!" Így aztán nemsokára apám vett egy régi, rossz állapotú hangszert, és ezen kezdtem el klarinétozni. A zeneiskolában, majd a szakiskolában Deák József volt a tanárom. Aztán 1958 tájékán az egyik helyi zenekar szaxofonosa elment katonának, és a helyére engem hívtak játszani. Ez nagyon fontos volt az életemben, mert a tagok 5-10 évvel idősebbek voltak nálam, és a hattagú banda sok dixielandet is játszott. Megjegyezném, hogy ebben az időben még nem létezett a beat zene. Amikor aztán divatba jött a hatvanas évek elején, megéreztem, hogy át kellene menteni a dixieland hagyományait, mert esetleg elveszhet az új műfaj árnyékában. Így indult el a zenekar Szegedi Dixieland néven, majd később a ma már szekszárdi, de akkor még szegedi zongorista, Hulin István ragasztotta ránk a Molnár Dixieland nevet. Mindenhol játszottunk, vizes pincékben is, ingyen; csak mert tartotta bennünk a lelket a minden évben megrendezett salgótarjáni országos találkozó, melyen 1966-71 között vettünk részt, és egyszer ezüst, kétszer pedig aranydiplomát kaptunk.
F: Kik fordultak meg tagokként a zenekarban?
MGy: Az elmúlt negyvenöt év alatt úgy 40-50 zenész működött közre nálunk. Voltak köztük profik, könnyűzenészek és klasszikus zenészek is. A harsonás Mucsi Árpád tartott ki legtovább, ő nemrégiben hagyta el az együttest. A zenekar egyik legmeghatározóbb egyénisége Garay Márta zongorista-énekes, aki 1971 óta tag.
F: A megalakulása óta eltelt időben vendégművészek sokasága lépett fel a zenekarral. Volt olyasvalaki, aki nagyon közel áll a szívéhez?
MGy: Mindenki közel áll, de talán a legérdekesebb emlékem Ian Wheeler angol klarinétoshoz fűződik. 1962-ben megjelent itthon egy Chris Barber dixie lemez, amelyen nem voltak feltüntetve a közreműködők. A klarinétos olyan jó volt, hogy szinte minden szólóját megtanultam. Csak évekkel később, a hatvanas évek vége felé ismertem meg Ian Wheeler nevét Dr. Gallé Lászlótól, a korai jazz-zenék nagy kedvelőjétől és szakértőjétől. Aztán amikor a Dóm Dixie Gálára (amit 1998-ban Molnár Gyuláék indítottak el Szegeden - a szerk.) meghívott Mr. Acker Bilk lemondta a felkérést, Ian Wheelert ajánlották helyette. Elfogadtuk, és igazán kellemes érzés volt egy olyan emberrel együtt játszani, akin felnőttem... A koncert után az 1962-es feketelemez CD-másolatát ajándékoztuk Wheelernek, aki nagyon örült, mert emlékezett rá, de nem tudta, van-e belőle példánya.
F: Legendás a hangszer amin játszik. Elmesélné, hogyan jutott hozzá Tony Scott egykori klarinétjához?
MGy: Volt egy Selmer klarinétom, amit nagyon szerettem. Mindenhol azzal játszottam. Ám egyik budapesti fellépésünk alkalmával, a koncert utáni utcai pakoláskor egyszerűen ellopták. Nagyon nagy baj volt, hiszen nem volt másik hangszerem. Elég gyorsan elterjedt a lopás híre, de nem lett meg. Viszont a Magyar Rádió akkori jazz-szerkesztője, Kiss Imre felhívott, és elmondta, hogy amikor Tony Scott Magyarországon járt, vett itt egy új Selmer klarinétot. De félt, hogy a vámon baj lesz, ezért régi hangszerét itt hagyta. Ezt a hangszert kaptam meg Kiss Imrétől. Nagyon ijesztő látvány volt: az embléma ki volt kaparva, az ujjtartó pedig egy szeg volt! Majdnem két évbe telt, mire használható lett a hangszer. Szinte hihetetlen, hogy Scott ezzel a ronccsal készítette a lemezeit. Azóta is ezt a hangszert használom, és nagyon a szívemhez nőtt.
F: Van-e olyan felvétel, amelyet sosem hagyna ki, ha például egy rádióműsorban kellene bemutatnia a Molnár Dixieland Bandot?
MGy: Több is van ilyen. Klarinétos felvételeim közül az It's Wonderful, a Creole Jazz és a Petite Fleure. A zenekar pedig úgy érzem, nagyon jól játsza feldolgozásunkban a Royal Garden Bluest és a Tiger Raget. Csak mi játsszuk sajátos felfogásban Oscar Peterson számát, a Hymn of Freedomot.
F: Túl vannak a jubileumi koncerten. Tervez változást a jövőben?
MGy: Nem. Nagy segítség számunkra Arató Sándor menedzser segítő keze. Jelenleg a zenekar mind barátilag, mind zeneileg kiforrott, összeérett és jó hangulatú. Szerencsére az egészségünk is jól szolgál! Újabb CD-ket és koncerteteket tervezünk, szeretnénk új meg új közönségnek bemutatni a zenekart, és népszerűbbé tenni a műfajt. Mindhalálig zene - mondhatnám.
hírlevél
